„Az emberek imádják, ha veszélybe kerülnek és én megajándékozom őket ezzel a folytonos örömmel” – vallotta Alfred Hitchcock filmrendező. A több mint 50 filmet rendező Hitchcock 125 éve született.
„Hitchcock géniusz volt – folytatta [Farley] Granger. – A hűvös külső alatt mindig dolgozott az agya, de kívülről nem árult el semmi feszültséget. A technikai stáb imádta és tisztelte. Nemcsak hogy értette, mit csinálnak, de új módszereket és ötleteket dolgozott ki, melyeket elmagyarázott nekik, hogy hogyan érhetnek el többet, mint gondolták. Szót értett velük, csakúgy, mint a színészekkel. A legjobb az volt, hogy ha eltévesztetted a szöveget, vagy netán bakiztál, akkor azt mondta: „Na akkor még egyszer”, mire azt mondtam: „Ó, a francba, ne haragudj, Hitch.” És erre azt felelte: „Ez csak egy film…”” (Charlotte Chandler: Ez csak egy film…)
Sir Alfred Joseph Hitchcock 1899. augusztus 13-án született Londonban egy zöldségkereskedő harmadik gyermekeként. Fiatalon mérnöknek tanult. A filmmel feliratok tervezése kapcsán került kapcsolatba. Idővel megtanult vágni, forgatókönyveket írt és asszisztensként is dolgozott.
Első filmjét 1925-ben angol-német koprodukcióban készítette. Gyorsan rátalált a borzongató, a feszültség fokozásán alapuló, többnyire bűnügyi témájú thriller műfajára, ihletszerzés céljából sűrűn látogatta a bíróságon a gyilkossági ügyek tárgyalásait.
1929-ben ő készítette az első sikeres angol hangosfilmet, majd olyan klasszikus darabokat forgatott, mint a Gyilkos, Az ember, aki túl sokat tudott, a 39 lépcsőfok, a Londoni randevú.
1939-ben Hollywoodba költözött, az amerikai állampolgárságot 1955-ben kapta meg. Legelső tengerentúli munkája, A Manderley-ház asszonya 1940-ben elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat.
Hitchcock több mint 50 filmet rendezett.
Három fő témája: egy ártatlan embert tévesen bűnügy elkövetésével vádolnak, és neki kell megtalálnia a valódi tettest (A titokzatos lakó, 39 lépcsőfok, Idegenek a vonaton, Őrület, Észak-északnyugat).
A második: a férfi főszereplőt egy bűnös asszony elcsábítja, majd tönkreteszi vagy megmenti (Zsarolás, A Manderley-ház asszonya, Szédület). A harmadikban a gyakran pszichopata gyilkos személyére csak a cselekmény kibontakozása során, lassan derül fény (A gyanú árnyékában, Hátsó ablak, Psycho).
A sorból kilóg a Daphne du Maurier horrornovellájából adaptált Madarak, amelynek témája – az állatok ismeretlen okból az emberek ellen fordulnak – számos utóda fantáziáját ihlette meg.
A női főszerepre előszeretettel választott szőke színésznőket, főként Grace Kellyt és Tippi Hedrent, mert úgy tartotta: „a szőkék a legjobb áldozatok, olyanok, mint a frissen hullott hó, amelyben látszanak a véres lábnyomok”.
A feszültség fenntartása céljából újszerű látószögeket és kameramozgásokat talált ki, bonyolult vágásokat, sejtelmes filmzenét és meglepő hanghatásokat alkalmazott.
A negyvenes évektől minden filmjében feltűnt egy pillanatra, a bennfentesek sokszor csak azután tudtak a cselekményre figyelni, hogy „kiszúrták” jellegzetes alakját járókelőként, újságcímlapon, postásként.
A rendkívüli étvágyáról is ismert rendező gyakran szerepeltette feleségét, Alma Reville-t és Patricia lányát. Köztudott, hogy Hitchcock előnyben részesítette a bombázó színésznőket, szinte a megszállottja volt az elegáns, északi típusnak, csak elvétve dolgozott barna főhősökkel. A legfontosabb nő az életében azonban magánélete hősnője volt, a titokzatos vörös: Alma Reville. A hétköznapokban Hitchcock mindig elismerte Alma hozzájárulását a filmjeihez, Alma pedig gyakorlatilag az összes Hitchcock-filmben közreműködött. Ennek ellenére a stáblistákon már a ’50-es évektől nem szerepel – ha hihetünk a rendező 1979-es Oscar-díj gáláján tartott beszédének – az asszony akarta így.
Kedvenc története arról a rendezőről szólt, aki mindig panaszkodott, hogy legjobb ötletei éjszaka támadnak. Egyszer aztán papírt és ceruzát készített az ágyhoz, s reggel azt találta felírva: „Fiú beleszeret a lányba”.
A népszerű „Hitch” öt jelölést kapott az Oscar-díjra, de mindannyiszor üres kézzel távozott, az Amerikai Filmakadémia végül 1968-ban az Irving G. Thalbergről elnevezett produceri életműdíjjal „vigasztalta meg”. 1980-ban II. Erzsébet angol királynő lovaggá ütötte, nem sokkal később, április 29-én halt meg.
