Csernus Imre megosztó személyiség. Utálják vagy imádják, de elmenni senki sem tud mellette. Ő maga adrenalin-függő, keresi a veszélyt, a kihívásokat, miközben önmagával is szembesül. Könyvei hónapokon át vezetik a sikerlistákat.
Könyveinek számát tekintve Csernus Imre pszichiáterben áltagosan kétévente felgyülemlenek a gondolatok a társadalmi kompenzációs eszköztárról, hárításokról, kapcsolati játszmákról, görcsökről és félelmekről, ezeket általában a nemiségen keresztül az önismereti hullám részeként mutatja be. A doktor kérdéseket vet fel, amelyekre az olvasónak sok esetben magának kell megatalálni a választ. Könyveit mindenkinek ajánlja, serdülőkortól felfelé minden lánynak és nőnek, a fiúknak, férfiaknak pedig kötelezővé tenné az olvasását. Mint mondja a társadalmunk sajátossága, hogy a férfiak nehezebben szembesülnek a problémáikkal…
Néhány évvel ezelőtt, még csak annyit lehetett tudni róla, amennyi a médiában olvasható, látható volt; munkamódszere, egyéni stílusa és személyisége akarva-akaratlanul védekezésre kényszeríti a vele kapcsolatba kerülőket, miközben meglehetősen ellentmondásosan ítélik meg mind a kollégái, mind a páciensei körében. A pszichiátria az egészségügy egyik rákfenéje. A betegek többnyire ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, mint bárhol másutt az egészségügyi ellátásban: ócska kórházak, zsúfolt rendelők, túlterhelt személyzet, drága gyógyszerek, oda nem figyelés, nagyipar. Csernus Imre meghódította a közönséget és zavarba ejtette a szakmát. A körön kívül áll. Még ma is, noha már megvívta a maga harcait. Persze nem ő az egyetlen, aki megpróbál(t) szembeúszni az árral, másféle játékszabályokat alkalmazni a pályán, ám a névtelen többieket a kollégák, ilyen-olyan okokból, pillanatok alatt képesek lehúzni a vécén. Csernus drogprevenciós rehabilitációs sorozata – amiben egy drogos pár életét követtük napról napra a kamerával – minden kétséget kizáróan sikeres volt, a bulvármédiában való megjelenése viszont már kételyeket vetett fel. Kis idő eltelte után Csernus Imre megtalálta a közegét, hátat fordított a drogvilágnak, a tévének, a showműsoroknak, és jelenleg abból él, azt csinálja, amihez ért: klinikai pszichiáter, előadásokat tart és könyvet ír.
Köztudott, hogy a vele való találkozástól, beszélgetéstől mindenki tart, a szakember szerint elsősorban azért, mert a többség fél szembesülni a problémákkal, márpedig ő őszintén és keményen megmondja a véleményét mindenről és mindenkiről.
Részlet A Nő c. könyvből
„Én nem akarok senkivel se erőszakoskodni, sőt, hangsúlyozom, azt, ami ebben a könyvben elhangzik vagy leíródik, ne higgyék el feltétel nélkül. Sőt. Egyáltalán ne higgyék el, ami itt majd leíródik. Mert ha elhiszik, akkor én beviszem Önöket az erdőbe, úgy, hogy közben nem gondolkodnak. (…) Mert abban a pillanatban, amikor Önök elkezdenek gondolkodni valamin, ellenvetéseket állítanak fel, tehát mérlegelnek, hogy igazam van-e vagy nincs igazam, mármint a Csernusnak. (…) Majd döntéseket fognak hozni, de azok már az Önök döntései lesznek! Onnantól kezdve meg Önök lesznek felelősök a saját életükért! Nem én leszek a hunyó, mármint a Csernus Imre!”
