Mephisto, Szerelmesfilm, Édes Emma, drága Böbe, Csodálatos Júlia, Rokonok, A napfény íze, Az ajtó. Szabó István.
Szabó István filmrendező 75 éves. Leírni is megrendítő. Már hetvenöt? Lehetetlen. Generációk nőnek fel filmjein, tanulják meg, milyen a nézhető, szerethető magyar film, amely képes bemutatni a művészt és a művet, amely egyszerre tudja a tömegeket és az „elit” kritikusokat kiszolgálni.
Február 18-án ünnepelte 75. életévét Szabó István (teljes neve Szabó István Tamás) Kossuth- és Oscar-díjas filmrendező, a Mephisto, a Szerelmesfilm, a Redl ezredes és számos más kiváló film alkotója.
Édesapját Budapest ostroma alatt vesztette el, így kiskorától nők vették körül, az apahiány és az apa emléke később az Apa című filmjében jelent meg. Az orvosi és a filmes pálya is vonzotta, a döntést végül az élet hozta meg: a Színház- és Filmművészeti Főiskolára vették fel. Az ő filmes generációjára hatott leginkább a francia új hullám szelleme, pályáját lírai hangvételű rövidjátékfilmekkel kezdte. Herskó János, aki mellett asszisztensként dolgozott, világlátására is nagy hatással volt.
1964-ben kapott lehetőséget első játékfilmjének elkészítésére: az Álmodozások kora egy nemzedék útkereséséről szól, a szembenézésről a múlttal, az illúziókkal. Ez a problémakör határozta meg az Apa (1966), a Szerelmesfilm (1970), a Tűzoltó utca 25. (1973) és a Budapesti mesék (1976) világát is.
Szabó István műveinek középpontjában a bizalom, a tisztesség, egymás vállalása áll, életművének sajátossága, hogy gyakran térnek vissza tárgyak, nevek, motívumok. Az 1979-ben készült Bizalom – amelynek operatőre, Koltai Lajos azóta is alkotótársa – két, a történelem által véletlenül egymáshoz sodort ember kapcsolatát elemzi. A Berlinben Ezüst Medvét nyert és Oscar-díjra is jelölt alkotás tartalmilag és formailag is előkészítette Szabó „történelmi trilógiáját”, a Mephistót (1981), a Redl ezredest (1984) és a Hanussent (1988). Az első darab, a Mephisto máig az egyetlen Oscar-díjas magyar játékfilm: hőse, a színész Höfgen úgy próbál fennmaradni egy embertelen világban, hogy tehetségét alárendeli a megfelelni akarásnak, végül az emlékezetes zárójelenetben képletesen és valóságosan is elvész a hatalom fényében. Ez a probléma jelenik meg a másik két filmben is, más korban, más alkatokkal.
Az oscaros Mephisto
A Klaus Mann regényéből magyar-német-osztrák koprodukcióban készült, 144 perces Mephisto operatőre Koltai Lajos, forgatókönyvírója Dobai Péter és a rendező, Szabó István, zeneszerzője Tamássy Zdenkó volt. A forgatás 1980 júliusa és novembere közt zajlott Budapesten, a jelenetek egy részét Kelet- és Nyugat-Berlinben, Hamburgban és Párizsban vették fel.
Az örök fausti kérdést boncolgató történet a tehetséges német színész, Hendrik Höfgen életútját mutatja be, aki a siker érdekében „eladja lelkét”: egyéniségét feladva, környezetét elárulva behódol a náciknak. Az alkotás a hatalom és egyén viszonyát, a kompromisszum és az erkölcsi önfeladás kérdését vizsgálja. Mann sógoráról, Gustaf Gründgensről mintázta Höfgen alakját, akit a filmvásznon az osztrák Klaus Maria Brandauer keltett életre.
A film 1981-ben a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb forgatókönyv díját, a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, és jelölték a legjobb filmnek járó Arany Pálmára is. A Mephisto az Oscar-díjért a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában az Andrzej Wajda rendezte Vasemberrel, A csónak megtelt című svájci, a Három testvér című olasz és a Zavaros folyó című japán alkotással volt versenyben. A nyertesnek járó aranyszobrocskát Szabó István 1982. március 29-én vette át Ornella Muti olasz színésznőtől és Jack Valenti amerikai filmes szakembertől a Los Angeles-i Dorothy Chandler Pavilionban.
