„Tehát a nagyanyja beszélt Corából azon a vasárnap estén, amikor Caesar szóba hozta a föld alatti vasutat, és ő nemet mondott. Három héttel később viszont igent mondott.”
Cora rabszolga egy georgiai ültetvényen, az élete maga a pokol – a környezetében talán senki sem szenved annyira, mint ő. Anyja magára hagyta a fiatal lányt, ráadásul barátai sincsenek, hiszen a rabszolgákat nem csupán az ültetvényesek sanyargatják, hanem ők maguk is gyötrik a társaikat, kegyetlenül, brutálisan. Cora úgy látja, nincs más lehetősége, mint a szökés. Amikor először hall a föld alatti vasútról, a rabszolgák északra menekítésével foglalkozó, titkos szervezetről, elhatározza, hogy bármi történjék is, útnak indul. Nem is sejti, milyen hosszú és gyötrelmes út vár rá…
Colson Whitehead fordulatos, megindító regénye, A föld alatti vasút (The Underground Railroad) az 1800-as évek Amerikájába repíti az olvasót, ahol rabszolgatartók és abolicionisták feszülnek egymásnak szóval és tettel, s ahol a szökött rabszolgák és segítőik büntetése a kínhalál – a feketék élete sokak szemében nem annyira értékes, mint fehér embertársaiké.
A kötet az elmúlt év talán legnagyobb irodalmi szenzációja és egyik leghangosabb köny vsikere. A hírek szerint a történetből az Oscar-díjas Holdfény című film rendezője, Barry Jenkins készül sorozatot forgatni.
Gy. Horváth László, a kötet fordítója ajánlja a Pulitzer-díjat(2017) és Nemzeti Könyvdíjat (USA, 2016) elnyert Colson Whitehead A föld alatti vasút című könyvét:
„Egy elpusztíthatatlan tizenéves lány, akinek pokol az élete, egyszer csak úgy dönt, elég. Az útja is pokol, de senki, semmi nem tudja megállítani. Egy csoda ő.
És visszafogottan nagyszájú. Gúnyos, öngúnyos, mindenben talál valami kesernyés nevetnivalót. Cinikus is, romantikus is. Menekülés közben arról álmodik, egyszer majd neki is lesz családja. Saját konyha, saját szobák, gyerekek. Őket el is tudja képzelni. Csak a férjét nem. Annak nincs arca, csak egy sötét tömeg az árnyékban. Mióta kiskamaszként megerőszakolták, azt se bírja, ha hozzáérnek.
De ha a szabadság meglesz, talán ez is megváltozik. Szóval menekül, fogcsikorgatva. És hihetetlen, mi mindent tanulhatunk tőle útközben. Érdemes vele tartani.”
Colson Whitehead: A föld alatti vasút
(Részlet a regényből)
Amikor Caesar felvetette, hogy szökjenek Északra, Cora nemet mondott.
A nagyanyja beszélt belőle. Cora nagyanyja sohasem látott még óceánt az előtt a napfényes délután előtt, ott Ouidah kikötőjében, ahol vakított a víz, amikor az erőd börtönéből feljöttek. Mert a börtönben tárolták őket a hajó megérkezéséig. A dahomey-i emberkereskedők először a férfiakat rabolták el, a nőkért meg a gyerekekért a következő holdtöltekor mentek vissza, s hajtották őket kettesével összeláncolva, le a partra. A fekete ajtónyílásba kémlelve azt hitte, ott lenn, a sötétben újra találkozik majd az apjával. De akik a falujából életben maradtak, elmondták, apja nem bírta a hosszú gyaloglást, a rabszolgakufárok meg bezúzták a fejét, s ott hagyták az ösvény szélén. Anyja már évekkel azelőtt meghalt.
Cora nagyanyja többször is gazdát cserélt, míg az erőd felé vándoroltak, egyik kufár a másiknak adta kagylópénzért, üveggyöngyökért. Ouidah-ban nem tudni, mennyit fizettek érte, mert ott egy tételben keltek el: nyolcvannyolc lélek hatvan láda rumért meg lőporért, a szokott kupeckedés után, partvidéki angol nyelven. Épkézláb férfiak, teherbe ejthető nők többet kóstáltak, mint a gyerekek, így aztán nehéz lett volna egyénekre lebontani az árat.
A Nanny hajó Liverpoolból futott ki, s már kétszer is megállt feljebb az Aranyparton. A kapitány részletekben vásárolt, az egységes kultúrájú és egyhajlamú rakományt kerülte. Ki tudja, miféle lázongást robbantanának ki a foglyai, ha egy nyelvet beszélnének? Ez volt az utolsó megálló, mielőtt nekieredtek az Atlanti-óceánnak. Két sárga hajú, dudorászó tengerész evezett ki Ajarryval a hajóhoz. Bőrük fehér, mint a csont.
A raktér egészségtelen levegője, az összezártság mélakórja, a megbilincseltek ordítozása az őrületbe kergette Ajarryt. Zsenge kora miatt rabtartói először nem élték ki rajta vágyaikat, de az út hatodik hetében a viharedzettebb tisztek csak fölvonszolták a raktérből. Kétszer próbálta megölni magát az Amerikába vezető úton, egyszer koplalással, egyszer tengerbe veszéssel. A matrózok azonban szokva voltak az efféle áru mesterkedéseihez és ármányaihoz. Ajarry a korlátig se jutott el, amikor ki akart ugrani a hajóból. Tétova járása, szánalmas kinézete rabszolgák ezreitől volt már ismerős, messziről elárulta szándékát. Láncra verték tetőtől talpig: tetézett nyomorúság.
(…)
Tehát a nagyanyja beszélt Corából azon a vasárnap estén, amikor Caesar szóba hozta a föld alatti vasutat, és ő nemet mondott.
Három héttel később viszont igent mondott.
Most az anyja beszélt belőle.
Colson Whitehead: A föld alatti vasút, (The Underground Railroad), Fordította: Gy. Horváth László, 21. Század Kiadó, 2017
