A mexikói bűnszervezetek felépítése és működése határozottan férfiközpontú. Hogyan éltek a nők a szervezeten belül? Milyen feladatokat bíztak a „gyengébbik” nemre? Mekkora befolyásuk volt az asszonyoknak bűnöző férjükre?
Anabel Hernández közel húsz éve kutatja a mexikói kábítószer-kereskedők világát, és életét kockáztatva ír a korrupcióról, az erőszakról, a szervezett bűnözésről és a kartellek szövevényes világáról.
Ebben a könyvében a drogbárók feleségeit és szeretőit emeli ki, a hatalom, a szórakoztatóipar és a kábítószer-kereskedelem összefüggéseit vizsgálva.
Nem pletykák gyűjteménye, hanem kemény társadalomkritika arról, hogy a Mexikót pusztító kartellek hogyan működnek, s ebben a titkos világban hol és hogyan élnek a nők, akik szinte önként válnak szörnyű bűncselekmények főszereplőivé, cinkosaivá, majd végül áldozatává, s akik hálószobák sötétéjében, védett házakban, búvóhelyeken, orgiákon cserélik pénzre, ékszerekre és ingatlanokra a lelkiismeretüket.
ANABEL HARNÁNDEZ: EMMA ÉS A DROGFELESÉGEK
A nők szerepe a kartellekben
1.
EMMA KIRÁLYNŐ
Éjfél körül járt az idő a sinaloai Culiacánban 2018. szeptember 23-án, vasárnap, amikor egy 29 éves, kialvatlan és szorongással teli nő elővette a zsebéből a mobilját, és a kontaktjai közt elkezdte keresni a korábban elmentett telefonszámomat. Egy darabig habozott, hogy felhívhat-e. Sejtette, hogy szűkebb környezete nem igazán szíveli tényfeltáró újságírói munkámat, főleg, amikor olyan ügyekkel foglalatoskodom, amelyekben ők maguk is érintettek. Kétség sem fér hozzá, hogy sokkal nyugodtabb lett volna az álmuk, ha nem ütöm bele az orromat az ügyes-bajos dolgaikba.
Végül úgy döntött, hogy bepötyög egy WhatsApp-üzenetet nekem. Talán pont azért, hogy bosszantsa a családját, vagy csak azért, mert egyedül érezte magát, és szüksége volt valakire, aki meghallgatja, akivel bármiről szabadon beszélhet. Hiszen – bár az övével teljesen ellentétes világot képviseltem – a sokévnyi vizsgálódás és sötét titkok feltárása után pontosan értettem a problémáit.
Rögtön láttam, hogy lecserélte a telefonszámát a legutóbbi beszélgetésünk óta, ahogy sok minden más is megváltozott. Köztudott, hogy jó ideje halálos fenyegetések kereszttüzében élem a mindennapi életem, ő pedig tisztában volt azzal, hogy a saját szabályaimat betartva sosem reagálok ismeretlen telefonhívásokra, hacsak valamilyen rejtjeles kódot nem használunk előtte, vagy a személy, aki felkeres, minden kétséget kizáróan képes igazolni a kilétét. A kapcsolatunk hosszú időre nyúlt vissza. 2016 februárjában ismerkedtünk össze, és 2017-ig intenzíven és gyakran kommunikáltunk egymással.
A szöveges üzenet alapján semmilyen kétség nem merült fel bennem a személyazonosságát illetően: „Több mint egy éve interjút készítettél velem egy sinaloai étteremben… Emlékszel?” Egyből hozzátette az étterem nevét: Mar & Sea. Claudia nevű húgán, Armida nevű sógornőjén, a Telemundo tévécsatorna egyik operatőrén és rajtunk, kettőnkön kívül senki sem tudta, hogy első, személyes találkozásunk a sinaloai Culiacánban, a Humaya folyó partján található Desarrollo Urbano Tres Ríos városnegyedben történt, egy tengeri herkentyűket felszolgáló étteremben.
Ez a bizonyos nő Emma Coronel Aispuro, az El Chapo néven ismert Joaquín Guzmán Loera felesége volt. El Chapo a Sinaloa-kartell legismertebb vezére, akit az Egyesült Államok kormánya azzal vádol, hogy a földkerekség valaha élt legbefolyásosabb és legveszélyesebb drogcsempésze. A Brooklynban székelő, New York keleti körzetének kerületi bíróságán 2018. november 5-én kezdődött büntetőperben El Chapót huszonöt éven keresztül (1989 és 2014 között) folytatott drogkereskedelemmel, pénzmosással, emberrablással és emberöléssel vádolták. Ezenkívül terhére rótták azt is, hogy ügyletei során több mint 14 milliárd dolláros illegális vagyonra tett szert, illetve több millió dollárnyi kenőpénzzel vesztegette meg a mexikói és egyéb külföldi hatóságokat, hogy védelemre tegyen szert, és segítséget kapjon a bűnözői tevékenységéhez.
