Művészet, történelem, világháborús műkincsrablás, eltűnt és újraalkotott valóság, legenda és krimi – mindez egyszerre a híres borostyánszoba históriája.
Fiziker Róbert A legendás borostyánszoba
A világ nyolcadik csodájának nevezett borostyánszoba érdekfeszítő történetét dolgozza fel a könyv, betekintést engedve az uralkodók világába. A borostyánszobát a porosz király ajándékozta az orosz cárnak. A Szentpétervár melletti Carszkoje Szeló-i Katalin-palota adott otthont a pazar borostyánkő borításának. A II. világháború idején a németek úgymond”hazavitték”, majd a harcok során nyoma veszett. Húsz éven át tartó munkával újjávarázsolták a műkincset, amely már újra látható, és szebb mint valaha. A kötet végén a színes fényképfelvételek adnak ízelítőt a borostyánszoba pompájából.
Fiziker Róbert történész, orosz és német szakos tanár a Kortina kiadó megbízásából írta meg az izgalmas és máig is rejtélyek sorával övezett történetet. Tanárként nyári szabadsága alatt dolgozott a könyvön, felhasználva a német és orosz nyelven megjelent szakirodalmat, szorgalmasan böngészve az internetet is, amelyen több mint tízezer, főleg német nyelvű közlés található az embereket ma is élénken foglalkoztató témáról.
A fenyőgyantából több mint 30 millió éve fosszíliává kövült borostyánkő szépsége eredetileg I. Frigyes porosz királyt bűvölte el, berlini dolgozószobájába rendelte meg építészeitől a nap sugarait idéző, borostyánkővel borított falakat. Halála után fia, I. Frigyes Vilmos, aki kevésbé kedvelte a pompát, a jó kapcsolatok elmélyítésére I. (Nagy) Péter orosz cárnak ajándékozta „a világ nyolcadik csodájának” nevezett kincset. A borostyántáblák a folyamatos bővítések nyomán már mintegy száz négyzetméter nagyságú termet töltöttek be előbb Szentpéterváron, a Téli Palotában, majd a későbbiekben a közeli Carszkoje Szeloban, a Katalin-palotában, ahol olasz építések is hozzájárultak tökéletesítéséhez.
A második világháború idején a Leningrádot blokád alá vevő náci csapatok leszerelték, ládákba csomagolva Königsbergbe szállították, s ott egy ideig ki is állították a borostyánszobát. Az elrabolt műkincset „Németország nemzeti büszkeségének” nevezve Erich Koch, Kelet-Poroszország gauleitere, és mindent megtett, hogy ott is tartsa a hat tonnányi borostyánt tartalmazó műalkotást. Ahogy azonban a szovjet csapatok közeledtek, a kincset újra becsomagolták – majd 1945 elején a ládáknak egyszerűen nyoma veszett.
Erich Koch, akit halálra ítéltek, de végül börtönben halt meg, állította, hogy a tízezernyi menekülttel a fedélzetén elsüllyesztett Wilhelm Gustloff hajó rakományában volt, de ennek semmi nyomát nem találták a roncsot később átvizsgáló búvárok. Mindmáig kutatók és művészettörténészek nemzetközi serege próbálta, próbálja felderíteni sorsát, eredménytelenül.
Szentpétervár megalapításának 300. évfordulójára azonban a borostyánszoba régi fotói, dokumentációja alapján – negyedszázados megfeszített munkával, a Ruhrgas AG-nek, az orosz földgáz egyik legnagyobb nyugat-európai importőrének jelentős pénzügyi támogatásával – orosz restaurátorok újra elkészítették a borostyánszobát. A Katalin-palotában berendezett terem az eredeti műalkotás több, időközben különböző forrásokból előkerült kisebb elemét is tartalmazza.
Magát az új borostyánszobát, „a világ kilencedik csodáját” a könyv szerzője jól ismeri a teljes fotóanyagát: amikor Szentpéterváron járt, még nem nyílt meg, de most, hogy könyvet már írt róla, szeretné megtekinteni. Fiziker Róbert reméli, hogy egyszer az igazi is előkerül: a Katalin-palota elég nagy ahhoz, hogy elférjen benne akár két borostyán-világcsoda is.
