Bret Easton Ellis nem az az író, aki évente 18 könyvet adna ki, sőt, egyetlen műve sem jelent meg idestova öt éve, mégis minden regénye nívós és jelentős.
Első regénye, a Nullánál is kevesebb 1987-ben jelent meg, közben kiadott öt művet, hogy a hatodik, kevesebb huszonöt évvel később, az első folytatása lehessen 2010-ben.
Elég ha annyit mondok: Amerikai psycho, és mindenki tudja, kiről és miről van szó. Ha Bret Easton Ellis-nek vehemens marketing tanácsadója lenne, biztos brendet építene, akárcsak a legjobban kereső írók. De vagy nincs a nyomában egy mindenre elszánt sztárfaragó, vagy Ellis tartja magát saját üteméhez. És igaza is lehet, mert könyveinek száma ellenére neve az amerikai kortárs irodalom egyik márkája ma már.
Bret Easton Ellis igen fiatalon sztárszerzővé vált, elsősorban az 1991-ben megjelent Amerikai Psycho-nak köszönhetően, amelyet be is akartak tiltani, ám az amerikai felháborodás ellenére csak még híresebbé és hírhedtebbé tették Ellist, illetve a regény főhősét, Patrick Bateman-t, az okos, gazdag, jóképű, fiatal Wall Street-i yuppie-t. Pedig Bateman orgiákban élvezkedő sorozatgyilkos, aki a kannibalizmustól sem riad meg. Bateman az amerikai álom megtestesítője lehetne, ám a valóságban inkább a leglidércesebb álmok megvalósítója.
Bret Easton Ellis pedig egyszer s mindenkorra a kortárs amerikai próza fenegyereke lett, aki nyíltan kijelentette a XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként, hogy nem szereti Európát, mert öreg. Hősei mind sikeremberek. Az író szemszögéből nézve sikeremberek, mert valójában pszichopaták és érzelmi analfabéták, mind a mellett, hogy a közösség megbecsült tagjai. Regényei az idő eltelte ellenére is állandóságot mutatnak, nem annyira a pszichopata és hedonista hősökről, mintsem inkább a fogyasztói társadalomról kiállított szegénységi bizonyítványról szólnak. Sarkalatos elemei a minimalizmust, az nehézkesen működő és komplikált kapcsolatok, viszonyok, a megfásult, életunt lelkek, a városi élet jellemzése, az E/1 elbeszélés. De szerepet kapnak műveiben a popkulturális utalások, a celebek, a pénz fontossága, illetve, hogy az anyagi javak romlottságot, erőszakot, vért, szexet és narkót hoznak az életbe. Bret Easton Ellis azon írók közé tartozik, akik végletesen megosztják a közönséget: vagy imádják, vagy utálják.
A kérdés adott A Királyi hálószobák megjelenése után: vajon annyira megosztja-e még Ellis az olvasókat és a kritikusokat, mint indulásakor, vagy mára már elfogadottá lett az egykor botrányosnak bélyegzett szerző?
„Nyugat felé hajtunk a Sunseten a producer Porschéjával, aztán felhajtunk a Dohenyn az elsőhöz a két parti közül, ahova Mark be akar nézni, a rendező fekete Jaguarban követ bennünket, és repesztünk el a madaras utcák mellett, amíg meg nem pillantunk egy inast. Kis díszített fenyőfák veszik körül a bárpultot, aminél állok, és úgy teszek, mintha hallgatnám a vigyorgó színészt, aki azt magyarázza, hogy mire hívták ide, és részegen bámulom a káprázatos csaját, a U2 karácsonyi dalai mindent túlharsognak, és Band of Outsiders-öltönyös srácok ülnek egy alacsony, elefántcsontszínű kanapén, csíkokat szippantanak fel a hosszú, üveg koktélasztalról, és amikor valamelyik megkínálna egy szippantással, kísértést érzek, de ellenállok, mert tudom, hogy mi lenne belőle.”
Ellis mindig is utálta, hogy azonosítják őt főhőseivel, Patrick Bateman-hez fűződő kapcsolatát például ellenszenvesnek mondta, noha viselkedésük több mindenben is feltűnően hasonlít. Azt is mindig tagadta, hogy azért mert a narrátor szerepét Clay látja el, az író szemszögét is ő mutatná be. Clay figurájában mégis saját gondolataival szembesülhetünk, hiszen Ellis is dolgozik forgatókönyvíróként, New Yorkból költözött vissza ő is Los Angeles-be, és narrátorának lakását egy az egybe a saját otthonáról mintázta.
A Királyi hálószobák nem szakad el az első történet, a Nullánál is kevesebb című regénytől. A szereplők ugyanazok, csak már nem gazdag fiatalok, hanem gazdag középkorú figurák, akiknek az életéből valamikor régen egy regény és egy film készült. A narrátor most is Clay, és úgy amúgy sem sokat változott senki és semmi. Mindenki ugyanolyan hedonista és kiüresedett, ugyanolyan szenvtelenül nézi a világot, mint régen, buli buli hátán, drogok, csajok és pasik…, miközben ahogy az lenni szokott a valóság kicsit (egészen) más: titkok és hazugságok árnyékolják be a kapcsolatokat, és az életeket.
A negyvenes évei elején járó Clay most forgatókönyvíróként dolgozik, és Los Angelesbe érkezik, hogy részt vegyen új filmje szereplőválogatásán, s persze hamar a régi társaság ölelő karjai közt találja magát. Az élet visszáját mutató tükre azonnal megmutatkozik: valójában szó sincs köztük barátságról; mint lassan kiderül, minden egyes találkozás, minden egyes gesztus mögött érdekek bújnak meg. Az eltelt évek során a haverok sem változtak, ha csak nem annyit, hogy Blair és Trent összeházasodtak, Julian továbbra ugyanolyan kétes figura, mint volt, semmivel se lett megbízhatóbb, Rip pedig a plasztikai műtétek beteges rajongója lett, „egy arc, ami egy arcot utánoz, és meggyötörtnek látszik”.
Nem árulok el azzal titkot, hogy Julian meghal, hiszen csak néhány oldalt kell lapozni hozzá a könyvben, az sem titok, hogy Clay belezúg egy fiatal színésznőbe a szereplőválogatáson, és a középkorú férfiak sajátos viselkedését mutatva azonnal szerepet is ígér neki, ágyba is viheti jutalmául, majd… majd minden összekavarodik. Rejtély, gyilkos indulatok, hazugságok, beteges hajlamok…
Nem szükséges többet vagy kevesebbet várni A királyi hálószobák-tól. Nyilván sokan fanyalognak, nagyobb durranásra vágytak ekkora kihagyás után. Ellis adja azt, ami a megszokott tőle, iróniával teli borzongást, feszültséget és izgalmat, és ami kihagyhatatlan: lenyűgöző stílust és csodálatosan hosszú mégis értelmezhető mondatokat. A felfogás pedig Ellis-i: minden ami velünk történik, talán nem is velünk történik, mi csak figyeljük, vagy talán az egész meg sem történik.
Eredeti cím: Magyar cím: Bret Easton Ellis: A királyi hálószobák, Fordító: M. Nagy Miklós, Európa Könyvkiadó, Megjelenés: 2010, 224 oldal
Kibelbeck Mara