Esti cowboy
Első személyes találkozásunkkor az Európai Kereskedelem Napja rendezvényéről rohantam Csernus Imre A nő című új kötete bemutatójára. Míg az egyik percben még az akkori miniszterelnökünk beszédét hallgattam a feketekereskedelem szükséges visszaszorításáról (ami azóta is virágzik és nem szürkül), a másikban már arra a kérdésre kellett válaszolnom, jó nőnek érzem-e magam. A második alkalommal már egy teljes napot együtt töltöttünk egy kiadói rendezvény miatt. Ekkor ismertem meg Csernus Imrét, az embert. Előadás estje viszont nem róla szól, ott a néző a főszereplő.
Dr. Csernus Imréről tudni lehet, hogy külsőségekben is egyfajta imázsteremtővé vált: laza szerelés, zilált haj, jelzésszerű szakáll-bajusz, szemüveg és fülbevaló, no meg a flegmának tűnő mondatszerkesztést, de csak tűnő, mert nagyon is figyel a másikra. Elemez, következtet, és kivont tőrrel karddal szúr azonnal, ha repedést talál egy burkon. Csernus doktornak – bár tény: nagyszerűen kihasználja – nem a hírneve a fontos, tényleg érdekli mindaz, ami körülveszi, ami megfogja. Nem kell mindent elhinni neki, elfogadni tőle. Ő is „csak” egy ember, mint akárki más: hibákkal, gyarlóságokkal, kételyekkel és boldogságkereséssel.
Csernus doktor figyelmet kér. Nem enged saját követelményeiből, így minden könyvében – legyen annak központi témája a nő vagy a férfi, a gyermek vagy a párkapcsolat – a lélek bugyraiba és alá tekinthetünk. A pszichiáter olyan témákat vet fel, amikkel nem mindig öröm szembesülni, de mindenkit foglalkoztat; megpróbál rámutatni: vajon hogyan lesz valakiből jó nő, vagy megfelelő férfi, hogyan neveljük félre gyermekeinket, mikor rontjuk el párkapcsolatainkat, és miért félünk az ismeretlentől?
Részlet A fájdalom arcai c. könyvből
A félelem a fájdalomtól egyjelentésű azzal, hogy valaki nem mer beleugrani a sötétbe. Ha viszont őszintén kimondom, hogy nem gyenge vagyok, hanem gyáva, azzal valójában már fejest ugrom az ismeretlenbe. Gyenge vagy gyáva: a kettő nem ugyanaz, hölgyek és urak! A bátorság azt jelenti, hogy akkor is bele merek ugrani kockázatos helyzetekbe, ha tudom magamról, hogy gyáva vagyok.”
Az a baj…
Könyveinek témája (és egyik legsikeresebbé vált kötete, A nő c. – a szerk.) miatt beszéljünk először a nőkről. A nő, Csernus szemében, tele van kétellyel, önbizalomhiánnyal és frusztrációval. Becsapja önmagát, elhiteti önmagával és a világgal is, hogy minden rendben van az életében, a kapcsolatában, a munkájában, a gyereknevelésében. Hazudik önmagának, nem akar tudomást venni a valóságról. „Miközben a szeretet és a megbecsülés után vágyakozik, mert a hiányt azért érzi.” A nőkben, igen sok gondot, problémát, minyavalyát talál, az biztos. Csernus szerint mindaddig, míg az illető önmagának nem adja meg azt, amire vágyik, addig nem tudja átlépni a maga köré emelt korlátokat.
Vajon csak egy férfi jelenlététől vagy netán saját magától is lehet valaki jó nő? Ez a könyv, a NŐ-ről szól, a férfiak imádatának a tárgyáról, az örök és megfoghatatlan csodáról, arról, amit már sokan leírtak és megfogalmaztak, az unalomig terjedő mennyiségben és minőségben. Csernus viszont arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan lesz valakiből jó nő. A gond az, hogy ha valaki egyértelmű választ várna a szakembertől, csalódni fog, mert nem kap.