Abban az évben, az 54. Oscar-gálán a legjobb film a Tűzszekerek lett, a legjobb rendezésért Warren Beatty-t (Vörösök) tüntették ki, a legjobb férfi főszereplő díját Henry Fonda, a legjobb női főszereplőjét Katharine Hepburn vehette át, mindketten Az aranytó című drámában nyújtott alakításukért.
A legjobb idegen nyelvű film kategóriában már a Mephisto előtt is versengett magyar játékfilm: 1968-ban a Fábry Zoltán rendezte A Pál utcai fiúk, 1974-ben Makk Károly alkotása, a Macskajáték, az ugyancsak Fábry Zoltán rendezte Magyarok 1978-ban, majd 1980-ban Szabó István Bizalom című filmje. (A Mephisto után 1983-ban a Gyöngyössy Imre és Kabay Barna rendezte Jób lázadása és a Szabó István által rendezett, a Mephistóval trilógiát alkotó Redl ezredes 1985-ben és a Hanussen 1988-ban szintén jelölt volt ebben a kategóriában.)
Szembesülés a múlttal
A Találkozás Vénusszal (1990) a párizsi Tannhäuser-rendezés élményeiből született, egy évvel később a rendszerváltás keserű tapasztalatait vitte vászonra az Édes Emma, drága Böbe. Az 1998-ban forgatott A napfény íze a magyar zsidó Sonnenschein-Sors család azonosságválságáról szól, feltéve a kérdést: szükséges-e, szabad-e a természetes asszimiláció mellett az identitást is feladni? A film Európai Filmdíjat kapott, 2000-ben az amerikai kritikusok szövetsége az év tíz legjobb filmje közé választotta.
Szabó két színházi rendezés után készítette el a Szembesítést a nácibarátsággal vádolt zseniális német dirigens, Wilhelm Furtwängler 1945-ös igazoltatási eljárásáról, ismét a felelősség kérdését boncolgatva. A Maugham műve nyomán készült, a színház világában játszódó Csodálatos Júliát 2004-ben az Európai Filmakadémia legjobb rendezői díjára jelölték. Szabó István 2006-ban készített ismét magyar filmet Móricz Zsigmond Rokonok című regényéből. A bemutató előtt került nyilvánosságra, hogy a rendező 1957 és 1963 között jelentett a belső reakció elhárításával foglalkozó II/5-ös ügyosztálynak, a hírhedt III/III elődjének. A művész a beszervezést maga is elismerte, a műveiben annyiszor körüljárt kérdés egyszerre életrajzi adat lett.
Szabó István 2012-ben ült ismét a rendezői székbe, Szabó Magda nagysikerű Az ajtó című regényének adaptációjában újólag a bizalom és az elfogadás témakörét boncolgatta. A film elnyerte a Michael Curtiz-közönségdíjat a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon és megkapta az év filmjének járó hazai Arany Medál-díjat.
Egy nyilatkozata szerint kétféle rendező van: az egyik azért mesél el egy történetet, mert mindenáron filmet akar csinálni, a másik pedig azért csinál filmet, mert mindenáron el akar mesélni egy történetet. Ő magát az utóbbihoz sorolja. Szabó István 1985-1989 között egyetemi tanárként oktatott a Filmművészeti Egyetemen, 1991-től az Európai Filmművészeti Akadémia alelnöke volt, 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagjai közé tartozott.
Munkásságát számos hazai és nemzetközi kitüntetéssel ismerték el. A Balázs Béla-díjat 1967-ben, a Kossuth-díjat 1975-ben kapta, 1982-ben lett érdemes, 1985-ben kiváló művész. A Joseph Pulitzer Emlékdíjat 1996-ban kapta a Magyar Televízió Száz éves a mozi sorozatának elkészítéséért. 2001-ben a Magyar Hírlap szavazásán az Év emberének választották, 2004-ben Prima-díjban, 2007-ben Jubileumi Prima Primissima Díjban részesült, ugyanebben az évben a Magyar Mozgókép Mestere címmel tüntették ki. 2011-ben a 46. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke volt.
