„Világít a Titok / a szemünk mélyébe, / hogy ezer Kezdet van, / s ezer világvége.” Erre a hétre a 96 éve született Tornai József költő, író, műfordító gyönyörű versét ajánljuk.
Tornai József számára középiskolás korától fogva fontosak voltak a természettudományok is, mint visszaemlékezett, „gyalogos katonaként, irodalmárként” igyekezett nyomon követni a legfrissebb kutatásokat. „Ez persze csak egy hozzávetőleges tudás. Úgy is fogalmazhatok, hogy be-belesek a kerítésen, hogy tudjam, mi zajlik a lakodalomban.” Ez az érdeklődés költészetében is megjelent. Legyen szó négysorosról, vagy figyelemfelkeltő, színes költeményről, miközben a mindennapi lét borzalmait, a háborút, szegénységet, magányt, betegséget feleleveníti, szembeállítja a természettel egészen a kozmoszig.
Tornai József vallotta: „A költészet az európai-amerikai civilizáció méreteiben halott. Hogy újjászületik-e? Nem tudom. Lehet, hogy az emberiség nem tud megbirkózni a maga támasztotta létakadályokkal. A magyar vers még él, mint a nyelv is, s ha lesz kultúránk, nem múlik el a most kezdődő 21. századdal sem.”
Tornai József (1927-2020) Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító 1927. október 9-én született Dunaharasztiban és 2020. január 31-én halt meg Budapesten.
TORNAI JÓZSEF: LÉTÜNK, CSODASZARVAS
„Midőn az ég és föld
meg fognak indulni,
eljössz a világot
lángokban ítélni”,
énekeltük, gyermeki torkok.
Honnan tudtuk volna,
amit felnőtt agyunk,
hogy a sok csillagforma:
kvazár, Nap és Tejút
forgása nem attól függ,
hogy egy égboltnyi kéz
odaüt vagy nem üt?
Mit akar még?, kérdi
milliárd nyomorult.
Mért gyilkolna minket?
öl végzetünk, bajunk:
háború, szegénység, ezer kór,
telhetetlen halál,
butaság, babonák, bűn,
és hogy hiába vár
elménk, művészetünk
valami véglegest:
a Nagy Misztérium
markából nem ereszt.
Ne tanítsátok hát
Bibliából, papok,
hogy a multikozmosz
erejéből kifogy.
Világít a Titok
a szemünk mélyébe,
hogy ezer Kezdet van,
s ezer világvége.
Létünk, Csodaszarvas,
senki nem állít meg,
sámánok, kimérák,
jósok üldözhetnek.
