„Nem figyelek senkinek se a véleményére. Egyszerűen követem az érzéseim.” Megállíthatatlanul áradó melódiák, játékosság és tragikum – Mozart zenéje egy egész univerzumot rejt. Születésének 270. évfordulóján ezt a különös, zseniális belső világot idézzük fel.
270 éve született Mozart – a zseni, aki ember volt
Wolfgang Amadeus Mozart neve egyet jelent a zenei tökéletességgel – de a ragyogó művek mögött egy végletek között élő, szenvedélyes, gyakran esendő ember állt. A csodagyerekből lett alkotózseni mindössze harmincöt év alatt olyan életművet hagyott hátra, amely ma is megkerülhetetlen. A bécsi klasszikusok egyike születésének 270. halálának 225. évfordulója alkalmából nemcsak a zeneszerzőre, hanem az emberre is emlékezünk.
Mozart a zenetörténet egyik legösszetettebb személyisége volt. Eleven, közvetlen stílusú életútját végigkísérte a belső feszültség: odaadás és könyörtelenség, emelkedettség és frivol játékosság, szenvedély és fegyelem egyszerre volt jelen benne. Vágyott az otthon biztonságára, miközben egész életét az utazás szabadsága határozta meg. Páratlan zenei képzelete mellé szinte folyamatos pénzszűke társult – a zsenialitás ritkán járt együtt anyagi biztonsággal.
A csodagyerek színpadra lép
Wolfgang Amadeus Mozart (teljes neve: Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart) 1756. január 27-én született Salzburgban, szülei hetedik, egyben utolsó gyermekeként. Első zenei leckéit apjától, Leopold Mozarthoz, az európai hírű hegedűpedagógustól kapta. Előbb olvasott kottát, mint betűket, ötévesen már komponált, hatévesen menüettet írt, tizenegy évesen operát.
Apja és nővére, Nannerl társaságában már kisgyermekként bejárta Európát. Fellépett Mária Terézia udvarában Bécsben, XV. Lajos előtt Párizsban, III. György király számára Londonban, Weimarban pedig Johann Wolfgang Goethe hallgatta játékát. Négykezesezett barátjával, Joseph Haydnnal, találkozott Farinellivel – élete több mint harmadát utazással töltötte.
Művész, aki „soha nem nőtt fel”
1782-ben feleségül vette bécsi szállásadójának lányát, Constanze Webert. A közhiedelemmel szemben Mozart nem mélyszegénységben, nyomorban halt meg, de egész életében pénzügyi gondokkal küzdött. Ennek oka nemcsak felesége költekezése volt: maga Mozart sem értett a pénzhez, szenvedélyesen biliárdozott, és gyakran a biztos bevételeket jelentő állásokat is visszautasította a művészi szabadság kedvéért.
Leveleiben időnként Mozart egészen nyers, provokatív a testiséget és a trágár humort központba állító fordulatokat használt. Szókimondó, gyakran obszcén infantilis megnyilvánulásaira számos értelmezés született az idők során. Egyesek neurológiai eredetű magyarázatot kerestek, és a Tourette-szindrómát hozták összefüggésbe a jelenséggel, amelynek egyik tünete lehet a nem szándékos, oda nem illő beszéd. Mivel azonban erre semmiféle hitelt érdemlő bizonyíték nem áll rendelkezésre, a zenetörténészek többsége ezt a feltételezést elutasítja.
David Schroeder, Mozart életrajzírója sokkal földhözragadtabb okot lát a háttérben: az altesti poénok egyszerűen szórakoztatják az embereket. Ez a fajta humor korántsem volt szokatlan – jelen van Chaucer és Shakespeare műveiben is, és a 18. században különösen népszerűvé vált. Mozart tehát nem kilógott a sorból, hanem saját korának ízlését tükrözte: egy kivételes tehetségű alkotó, aki 1756-ban született, és mindössze 35 évesen hunyt el, mégis mélyen beágyazódott a kora kulturális közegébe.
-by-barbara-krafft.jpg)
Operák, amelyek örökké élnek
Mozart alig harmincöt év alatt minden műfajban maradandót alkotott. Tizenkét évesen írta első nagy sikerét, a Bastien és Bastienne című daljátékot. II. József kérésére született A szöktetés a szerájból és a Così fan tutte, II. Lipót koronázására pedig Titusz kegyelme, amelynek bemutatóján maga Mozart vezényelt.
Operái közül kiemelkedik az Idomeneo, A Figaro házassága, a Don Giovanni – az „operák operája”, amelyről Søren Kierkegaard is esszét írt. Utolsó színpadi műve, A varázsfuvola a mai napig inspirálja az alkotókat: Ingmar Bergman és Kenneth Branagh is filmre vitte.
Az utolsó hang: a Requiem
Mozart utolsó műve a Requiem, amelyet egy titokzatos megrendelő, Franz von Walsegg gróf kért tőle. A zeneszerző már súlyos beteg volt, amikor dolgozni kezdett rajta, és a halál félbeszakította a komponálást. A művet tanítványa, Franz Xaver Süssmayr fejezte be.
Mozart 1791. december 5-én halt meg Bécsben. Halálának pontos oka máig vitatott, több mint száz feltételezés látott napvilágot. A járvány miatt jelöletlen sírba temették, temetésén csak kevesen vettek részt – köztük Antonio Salieri is, akit a legenda (alaptalanul) Mozart megmérgezésével vádolt.
Zseni, aki mindent hallott
Mozart kivételes képességei legendásak. Képes volt komponálni beszélgetés, étkezés vagy mások zenéjének hallgatása közben, improvizált, fejjel lefelé vagy letakart billentyűzeten is játszott. Egész zeneműveket jegyzett meg első hallásra: tizennégy évesen a Sixtus-kápolnában hallott Miserere kottáját emlékezetből vetette papírra – jutalmul a pápa kitüntette.
Mozart nem jelölte műveit opus-számmal, azokat Ludwig von Köchel rendezte először időrendbe 1862-ben. A Köchel-jegyzék ma 626 művet tartalmaz, de az elmúlt években újabb kéziratok kerültek elő – köztük Magyarországon, az Országos Széchényi Könyvtárban is.
Zenéje ma is mindenhol jelen van: filmekben, színházban, popkultúrában. Nevét intézmények, édességek, kávéházak, sőt kisbolygók is őrzik. Születésének 250. évfordulóján a Mozarteum online is hozzáférhetővé tette teljes életművét, a mostani jubileumra pedig megjelent a legteljesebb hangzó összkiadás: 200 CD, 240 óra zene – tíz nap megállás nélküli Mozart.
