Egyetlen szerző sem a könnyebbik utat választja, amikor az orosz történelmet kívánja bemutatni. Grosszman hányatott sorsú Élet és sors című művének megjelenése fontos esemény irodalmi és kultúrtörténeti szempontból is.
A Sztálin és Hitler között párhuzamot vonó Élet és sors című sztálini korszakot leleplező kíméletlen vádiratával Vaszilij Grosszman is kihívta maga ellen a sorsot. Az író talán legsúlyosabb vádja szerint Lenin volt az, aki megnyitotta az utat a később Sztálin által kiépített, túlcentralizált rendőrállam felé. „A Lenintől örökölt olyan dolgok, mint a forradalmi diktatúra, a terror szembeállítása a polgári szabadságjogokkal, amelyeket Lenin csak ideiglenesnek tekintett, Sztálin számára fontos építőkockákká váltak… és a tradíciókkal, a szabadság Oroszországban hagyományosnak tekinthető hiányával együtt teljes egészet alkottak.”
Vaszilij Grosszman: Élet és sors
Sokan nevezték az Élet és sors-ot a XX. század Háború és béké-jének. Grosszman, aki haditudósító korában, a nagy honvédő háború alatt többször is elolvasta Tolsztoj regényét, valóban hasonló művet hozott létre. Átfogó történelmi tablót festett egy korról, egy népek sorsát eldöntő háborúról, egy nagy csatáról. Grosszman egyúttal olyan nagy családregényt alkotott, melynek hősei valamelyest egy kor tipizált alakjai is, de sokkal inkább megismételhetetlen sorsú emberek: mindannyian a maguk különös múltjával, jellemével, vágyaival és magánéleti vagy családi problémáival. A monumentális regény címe nyíltan utal a Háború és béké-re.
Az Élet és sors 1942 végén, 1943 elején játszódik, jórészt Sztálingrádban, ahol elkeseredett harcok folynak egy-egy ház birtoklásáért is, de megfordulunk az evakuáltak hátországában is, oroszországi és német városokban. Egyszerű katonákkal éppúgy találkozunk, mint olyan emberekkel, akiknek egy-egy parancsa százezrek életéről dönt… A regény leírja mindkét birodalom lágereit: a gázkamrába terelt zsidók utolsó gondolatait és a sztálini lágerek rabjainak életét… Grosszman mindezt a hatvanas években írta, ezért meghökkentő a szókimondás bátorsága. Ugyanis akkor beszélt – egészen nyíltan – a náci és a szovjet rendszer lényegi azonosságáról, amikor a kérdés puszta felvetése halálos bűnnek számított.
1961-ben az Élet és sors összes kéziratpéldányát, sőt az írógépet és írógépszalagot is, amelyeken készült, „letartóztatta” a KGB. Grosszman ezt csak kevéssel élte túl, 1964-ben elhunyt, de a mű egy kézirata kalandos körülmények között megmaradt, a hetvenes években Nyugatra került, s ott jelent meg először 1980-ban.
Grosszman regénye ma már a XX. századi világirodalom egyik alapművének számít: benne lüktet a tömeggyilkos diktatúrákat szülő kor minden fájdalma és kegyetlen erkölcsi-filozófiai dilemmája. S a világ csak most, ötven évvel a megírása után fedezte fel igazán: a BBC nyolcórás rádiójáték-sorozatot készített belőle, Oroszországban több színházban játszották színpadi adaptációját, és idén, 2012-ben mutatja be az orosz tévé a tizenkét részes monumentális Élet és sors teleregényt. Olasz nyelvű megjelenésekor az Il Giorno így üdvözölte a regényt: „Az emberiesség és finomság, amellyel Grosszman háromszázötvenezer ember halálát rekonstruálja Sztálingrádnál, Tolsztojt idézi; a pátosz, ahogyan a szolidaritásról, a barátságról és a méltóságról értekezik, Dosztojevszkijt; a szelídség és érzékenység, amellyel az egyszerű életet magasztalja föl, Csehovot.”
ITT lehet beleolvasni Vaszilij Grosszman Élet és sors című regényébe az Európa Kiadó ajánlásával.
