„Ringatják fejüket a vén fák / Beleegyező mozdulattal, / Bölcsen, halkan, hogy jól van, jól van,” Ezen a héten a 89 éve elhunyt Tóth Árpád gyönyörű versét ajánljuk.
Tóth Árpád kései verseiből kiérződik a megélt élet teljességének és a közeli halálnak a tudata. A jelent a költő az emberek közötti mérhetetlen távolság és a szeretethiány koraként élte meg, amint ezt a Lélektől lélekig című kötet címadó verse is tükrözi, bár a szeretet élménye sokszor feltűnik, például az Arany tó az égen című versében is: „Hegyoldali új játszótéren, / A kisleányom karikázik, / Csattog a bot vígan és fürgén / Bátor s tudatlan ritmusára.”.
„Ő érezte a csöndet maga körül, s küzdelem nélkül mondott le a dicsőségről, mint annyi minden másról”- írta búcsúbeszédében Babits Mihály. S valóban, Tóth Árpád Arany tó az égen című verse egy boldog pillanat megörökítése, egy csendes nyugalom megtalálása, az élet szépségeinek elfogadása. Versét lányának, Eszternek is írta, a szeretetről, amely kiapadhatatlan és elnéző, a jövőről, amely bizonytalan, a „S vad érzés üt meg: látom-e újra?”
A Babits által „nagy költőnek” jellemzett Tóth Árpád 1886. április 14-én született és 1928 november 7-én hunyt el.
TÓTH ÁRPÁD: ARANY TÓ AZ ÉGEN
Örülni, örülni de jó volna
Lemenő nap aranytavának,
Mely szétömölt amott a lombok
Mögött az égen, s jobbra-balra
Ringatják fejüket a vén fák
Beleegyező mozdulattal,
Bölcsen, halkan, hogy jól van, jól van,
Lemegy a nap, és így kell lenni,
Elhúnyni, elmerülni szépen,
Lemenő nap arany tavában
Elsüllyedni fekete csendben.
Ó, élet, élet… ülök itt a
Hegyoldali új játszótéren,
A kisleányom karikázik,
Csattog a bot vígan és fürgén
Egy új, kis akaratos élet
Bátor s tudatlan ritmusára.
Szólnék utána, nem tudom mit:
Becéző szót, korholó intést?
Már ott nyargal az új játszótér
Távol sarkán, már nem is látom,
S vad érzés üt meg: látom-e újra?
Bús érzés üt meg: vagyok-e én még?
Elmúlt az arany tó az égről,
És egyszerre nagyon sötét lett.
(1928)
