Egy, az Erzsébet császárnéért rajongó rokon, aki közvetetten, de szerepet játszott a mayerlingi események tragédiájában. Önigazolás, a kegyvesztettség feloldásáért irányuló bűnbocsánat vagy a kitaszítottságért járó bosszú?
Marie Louise von Wallersee-Larisch családi és baráti kötelékei és neveltetése – Lajos Vilmos bajor herceg és Henriette Mendel német színésznő házasságon kívül született leánya, emellett Erzsébet osztrák császárné unokahúga, Rudolf koronaherceg unokatestvére, Mary von Vetsera bárókisasszony bizalmas barátnője – predesztinálta életében előforduló kényes és kényelmetlen pillanatokat, bár arra ő sem számíthatott, hogy neve a mayerlingi tragédia „koronatanújaként” vonul be a történelemkönyvekbe.
Marie Louise von Wallersee-Larischnak kalandokban és tragédiákban bővelkedő, hosszú élet jutott, 82 éves korában hunyt el Augsburgban. Udvarlók (Batthyányi Lajos fia, Batthyány Elemér gróf eljegyezte, ám Zichy Antónia „A gyilkos családjába nem nősülünk” híressé vált kijelentésével meghiúsította a frigyet.), három házasság, több szerető és a császári udvarban való otthonosság ellenére, az anyagi függés kényszerhelyzete lehetővé tette, hogy unokafivére, Rudolf koronaherceg kívánságait teljesítse különféle diszkrét ügyekben, így a Mary von Vetserával való találkák szervezésében is.
„Tudtam, hogy a császárné az 1867-es koronázás óta szíve minden rezdülésében magyar volt. Erzsébet a lelke mélyén sokkal inkább volt »magyar királyné«, mint »osztrák császárné«, és tudta, hogy ezt Bécsben mennyire rossz néven is veszik tőle. (…) Örömmel töltött el a gondolat, hogy mint Batthyány Elemérné én is magyarrá leszek. Nagynéném patriotizmusa bennem is nyomot hagyott.” (Marie-Louise Wallersee-Larisch: Kaiserin Elisabeth und ich)
A mayerlingi tragédiát követően, miután 1889. január 30-ára virradó éjszakán a trónörökös agyonlőtte Mary von Vetserát, majd néhány óra múlva maga is öngyilkosságot követett el, Erzsébet császárné von Larisch-Wallersee grófnét tekintette vétkesnek a trónörökös halálában. Személyére ettől kezdve úgy utaltak, hogy „az a Larisch grófné, aki…”. Az udvarból kitaszított Marie Louise von Larisch-Wallersee hiába rajongott továbbra is nagynénjéért, a mélyen gyászoló Sisi hallani sem akart róla, és magánélete sem lett nyugodtabb, állandóan azon munkálkodott, hogy visszanyerje kegyeit Erzsébetnél, és visszakerüljön a Hofburg elit köreibe. A császári házzal kötött szerződéses kötelezettségeit megszegve A múltam (Meine Vergangenheit) címmel megírta emlékiratát, amely, noha az udvar természetesen mindent megtett azért, hogy a súlyos titkok ne kerülhessenek napvilágra, végül 1913-ban jelent meg. Az Európa Kiadó gondozásában Sisi udvarában. A múltam. Emlékiratok címmel kiadót kötetet Kajtár Mária fordításában olvashatjuk magyarul.
Wallersee-Larisch grófnőről az újságolvasó közönség számon tartotta, hogy nem csupán a világszép és extravagáns osztrák császárné és magyar királyné, Erzsébet unokahúga, de egyben az 1889 januárjában lejátszódó mayerlingi tragédiának, Rudolf trónörökös és Mary von Vetsera bárónő rejtélyes öngyilkosságának is egyik koronatanúja. A tragédia után kegyvesztett lett, és a bécsi előkelő társaság kiközösítette, emlékeztet Csorba László történész.
A sokféle közvetett adatot összegereblyéző kutatók egy része súlyosan elmarasztalja őt, kerítőnek tekinti, aki romlott, pszichésen is beteg unokaöccse cinkosaként visszaélt a benne őszintén megbízó, fiatal bárókisasszony naivságával és szerelmi bódulatával. Mások szerint azonban ő csupán akaratlan közreműködő, sőt maga is áldozat volt, akit Rudolf – akinek persze szintén megvolt a saját végzete és rejtelmes tragédiája – ügyesen manipulált, és semmiképp sem tekinthető felelősnek azért, amit Mary von Vetsera a maga felnőtt akaratából és elhatározásából végül megtett. Ha az előbbi igaz, akkor Marie Louise megérdemelte, hogy a társaság kitaszítsa köreiből – ám ha az utóbbi, akkor ez a büntetés túlzó volt és igazságtalan.
Akit igazságtalanul bántanak, persze még nem kap felmentést, hogy ha emlékiratot ír, abban csúsztasson, manipuláljon, netán hazudjon. Mentség nincs – de van magyarázat, ami némiképp világosabbá teheti a hátsó szándékokat, belső motívumokat, mégiscsak növelve valamiképp a megértést az iránt, aki ha torz eszközökkel is, de talán valódi méltánytalanság ellen tiltakozik. Mert hát ezért is fogott tollat a kezébe az, akiről a pletyka és a bulvár a mayerlingi tragédia után már csak így volt hajlandó tudomást venni:
„Az a Larisch grófné, aki…” …aki ezzel az emlékirattal megpróbált szembeszállni az igazságtalannak érzett kirekesztettséggel és bosszút állni császári rokonságán.
