„Nincs szörnyűbb átok, mint a mosolytalan, rideg otthon” – vallotta a 145 éve, 1879. május 27-én született Budapesten Vízváry Mariska színésznő, aki nemcsak színésznőként volt népszerű, kitűnő háziasszonyként közreadott receptjeit is sokan olvasták.
Vízvári Mariska, Viszkidenszky Mária Jolán Lujza néven született 1879. május 27-én (egyes források szerint 1877. május 27-én), színészdinasztia tagja volt, színész volt apja, anyja, sőt a nagyapja is. Olyan környezetben nőtt fel, ahol reggeltől estig csak darabokról, próbákról, partnerekről, szereposztásról, tapsról, sikerekről, bukásokról volt szó, nem csoda hát, hogy vonzotta a színi pálya. Már gyermekként fellépett néhány szavas szerepekben, ám a továbbiakban nehézségekbe ütközött.
Apja, Vízváry Gyula szigorú ember volt, aki a pályaválasztás előtt álló fiatal Mariskának kijelentette: a színpad az a hely, ahová sosem léphet, és beadta őt a híres Zirzen Janka-féle leánynevelő intézetbe. Mariskának csak 1894-ben, a negyedik osztály elvégzése után sikerült kierőszakolnia vágya teljesülését. Éhségsztrájkot kezdett, és annyira lefogyott, hogy apja ijedtében megengedte, hogy beiratkozhasson a Színi Tanodába.
A tanodában töltött két év alatt tüneményes tehetségként ünnepelték. Olyannyira, hogy a tanári kar egyhangú ajánlatára, miniszteri engedéllyel az utolsó két évét elengedték, mivel már mindent tudott, s nem volt mire tanítani. 1896-ban szerződtette a Nemzeti Színház, azzal a nem titkolt várakozással, hogy megszületik az új Márkus Emília vagy Csillag Teréz.
A csoda azonban elmaradt, Vízváry Mariska hiába kapta egymás után a jobbnál-jobb szerepeket: Lujzát (Schiller: Ármány és szerelem), Zsuzsit (Beaumarchais: Figaro házassága), Mártát (Goethe: Faust), Tímeát (Jókai: Az arany ember), nem volt sikere. Nem a játékán múlott, erre a jelenségre ma azt mondják: nincs kisugárzása.
Következtek a mellőzöttség évei, nyúlfarknyi szerepeket kapott, a fizetését azonban nem csökkentették. Bántotta ugyan a helyzet, de nem panaszkodott, zokszó nélkül, türelemmel várt.
1912-ben feleségül ment Kürthy György színházigazgatóhoz, aki díszlettervezőként is nagy eredményeket mutatott fel.
Az idő őt igazolta: 1912-ben bemutatták egy ismeretlen XV. századi francia szerző Pathelin mester című komédiáját, amelyben – Rajnai Gábor oldalán – övé volt a női főszerep. A vénasszony-szerepben kitűnő volt, alakítása igazi szenzáció és hatalmas siker lett. A színésznő felszabadult, megtalálta igazi hangját, a színpadon közvetlen lett és természetes.
A Nemzeti Színháztól 1935-ben vonult nyugdíjba, de továbbra is fellépett különböző színházakban. Kiváló volt vígjátékokban, vaskos bohózatokban, később idősödő dámaként, majd anyaszerepekben. 1928-ban lett a színház örökös tagja. Több filmben is játszott (Nem élhetek muzsikaszó nélkül, 1935; Méltóságos kisasszony, 1936; Sok hűhó Emmiért, 1940; Kalotaszegi madonna, 1943; Beszterce ostroma, 1948).
Tapolczai Dezső színésztől született fia, lánya, sőt egyik unokája is a színpadot választotta. Ötvenéves színházi jubileumán együtt játszhatott a színpadon szüleivel, fiával és unokájával. 1954. január 9-én halt meg Budapesten, rövid betegség után, színi pályájának ötvennyolcadik évében.
A német, francia, angol és olasz nyelven is beszélő Vízváry Mariska nemcsak színésznőként volt népszerű, kitűnő háziasszonyként közreadott receptjeit is sokan olvasták. A kötetben összegyűjtött receptek A család szakácskönyve címmel utoljára 2005-ben jelentek meg. A közölt ételek némi módosítással ma is elkészíthetők, és találhatunk benne néhány tippet arra vonatkozóan is, hogyan tehető gazdaságosabbá háztartásunk vezetése.
