„Én tiltott csillagon születtem, / a partra űzve ballagok, / az égi semmi habja elkap, / játszik velem és visszadob.” Ezen a héten a 102 éve született Pilinszky János gyönyörű versét ajánljuk.
Az 1946-ban megjelent Trapéz és korlát versei már egységes szellemmel mutatják be a hazatért költő arculatát. „Az irodalom értői azonnal besorolták a figyelemre méltó újonnan jelentkező egyéniségek közé. Innét útja természetszerűleg vezetett az Újhold munkatársai közé. Ezek ugyan különböző jellegű és jelentőségű, javarészt fiatal írók és költők voltak, de összekötötte őket műveltségük, feltétlen humanizmusuk, a napi politikától való tartózkodásuk. Hamarosan rossz hírbe is kerültek a politikai hitvallást, pártosságot igénylő kritika értékelésében. Munkatársaik, ha hamarosan nem váltottak – legalább színre hangot, magukat zárták ki az irodalmi életből” – olvashatjuk a kötet ajánlójában.
Tüskés Tibor irodalmár hívja fel arra a figyelmet, hogy Pilinszky a versírást sosem tekintette kenyérkeresetnek, sőt a költészet külön dicsőségnek tartotta, hogy ez az egyetlen művészet, amiből nem lehet se meggazdagodni, se megélni. Azt vallotta, a költőnek legyen saját foglalkozása, munkája: A mellékfoglalkozás a költő elengedhetetlen kenyere. Ezt a végleges biztonságot adó mellékfoglalkozást akkor találja meg, amikor 1957 őszén az Új ember című katolikus hetilap munkahelyet biztosít neki, majd meghívja belső munkatársának. Haláláig ez marad a munkahelye.
Pilinszky János Kossuth- és József Attila-díjas költő, a 20. századi magyar költészet egyik legnagyobb alakja 1921. november 27-én született és 1981. május 27-én halt meg.
PILINSZKY JÁNOS: TILOS CSILLAGON
Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.
Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.
S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.
Légy vakmerő, ítélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem bírom tovább!
Én nem kívántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott.
(1943)