De vajon mi gyötörte annyira Emmát az „évszázad perének” is nevezett tárgyalás előestéjén? Mitől nem tudott nyugodtan aludni?
Emmát a férje ügyvédei határozottan felkérték, hogy okvetlenül jelenjen meg a brooklyni tárgyalóteremben. Ő is a védelmi stratégia része volt, hogy a vérengző El Chapót egy sokkal szelídebb, családos embernek tüntessék fel az esküdtszék előtt. Úgy vélem, Emma előre sejtette, hogy a sajtó előtt is nyilvános tárgyalás – amelynek alávetik a drogkereskedővel együtt – örökre meg fogja változtatni az életét. Ez a sejtése később beigazolódott.
Szinte azonnal válaszoltam az üzenetére. Emma nem tudta, hogy akkor épp a világ másik felén tartózkodtam, Olaszországban tanulmányoztam az övéhez hasonló maffiacsaládok felépítését. Váratlan üzenetváltásunk visszarepített pár évvel korábbra, mintha a mobiltelefon gombjaival egy időgép kódját gépeltem volna a készülékembe.
✽✽✽
2007-ben találkoztam először Emma Coronel Aispuro nevével, amikor a 2010-ben megjelent Los señores del narco (A drogbárók) című könyvem anyagát gyűjtöttem. El Chapóval kötött hirtelen házasságukról hetekkel később értesültem egy informátor jóvoltából, aki a lakodalomban vendégeskedett. Rögtön elkezdtem adatokat gyűjteni a menyasszonyról, de alig találtam róla elérhető információt.
Hosszú időn át próbáltam felkutatni őt különféle csatornákon, hogy interjút készítsek vele, de nem jártam sikerrel. A Guzmán Loerához hasonló kaliberű drogbárók feleségei sosem adtak interjút – szerepük és hatáskörük többnyire abban merült ki, hogy maximális diszkréció mellett éldegéltek, csendben költötték férjük vagyonát, és a világtól elzárva nevelték a narkóvezérek gyermekeit. Nem voltak jelen a közösségi médiában sem.
Az idő múlásával, ahogy egyre behatóbban tanulmányoztam a Sinaloa-kartell működését, megértettem, hogy Emma csak akkor fogja kinyitni a száját, ha a férje erre engedélyt ad neki, vagy ha a beszéd már elkerülhetetlen. És ez a nap akkor érkezett el, amikor El Chapót 2016. február 12-én harmadszor és utoljára letartóztatták a sinaloai Los Mochisban, közvetlenül az Egyesült Államoknak való kiadatása előtt.
Emma azelőtt sosem lépett a szélesebb nyilvánosság elé, és friss fotók sem készültek róla. A találkozónkat Guzmán Loera egyik védőügyvédje szervezte meg. Nem voltak témakorlátozások és egyéb tabuk – olyan feltételekkel nem is egyeztem volna bele a találkozóba –, Emmának csupán az volt a kikötése, hogy ő határozza meg a találkozó helyét: egy privát szobát a Sinaloa-kartell székhelyén lévő Mar & Sea étteremben.2
Pontosan érkezett, biztonsági kíséret nélkül. A magas nő hosszú, kifogástalanul festett és göndörített hajjal lépett be a különterembe. Vastag, professzionális sminkje kiemelte kerek, barnán ragyogó szemét, amit hosszú műszempillák kereteztek. Bár az ajka természetesnek ható nude rúzzsal volt kifestve, így sem tudta volna letagadni, hogy szilikonnal van feltöltve. Úgy nézett ki, mint egy játék baba. Orra egyenes, enyhén pisze. Látszott rajta, hogy telt és gömbölyded testalkatát többszöri zsírleszívással formálták tökéletesre, így követve az őt körülvevő világ által ráerőltetett „narkószépség” esztétikai ideálját. Azonban a tipikus buchonák3 alakjához képest, akik mélyen dekoltált, hivalkodó öltözködéssel hangsúlyozták ki testi adottságaikat, Emma szerényen és kifogástalanul öltözködött. Egész megjelenése úgy festett, mintha filmforgatásra toppant volna be egy személyes interjú helyett. Tudta, hogy ez lesz az első, nyilvános tévészereplése, ezért szeretett volna makulátlannak mutatkozni.
Anabel Hernández: Emma és a drogfeleségek – A nők szerepe a kartellekben, Fordította: Tolvaj Zoltán, Corvina Kiadó, 2024
