Mozart temetése tökéletes betetőzése volt mozgalmas életének…
1791. november végére Mozart állapota annyira súlyossá vált, hogy ágyba került. A Requiemet (K. 626) azonban mindenképpen be akarta fejezni, s ezért tanítványának, Franz Xaver Süssmayrnek lediktálta útmutatásait a befejezéshez.
December 3-án kissé jobban érezte magát, és barátaival áténekelte a Requiemet. A művet azonban már nem tudta befejezni, december 5-én, röviddel éjjeli 1 óra előtt meghalt, alig 35 évesen.
Betegségének pontos okára nem derült fény, nem végeztek boncolást. Ma úgy vélik, hogy „súlyos katonai láz”, „reumás gyulladásos láz”, vagy „veseelégtelenség” okozta halálát, azonban Mozart kórtörténetét figyelembe véve más diagnózisokat is felállítottak.
Két nappal később temették el, a legendával ellentétben nem tömegsírba, hanem a korabeli bécsi szokásoknak megfelelően, a társadalmi és anyagi helyzetet figyelembe véve, jelöletlen közsírba. Rövid temetés volt a Szent István templomban, ahol a család férfi tagjai, néhány barát, köztük Salieri, több szabadkőműves és néhány nemes is részt vett.
Felesége, Konstanze nem vett részt a temetésen, csak 1809-ben szánta rá magát, hogy megkeresse férje sírhelyét, azonban már nem találta meg, mivel azokat hétévente újra kiadták.
Több könyvben azt írják, hogy a temetési menetet egy erős eső és a hóvihar feloszlatta, ezért senki sem kísérte el a koporsót a temetőbe, amely Bécs külterületén volt.
Emlékét jelképes síremlék őrzi a bécsi Szent Márk temetőben (Sankt Marxer Friedhof).
