„Gordon látta, hogyan rándul össze mindenki a határőrök láttán, és őt is meglegyintette a félelem szele.” – Kondor Vilmos Budapest-sorozatának ötödik, utolsó részének megjelenése az Ünnepi Könyvhétre várható.
A hardboiled krimik és a klasszikus amerikai noir jellegzetesen magyar adaptálása a Kondor Vilmos által jegyzett Budapest-sorozat, mely a műfaj gyakorlatilag első hazai szériája lett. Ha nem is a legelső (Tar Sándor mesterműve, a Szürke galamb is noir regénynek számít), legalábbis nem kapcsolódott olyasmihez, amit a noir hazai hagyományának lehetne nevezni. A rejtőzködő szerző az ötödik kötettel lezárja a történetet, Gordon Zsigmondnak ez esetben egy gyilkost kell megtalálnia.
Kondor Vilmos nagysikerű krimisorozatának első darabja, a Budapest Noir az év elején, január végén jelent meg az Egyesült Államokban a HarperCollins kiadó gondozásában, és a kritikák szerint nagy sikereket ér el jelenleg is – a regénynek emellett létezik már francia, olasz, lengyel, holland és német fordítása is. Itthon pedig a napokban elkészült a világhírű szerző új regénye, ami a Budapest novemberben címet viseli. Ez a könyv lesz a Gordon Zsigmond-sorozat ötödik és egyben befejező része, a Könyvhéten fog megjelenni.
Kondor Vilmossal készült interjúnk ITT olvasható.
Budapest novemberben
„Gordon látta, hogyan rándul össze mindenki a határőrök láttán, és őt is meglegyintette a félelem szele. Soha nem ment tovább, nem is próbálta meg, mindig odaadta az osztrák határőröknek a papírjait, aztán leszállt a vonatról, és nézte, ahogy a szerelvény egyre közelebb ér a magyar határhoz, és látta a határőröket, amint hátrahúzták a závárt gépfegyverükön, megigazították tányérsapkájukat, és felszálltak a vonatra, hogy elszedjék az egyszeri focidrukkertől az ajándékba kapott golyóstollat, és keresztülnézzenek a nepperen, aki mindegyik karján legalább másfél tucat karórát viselt, a törzsére legalább negyven selyemkendőt tekert, alsónadrágját legalább húsz nejlonharisnyával tömte ki, és még a cipője sarkába is bele tudott gyömöszölni pár borotvapengét.” (Kondor Vilmos: Budapest novemberben)
Ezúttal nem egy cikkről van szó, nem egy tudósításról, egy riportról. Nem arról van szó, hogy Pesten érlelődik valami, s nem is arról, hogy kitört a forradalom. Nem arról van szó, hogy ismét tankok járnak Pest utcáin, és nem is arról, hogy Magyarország független lesz-e. Gordon Zsigmondnak, a sokat látott bűnügyi újságírónak nem a Parlament előtti sortűzről, a Corvin-közről és a háttérben az ország sorsát befolyásoló erőkről kell cikket írnia, és nem is arról, hogy miként harcolnak az emberek Budapesten a szabadságukért.
Nem arról kell tudósítania a világot, hogy Pesten megállt az élet, a rádió épületénél harcok dúlnak, nem is arról, hogy mi történik azokkal, akiket ávósnak néznek.
Nem.
Gordon Zsigmondnak most egy gyilkost kell megtalálnia, aki a szeretteire jelent halálos veszélyt, egy gyilkost, akit ha ő nem állít meg, senki sem fog. Egy városban, ahol a becsület és a tisztesség sajátos fogalmakká váltak, egy városban, ahol csak saját magában bízhat, meg abban, hogy mindenkinek és mindennek ára van. Még a gyilkosnak és áldozatának is.
„Gordon rágyújtott egy Lucky Strike-ra, és a plafon felé fújta a füstöt. Körülöttük nagy zajjal beszélgettek a tudósítók, aztán megjelent egy fiatal ausztrál fiú a lépcső alján, és elkiáltotta magát: – A negyediken működik pár telefonvonal!
Mintha petárdát dobott volna egy tyúkudvarra, úgy rebbentek szét az újságírók. A legtöbben a fél éjszakát a telefonok mellett töltötték, de csak ketten-hárman tudtak beszélni a lapjukkal, és akkor is csak pár percre, mert a vonal hamar megszakadt. A telefonközpontosok mindent megtettek, amit tehettek, de akadozott a szolgáltatás. A tudósítók sietve és nagy zajongás közepette hagyták el az éttermet. Gordon egyedül maradt Krisztinával. A recepciós pult mögött egy kivörösödött szemű, harmincas férfi állt, aki tintaceruzával jegyzetelt, méghozzá meglehetősen idegesen, és állandóan a ceruzát nyalta, amitől a nyelve lila lett, akár a frissen akasztottnak.” (Kondor Vilmos: Budapest novemberben)
