„Adjon Isten, ami nincs, / Ez uj esztendőben.” Leszokni a cigiről, leadni egy keveset a súlyfeleslegből, felhagyni rossz szokásainkkal – a legtöbbünk megfogad valamit az új év kezdetén.
De bármilyen fájdalmas is: tízünkből mindössze egy embernek sikerül elérnie azt, amit január 1-jén elhatározott. Mielőtt azonban mindannyian feladnánk: brit pszichológusok segítséget nyújtanak ahhoz, hogy nagyobb eséllyel indulhassunk a 2016-os „bizonyistenversenyben”.
ARANY JÁNOS: ALKALMI VERS
(részlet)
Az uj évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kivánni még
Ily áldott időben? –
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
Olcsó legyen a kenyér,
A gabona áros;
Jól fizesse a tinót
S nyerjen a mészáros,
Mérje pedig szöszön-boron,
Font kijárja bőven.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.
Egy 2008-as kutatócsoport háromezer személlyel egy éven át tartó vizsgálata szerint a férfiak általában szívesebben tűznek ki határozott célokat maguk elé, a nők pedig inkább arról beszélnek, hogy miként változna a környezetük, ha sikerülne céljukat elérni. A siker kulcsa pedig: ne halogassuk az elhatározást az év első napjáig. Richard Wiseman, a Hertfordshire-i Egyetemen végzett kutatás vezetője szerint a résztvevők több mint fele biztosra vette saját sikerét. Az év végére azonban mindössze 12 százalékuk tartotta magát 365 nappal korábbi elhatározásához.
Úgy tűnik, legnehezebb a dohányzásról lemondani. az újévi „füstmentes” fogadkozók háromnegyede ismét cigaretta kíséretében ünnepelte a következő szilvesztert. A súlycsökkenést célul kitűzők 28 százaléka lett valóban könnyebb egy év alatt, sportosabb életmódra az esküdözők 29 százaléka váltott.
A férfiak 22 százalékukkal állhatatosabbnak látszanak a vizsgálat szerint: ha komolyan elhatározták, hogy leadnak két kilót egy hét alatt, akkor azt sikeresebben hajtják végre. A nők csak tíz százalékban voltak képesek erre. Számukra fontos a cél eléréséhez a környezet – család, barátok – folyamatos biztatása is.
A tapasztalatok alapján a következő tanácsok segítenek céljaink megvalósításában:
„Válasszunk új célokat: ha egy korábbi sikertelen próbálkozásunkat igyekszünk megvalósítani, az frusztrációval indul, ezért nehezebb is megtartani. És gondoljuk végig alaposan, hogy mit mikor fogunk megtenni.”
A pszichológus szerint az, aki csak ködös célokat tűz ki maga elé, könnyebben elbukik. Például nehezebb végrehajtani azt a tervet, hogy „mostantól fogva hetente kétszer futni megyek”, mint azt a konkrét elhatározást, hogy „minden kedden és pénteken reggel megyek futni”.
A férfiak sokszor puszta „macsóságból” irreális elvárásokat támasztanak magukkal szemben, ezért nekik az egyszerűbben megfogalmazott célok sokat segíthetnek.
A nők viszont nehezebben beszélnek elhatározásaikról, holott számukra nagy segítség a környezet támogatása. A barátok, családtagok támogatásával sikerre vihetik az elhatározást.
