„Már a spájzban vannak az oroszok!” Keleti Márton kultikus vígjátéka, melynek szállóigéi beépültek a köznyelvbe. 2024 szeptemberében kerül ismét a mozikba az ügyeskedő, jég hátán is megélő kisember története, aki nem megnyerni, csupán túlélni szeretné a világháborút, s akit Sinkovits Imre parádés alakítása tett halhatatlanná.
Magányos katona motorozik át a második világháborús frontvonalon. Lőnek rá jobbról, lőnek rá balról, de fel se veszi. Zászlóaljától menekül, amelynek zsoldját ellopta és kézigránátokba rejtette.
Az ügyeskedő tizedes rátalál egy elhagyott kastélyra, és az oda betévedő szökevényekből hamar csapatot verbuvál maga köré. Ha kell, nyilas honvédeknek, ha kell, oroszbarát kommunistáknak álcázzák magukat. Mindent megtesznek, hogy túléljék a háborút
„Sinkovits Imre egy interjúban megemlékezett arról, hogy 1944-ben, 16 éves fiatalként Molnár tizedeshez hasonló trükköket kellett bevetnie a túlélésért és szabadságért, ezért a figurával könnyen tudott azonosulni. Ez volt az első film, amelyben nem teljesen pozitív és feddhetetlen karaktert alakított, de ez népszerűségét csak tovább növelte.” /NFI, Alapfilmek/
A magyar filmtörténet legismertebb vígjátéka ez, amely eredetileg egy drámai hangvételű partizánfilm lett volna.
A Dobozy Imre által írt forgatókönyvet Herskó János javaslatára teljesen átírták a zsolddal lelépő Molnár Ferenc tizedes karakterére, amely aztán önálló életre kelt a történetben.
A film több szállóige forrása, mint például a Major Tamás alakította komornyik bejelentése: „Már a spájzban vannak”, vagy a „mi még megadni sem tudjuk magunkat”.
„…a két világháború között virágzó műfajt /a vígjátékot/ a különböző ideológiák kíméletlenül letörték. Hirsch 1949-re helyezi a filmműfajok halálát, és onnantól kezdve a derűs és a vidám film kategóriáját vezeti be a vígjáték terminus helyett. A szocialista rezsim alatt a nevettető szerepét a szatíra vette át: Bacsó Péter a Tanúban Pelikán József gátőr és a magyar narancs sztorijával az ötvenes éveket parodizálta, a karikatúra torzításain a kellő történelmi távlat jóvoltából immár jó nagyokat nevethettünk.” /Filmtett, Libor Anita: A humor és a magyar film, Min is nevetünk mi, magyarok?/
Olyan nagyszerű színészek játszottak benne a főszereplő Sinkovits Imre mellett igen jellegzetes figurákat, mint Darvas Iván, Major Tamás, Pálos György, Kozák László, Szabó Gyula, Márkus László vagy Agárdi Gábor.
A legismertebb forgatási helyszín minden bizonnyal a tóalmási Andrássy-kastély, mely ma csak előzetes bejelentkezés után látogatható. Azonban a kastélybelső jelenetek egytől egyig műtermi felvételek voltak, és a korabeli Mafilm stúdiókban készültek.
Keleti Márton alkotása elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját, 1968-ban a Magyar Filmművészek Szövetsége beválasztotta a tizenkét legjobb magyar film közé (Budapesti tizenkettő), 2012-ben pedig bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé is.
A mozikban 2 millió 250 ezer ember látta, a televízióban pedig ennél is több.
A Budapesti Szikra Mozi 1965-ben egy éven keresztül játszotta, ami ma már elképzelhetetlen.
1965, Pécs, Magyar Játékfilmszemle: Fődíj
1965, Pécs, Magyar Játékfilmszemle: Különdíj a legjobb rendezésért, Keleti, Márton
1965, Pécs, Magyar Játékfilmszemle: Legjobb férfi alakítás díja, Sinkovits, Imre
1966, Budapest, Magyar Filmkritikusok Díja: Különdíj
1966, Budapest, Magyar Filmkritikusok Díja: Legjobb férfi alakítás díja, Sinkovits, Imre
1968, Pécs, Magyar Játékfilmszemle: „Budapesti tizenkettő”
2012, Budapest, a Magyar Művészeti Akadémia beválasztja az 53 legjelentősebb magyar film közé
A Filmarchívum digitális felújítási programjának keretében, 4K felbontásban megújult film, eddig nem látott minőségben kerül a közönség elé a mozikban.