A férfi? Csernus saját nemét sem kíméli, oldalbordáikhoz hasonlóan ők is megkapják a magukét. A férfiak gyávák, ő maga is – vallja be a kezét nézve. A férfiak nem szeretnek az érzelmeikről beszélni, mert az olyan „női dolog”. De szavak nélkül, ki nem mondott gondolatok és érzelmek nélkül, miből tudja meg egy nő vagy a gyermeke, hogy élete párja, példaképként tekintett apja boldog-szomorú-dacos-mérges-jó napja van-e? „Az őszinteség fontos. Mindig.” A pszichiáter A féri című könyvében kimondja azt, mire minden férfi elhúzza a száját, mert szembesülni a hibákkal, fájdalmakkal – akárcsak a nők – ők sem szeretnek, de a probléma megoldásához mindez elengedhetetlen. „Vagy hagyjuk, maradunk az állóvízben, és a probléma csak nő, és nő, majd egy pici foltból lesz egy hatalmas lyuk. Az őszinteséghez önbizalom is kell.”
Részlet A fájdalom arcai c. könyvből
Amikor egy párkapcsolat nem működik és vége lesz, akkor nagyon sok ember ahelyett, hogy elkezdene önmagában vizsgálódni, hogy mi az, ami nem stimmel, inkább villámgyorsan keres egy akármilyen másikat, csak hogy elfelejtse, hogy mi az, amiből éppen kijött. Vagyis ott van az illető ember, belerokkanva valamibe, bizonytalanul, és mégsem önmagával kezd foglalkozni, hogy miért nem jött össze…
Az, aki a Helyszínelők vagy a Jóbarátok sorozatot kedveli, rossz ember nem lehet. Dr. Csernus Imre kedvenc sorozata a Helyszínelők és a Jóbarátok. „Kikapcsolja” őt, ellenben nem bír végignézni egy pszichológiai szállal kapcsolatos filmet, mert dühös lesz tőle. A fájdalom arcai rajta is megmutatkoznak. Az elmúlt években tartott előadásai újra és újra ezt a kérdéskört boncolgatják: a hogyan nyilvánul meg a fájdalom, legyen szó akár a társfüggésről, az intimitásról, az alkalmazkodásról, a gyereknevelésről, a szülői szerepekről vagy egyéb párkapcsolati problémákról.
Csernus Imre sajátos terápiáját, stílusát ma már mindenki ismeri. Önmaga elsősorban orvosnak tartja magát, és nem törődik azzal, hogy jelenleg éppen aktuális médiasztár-e vagy sem. Hámozzuk le könyveinek, szerepléseinek és előadásának a külső héját és nézzük meg mi marad. Csernus viszonylag hétköznapi problémákat vet fel, így a megfejtései egyértelműek, mindenkinek megvan a maga története, nem esünk hasra tőlük, sem a pszichiáter meglátásaitól, kérdéseitől. Csernus időnként megemlíti a médiamanipulációt is, a gyengébbnél rosszabb műsorok hatásait. Ám ma már közhely, hogy a tévé butít, befolyásol, na und? Nagy tanulságokat, a Földet sarkából kidöntő felismeréseket nem találunk, mert szövegei nem tartogatnak ilyeneket a számunkra, de talán nem is ez szerepelt a receptúráján (sőt, a terápia általában az általunk haloványan sejdített belső igazságaink felhangosítását célozza). Ahogy Csernus megfogalmazza: sokkal fontosabb, hogy gondoljuk tovább mindazt, amit ő már összelapátolt és végigjárt.
Hogy mi a baja a szerzőnek a nőkkel, a férfiakkal vagy akár az egész emberiséggel? Az önbizalomhiányon és a tehetetlenségen kívül? Egyszerű a válasz: A nők nem mernek konfrontálódni. A férfiak gyávák. A világ meg magáért beszél… Csernus doktor becsületére legyen mondva, hogy mindehhez hozzáteszi: az állandó konfrontáció nem jó konfliktuskezelési stratégia, csak ezt a makacs ember nehezen tudja felmérni.
Kibelbeck Mara
