Petrovics Eszter Kodály-filmtrilógiájának második része a zeneszerző, zenetudós életének az I. világháborútól a Psalmus Hungaricus 1923-as bemutatásáig tartó időszakát dolgozza föl, a remekművet állítva a középpontba.
December 16-án emlékezünk meg Kodály születésének 140. évfordulójáról. Ebből az alkalomból jelenteti meg a Pannonia Entertainment a FocusFox produkcióját, Petrovics Eszter, komolyzenére szakosodott rendező új dokumentumfilmjét.
A mi Kodályunk c. dokumentumfilm-trilógia 1. részében Kodály gyermek- és ifjúkorát, pályájának indulását, népzenekutatásának kezdetét, illetve első sikereit és kudarcait mutattuk be. A film kiindulási és záró pontja az 1910-ben megrendezésre került első szerzői est, mely akkori életútjának legfontosabb állomása volt.
Kodály a következő években továbbhalad megkezdett útján: komponál, tanít, folytatja népdalgyűjtő munkáját. 1912-ben a Zeneakadémián „rendes tanári” státusba nevezik ki; a zeneelmélet melléktantárgy után fokozatosan hozzálát a zeneszerzés tanításához. A dokumentumfilm-trilógia 2. részében Kodály Zoltán 1923-ban komponált remeke, a Psalmus hungaricust áll a középpontba.
Az első világháború utáni szétzilálódás, a történelmi Magyarország szétesése traumatikus élményt jelentett Kodálynak. Ettől kezdve egyre világosabban az lebeg a szeme előtt, hogy kulturális – elsősorban zenei – szempontból újjáépítse az országot. Trianon után fel kellett tenni a kérdést: Mi a magyar? Meg lehet-e teremteni egy új Magyarországot?
A film az első világháború végétől a Psalmus hungaricus ősbemutatójáig terjedő kényes időszakot öleli fel, bemutatván azt a nagyon sok buktatóval, meg nem értéssel, ellenségességgel teli utat, amit Kodálynak be kellett járnia. Ez a sok keserűség, meghurcoltatás fogalmazódik meg korszakos remekművében.
A mű ősbemutatója sorsdöntő pillanat volt mind a magyar zenei és közéletben, mind Kodálynak a magyar kultúrában betöltött szerepét illetően.
1918-ban véget ért az I. világháború – ezt a polgári forradalom, a tanácsköztársaság, majd a király nélküli királyság kora követte Magyarországon. 1919-ben Bartókkal és Dohnányival együtt tagja lett a Reinitz Béla vezette zenei direktóriumnak; ezért és zeneakadémiai aligazgatói tevékenységéért (mely tisztségre ebben az évben nevezték ki) utóbb hosszú és gyötrelmes fegyelmi vizsgálatnak vetették alá. A „vörös vádpontokat” végül ejtenie kellett a vészbíróságként működő fegyelmi bizottságnak, mely ugyanakkor súlyosan megrótta az aligazgatót. Az új igazgató, Hubay Jenő, mindenképpen el akarta távolítani Kodályt a Zeneakadémia tantestületéből, és bár célját nem valósíthatta meg, annyit elért, hogy 1920-ban és az 1920/21-es tanévben a megvádolt muzsikus nem taníthatott. Az eltávolítás nem tartott sokáig: 1922-ben Kodály indítványt nyújt be a fegyelmi ügy újratárgyalására. Ugyan elutasításban részesül, de annyit elér, hogy visszahelyezzék tanári állásába. Hívei, művésztársai kiállnak mellett , a korszak kompozícióiról nem lehet nem tudomást venni!
Az alkotás amellett, hogy bemutatja a korszak kiemelkedő zeneműveit, kitekint Kodály irodalmi érzékenységére is: a magyar költészet felé fordulására, saját publicisztikai munkáira és Móricz Zsigmonddal való kapcsolatára, szellemi és valós találkozásaikra. A filmben feltárul a mindenkit megrendítő történelmi események hatása Kodály életére és műveire, beleértve a meghurcoltatását, a Dohnányi-Bartók-Kodály hármas és Hubay Jenő konfliktusát, valamint a Psalmus Hungaricus keletkezéstörténetét, amely egyszerre reflektál a szövege alapjául szolgáló zsoltárfordítás Dávid-korabeli eseményeire, illetve az első világháború elvesztésére és a trianoni békeszerződésre.
