„A szerelem egész művészete, úgy hiszem, nem más, mint elmondani azt, amit a pillanat részegségének foka sugall, más szóval a lelkünkre kell hallgatnunk.” A szerelemről máig tartó, páratlan hatása vetekszik Stendhal nagy regényeivel.
„A szerelem a leghatalmasabb szenvedély. Minden más szenvedélynél a vágyak kénytelenek a hideg valósághoz idomulni; itt éppen ellenkezőleg, a valóság idomul készségesen a vágyakhoz; ez az a szenvedély tehát, melyben a szertelen vágyakat a legnagyobb gyönyörök jutalmazzák.”
A szerelemről egy mély érzésből fakadó könyv: Stendhal nem tudta feledni Métilde-et, ezt a ragyogó szépségű és szellemű, erős lelkű olasz hölgyet, és fájdalmában megírta hozzá ezt a vakmerően új társadalmi és lélektani fejtegetésekkel teljes, értekezésbe burkolt, forró szerelmi vallomást.
„Az a férfi, aki ismeri azt a szívdobbanást, amit kedvesének messziről megpillantott fehér szaténkalapja vált ki, maga is csodálkozik, minő hidegséggel fogadja ő a világ leggyönyörűbb szépségének közeledését. S ha megfigyelik a többiek lelkesedését, talán némi bánatot is fog érezni.
A rendkívül szép asszonyok a második találkozás alkalmával sokkal kevésbé hatnak. Ez nagy szerencsétlenség, mert kedvét szegi a kristályosításnak; mivel értékük mindenki számára látható, mint valami drágakőé, szeretőik listáján többségben vannak az ostobák, a fejedelmek, a milliomosok stb.”
Senki sem akad a világirodalomban, aki annyit tudna a szerelem természetrajzáról, mint Stendhal. Senki, aki oly módszeresen és magával ragadóan térképezte volna föl az intim szenvedélyeket s egyúttal Európa udvarlási szokásait, „technikáit”. Lélektani megfigyeléseit az író élethossziglan készülő munkában foglalta össze, évtizedekkel megelőzve a modern pszichológiai kutatásokat. Olyan analitikus hajlamú szerző osztja meg velünk szerelmi tapasztalatait, aki katonaként szolgálva csataterek helyett az operaházak karzataira vágyott, hivatalnokként irodák helyett a régészeti ásatásokra. A napóleoni hódításoknál ezerszer jobban foglalkoztatták az érzelmek ostromai.
Stendhal szerint a nő a mindenkori férfitársadalom képzeteiben hol zsarnok, hol zsákmány, és épp ebben az ellentmondásos képben szembesül egymással a boldogtalan szerelmek szépsége a beteljesülő hódítások olcsóságával. Ugyanakkor az író a legelsők egyikeként cáfolja, hogy a női egyenjogúság elismerése szégyellni való behódolás, illetve a női varázs szétfoszlatása lenne. „Olyan ez – írja –, mintha valaki attól félne, hogy a fülemülét tavasszal megtanítják hallgatni.”
A szerelemről először 1822-ben jelent meg, de további jelentős fejezetei csak a hagyatékból kerültek elő. Máig tartó, páratlan hatásában a teljes mű vetekszik Stendhal nagy regényeivel.
Stendhal A szerelemről című regényéből egy kis részletet ITT elolvashatsz.
