100 éve hunyt el Blaha Lujza, a magyar színjátszás egyik legnagyobb hatású alakja, akinek neve fogalommá vált. Életútja nemcsak egy kivételes tehetség története, hanem lenyomata annak a korszaknak is, amikor a színház a nemzeti önazonosság egyik legfontosabb terepe volt. 10 pontban a „nemzet csalogányára” emlékezünk.
A nemzet csalogánya – Blaha Lujza
„Temetése csak a Kossuthéhoz vagy Jókaiéhoz fogható. Az ablakokat és a háztetőket, de még a fákat is ellepte a gyászolók sokasága; a járdán feketéllő tömeget lovas rendőrök kardlapozták a kordon mögé, földre taposott asszonyok és gyermekek jajgattak,s többször vonultak ki a mentők.”
1. Színpadra születve
Blaha Lujza 1850. szeptember 8-án született Rimaszombaton Reindl Ludovika néven. Anyja színésznő, apja az 1848–49-es szabadságharc huszártisztje volt, aki bujdosásra kényszerült. A család vándorszínészként élt, a kislány pedig már hétévesen színpadra lépett, miközben formális iskolai képzésben alig részesült.
2. A tehetség korai felismerése
Kivételesen tiszta, csengő énekhangja hamar feltűnt a színházi világban. Még tizennégy éves sem volt, amikor a budai Népszínházhoz szerződtették, ahol a Csikós című népszínműben aratott sikert. Pályája innen indult el megállíthatatlanul.
3. Jan Blaha és a név, amely legendává vált
Szabadkán ismerkedett meg a nála 22 évvel idősebb Jan Blaha karmesterrel, aki operaénekesnőt szeretett volna faragni belőle. Bár férje négy évvel később meghalt, Blaha Lujza hálából élete végéig megtartotta nevét, amely idővel fogalommá vált.
4. Országos hírnév
1866-tól Debrecenben játszott, ahol országosan ismert primadonnává vált. Sikerei nyomán 1871-ben Szigligeti Ede szerződtette a pesti Nemzeti Színházhoz, ahol a Tündérlak Magyarhonban című darabban aratott óriási sikert.
5. A Népszínház csillaga
1875-től az újonnan alapított Népszínház tagja lett, amelynek arculatát döntően meghatározta. Játékával a pesti német színház komoly vetélytársává tette az intézményt, s itt ragadt rá a „nemzet csalogánya” elnevezés.
6. A népszínmű ikonja
Alkata, bája, énekhangja és természetes színpadi jelenléte ideálissá tette a népszínművek világára. A műfaj romantikus, stilizált jellege az ő játékán keresztül rögzült. Legnagyobb sikereit A falu rossza, A sárga csikó és a Piros bugyelláris című darabokban aratta, dalai pedig közkinccsé váltak.
7. Intézmény a város szívében
Blaha Lujza Budapest egyik legnagyobb vonzereje lett: a fővárosba érkező előkelőségek számára szinte kötelező volt egy előadását megnézni. Nevéhez fűződik a magyar operettjátszás meghonosítása is, s bár idegenkedett a filmezéstől, szerepelt az első magyar filmben (A táncz, 1901) és a Nagymama című némafilmben is.
8. Elismerések és jubileumok
Az 1896-os millennium idején többször fontolgatta a visszavonulást, de a közönségtől nehezen tudott elszakadni. 1900-ban Koronás Arany Érdemkereszttel tüntették ki, 1901-ben elsőként lett a Nemzeti Színház örökös tagja. Ötvenéves színpadi jubileumát 1908-ban ünnepelte Csiky Gergely A nagymama című darabjában.
9. Emberi nagyság és magánélet
Kortársai szerint „mindenkit szeretett, és mindenki szerette őt”. Magánélete mentes volt a botrányoktól, visszaemlékezéseiben sem bántott senkit. Három házassága, gyermekei és unokái körében találta meg az egyensúlyt, erkölcsi tekintélye idős korára megkérdőjelezhetetlenné vált. Harmadik férje, Splényi Ödön halála (1909) nagy törést okozott életében, visszavonult a közélettől, csak néhány szerepet vállalt el ez után. 1912-ben néhányszor közkívánatra még játszott A piros bugyellárisban, végleges visszavonulása előtt utoljára Garamszeghy Sándor Matyólakodalom című darabjában lépett fel, amit éppen az ő visszavonulása miatt kellett levenni a műsorról.
10. Búcsú és emlékezet
Blaha Lujza élete utolsó éveit visszavonultan töltötte, pesti lakásából rálátva egykori színházára. 1926. január 18-án hunyt el, 76 éves korában. Ravatalát a Nemzeti Színház előcsarnokában állították fel, temetését a kor krónikásai Kossuth Lajos és Jókai Mór búcsúztatásához hasonlították. Sírját a Kerepesi úti temetőben 1929-ben felavatott monumentális emlékmű jelöli.
„Nemzeti bálvány lett, de nemcsak csodálták, hanem fölényes hatalmát hálálkodva áldották is. A nemzeti hódításokban, térfoglalásokban harcdöntő szerep jutott neki. Az igaz, hogy nem valami gazdag volt nemzeti arzenálunk és még az erdőzúgás dinamikai erejét is be kellett fognunk nemzeti munkánk mechanizmusába. Kultúrmissziót végeztünk, amikor mulattunk, ámbár viszont sokszor mulattunk, amikor kultúrmissziót kellett volna végeznünk.” (Nagy Endre: Blaha Lujza, Nyugat, 1908)
Blaha Lujza emléke ma is él
Nevét tér, színházak, utcák, egykori villák és emlékhelyek őrzik országszerte – alakja nemcsak egy kivételes színésznőé, hanem egy egész korszak szimbóluma maradt. A szakma nemcsak mint színésztnőt becsülte, de személyét is sokra tartották. Visszaemlékezéseiben sem bántott senkit – ez is hozzájárult ahhoz az erkölcsi tekintélyhez, amely öregkorára körülvette. Nem csupán egy színésznő emléke maradt fenn, hanem egy korszaké is, amikor a színpadon keresztül formálódott a nemzeti önkép – és amelynek hangja egy időre Blaha Lujzáé volt.
