„Főzésről írni majdnem annyira jó, mint főzni. Főzésről olvasni majdnem annyira jó, mint enni.”
„Örüljetek!” – időnként így fejezi be főzős-evős történeteit és receptjeit Dragomán György. Évek óta olvassuk ezeket a személyes beszámolókat, és aztán indulunk a konyhába, hogy mi is kipróbáljuk a recepteket, és vidáman megvendégeljük szeretteinket.
Dragomán szenvedélyes író és szakács, az otthoni kenyérsütés és a nagy családi főzések propagátora, régi és új ételek őrzője és megalkotója, receptek lelkes egyszerűsítője és kíváncsi bonyolítója. A Főzőskönyv praktikus és roppant élvezetes társ a konyhában a reggelitől az ebéden át a vacsorákig, és közben mindenféle hasznos és haszontalan dolgot is megtanulhatunk a lezajló folyamatokról. A laktobacilusok és a vadélesztőtörzsek szimbiózisa éppúgy tárgya e könyvnek, mint a karamell változatai, a különleges konyhai eszközök leírása, vagy a szakértői, baráti és családi viták a „legjobb” megoldásokról, és persze az éhes tizenévesek is szóba kerülnek a sült krumpli, a rántott hús és a pizza hatékony elkészítésének módszereinél.
Dragomán György mindezeket családi történetekbe ágyazva, vicces és komoly novellákkal, érzékletes regényrészletekkel körítve rakja elénk, hogy boldog órákat szerezzen az ínyenc olvasónak. Az olvasó pedig gyönyörködik, majd főzni meg enni kezd – tehát egészen biztosan örülni fog.
A címre kattintva beleolvashatsz a könyvbe.
Dragomán György: Főzőskönyv
(részlet a könyvből)
Kevés olyan jó dolog van a világon, mint leülni egy púpozott nagy tál aranyszínűre sült, porcukorral megszórt szalagos fánk elé. A legjobb az, amikor a fánkok még langyosak, de már lecsöpögött róluk az olaj, a bőrük ropogó, a belsejük foszlós és puha, de ezt persze nem tudjuk: csak sejtjük, csak reméljük. … Az asztalon természetesen a legropogósabb, legszebb ünnepi damasztabrosz. Rajta a kis porcelántálkában házi baracklekvár, a lekvárban a dédnagymamánktól ránk maradt utolsó ezüst kiskanál, amit szigorúan csak ilyen alkalmakra veszünk elő. Vagyis nem mi vesszük elő, hanem anyánk szúrta bele a lekvárba, mert hát a fánkot sem mi sütöttük, anyánk sütötte. Igazából nem is annyira nekünk, mint a gyerekeinknek, vagyis az unokáinak, merthogy a fánksütés a mi családunkban a nagymamák dicsőséges reszortja. Anyánk is akkor kezdte igazán haladó vagy szuperhaladó szinten művelni, amikor nagymama lett, és a mi nagy fánksütési-segédkezési-emlékeink is a nagymamáinkhoz kapcsolódnak. Erről majd még később, most térjünk szépen vissza a fánkos tál elé. Ja persze, a tál maga se akármilyen, ez egy hatalmas nagy porcelántál, egykori huszonnégy személyes készlet utolsó darabja, ez van csak meg, és az a másik kicsi, amelyikben a lekvár van. A társaikat szétzúzta a történelem, az idő, a balszerencse, no meg talán a felmenőink haragja.
Dragomán György: Főzőskönyv – Írások főzésről és evésről, Magvető Kiadó, 2020