A korszak valós szereplői: Kodály Zoltán zeneszerző, tanár; Wlassics Gyula vallás- és közoktatási miniszteri tanácsos; Hubay Jenő hegedűművész, tanár; Dohnányi Ernő zeneszerző, tanár; Kerpely Jenő csellóművész, tanár és Waldbauer Imre hegedűművész, tanár /a híres Waldbauer-Kerpely vonósnégyes 2 tagja/
A film alapját a fegyelmi tárgyalások jelenetei képezik, ezekbe ágyazódnak bele a kórusművek, a Psalmus hungaricus próbái, a főszereplő felderítő útjának állomásai, továbbá Kodály hátrahagyott írásainak részletei – belső monológ gyanánt.
A film záró aktusában, a Pesti Vigadó dísztermében, mely a mű ősbemutatójának színhelye felhangzik a teljes Psalmus hungaricus (cca. 23′).
PSALMUS HUNGARICUS
1923-ban a Székesfőváros tanácsa Buda és Pest Budapestté egyesítésének ötvenedik évfordulójára egy-egy mű megírásával bízta meg Dohnányit, Bartókot és Kodályt. Dohnányi az Ünnepi nyitányt, Bartók a Táncszvitet írja az ünnepi estre.
Kodály eddigi legnagyobb szabású és hatású kompozíciós vállalkozása lesz a tenorszólóra, vegyeskarra és nagyzenekarra írott Psalmus hungaricus. Még egyetemi évei alatt ismerte meg Kecskeméti Vég Mihály protestáns prédikátor 1560 táján írt verses zsoltárátköltését. A Cantio optima címen fennmaradt mű az 55. zsoltárt alkalmazta magyar viszonyokra: Dávid panaszát a hamis barátok ellen, leírva a gonosz várost, amelyben a gazdagok „felfuvalkodtanak”, „özvegyek, árvák, nagy bosszút vallnak”, s amelyben a Zsoltáros az igazságtevő Istenhez fohászkodik a gazdagok „aláhajigálásáért”, a szegények „felmagasztalásáért”. A mű a reménytelenség sötétjében kezdődik és a sötétségben végződik is, hogy közben panasz, átok, ima és könyörgés képei után egy pillanatra megnyíljon a menny kárpitja, és a hallgató tanúja legyen az igazak és szegények katartikus felmagasztalásának.
A mű elmondhatatlan hatást tett az 1923. november 19-i bemutató közönségére. Az elvesztett háborút, a forradalmak és a restauráció korát átélő és túlélő hallgatókat mélységesen megrázta Kodály zenéje, s meghozta szerzőjének nemcsak a hazai, hanem az igazi külföldi sikert, az általános nemzetközi elismerést.
KÓRUSMŰVEK
A Psalmus más tekintetben is fordulópontja volt Kodály zeneszerzői pályájának. Rátalált legsajátabb témájára: a magyar történelemre, a Mát megszólító történelmi parabolára. És mivel a bemutató gyenge női karszólamait már a második előadástól gyermekhangokkal próbálta megerősíteni: a XX. századi zene új és fontos médiumaként rátalált a gyermekkórusra. Nemcsak annak ismeretlen hangszíne nyűgözi le, hanem a gyerekek fogékonysága, romlatlan ízlése és lelkesedése is: az a mód, ahogy a nagyon régire és a nagyon újra reagálnak.
A ’20-as évek közepétől megszületnek Kodály méltán „slágerré” vált gyermekkari művei: a Villő, a Túrót eszik a cigány, a Gergely-járás, a Lengyel László, a Pünkösdölő, s innentől kezdve a kórusmuzsika meghatározó szerepet játszik minden alkotói korszakában. Ekkor ismeri fel az új zeneélet megteremtésének eszközét: azt a közeget, amely a muzsika aktív művelésére szoktat, és értő közönséget nevel a művészi zenének.
Szereplők: Radnóti Róza, Fekete Gábor, Perényi Miklós, Tóth Márton, Csonka Laura, László Ferenc, Lakatos Gergely, Pálmai Oliver, Mákné Cseman Eszter
Narrátor: Kaszás Gergő
Operatőr: Sibalin György
Forgatókönyvíró: Petrovics Eszter
Zenei rendező: Matz Ádám
Vágó: Mógor Ági HSE, Endrédi Tamás
Producer: Muhi András, Ferenczy Gábor
Rendező: Petrovics Eszter
Közreműködők:
Szent István Filharmonikusok. Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola. Nemzeti Énekkar
Tenor szóló: Kovácsházi István
Karmester: Rajna Martin
