A 16. Nemzetközi Emberi Jogi Verzió Filmfesztivál sokszínű és erős kínálattal, fontos dokumentumfilmekkel érkezett az országba novemberben, és friss képet adott nekünk a világ jelenlegi lenyomatáról. 46 ország 75 filmjét mutatták be, amiből sajnos csak hármat láthattunk, de mind a három telt házzal és ütős témával vette be a közönség szívét a budapesti és vidéki mozikban.
Fehér uralom: találkozás az ellenséggel
(2017, rendezte: Deeyah Khan)
Deeyah Khan muszlim filmrendező nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy szemtől szemben találkozzon amerikai szélsőségesekkel, rasszistákkal és neonácikkal, akik – a populista kormányzati hang erősödésével szinkronban – legszívesebben kizavarnák őt az összes muszlimmal együtt az ország területéről. Mindezt nem egy tüntetésen vagy utcai csetepatén kívánta megvalósítani, hanem sétálva, konyhában beszélgetve, filmkamerával a kezében. Deeyah-nak sorra nyílnak meg a riasztó külsővel és radikális érveléssel felszerelkezett, legtöbbször szerencsétlen sorsú fiatalok, akiket a frusztráció és a düh sodort a gyűlölet és az erőszak világába. A film kiugrott nácikkal is megismertet bennünket, akik már leszámoltak múltjuk sötét fejezetével, és mindent elkövetnek, hogy preventív programokkal mentsék meg a szegény, kiszolgáltatott fiatalokat a sötét oldaltól. Rajtuk kívül azonban feltűnik néhány nagy hatalmú, pénzes elit amerikai is a filmben, akik behízelgő modorral és cinikus mosollyal fröcsögnek a kamerába a fehér világhatalomról: irántuk már egy cseppnyi szánalmat vagy empátiát sem érzünk.
Szójalizmus
(2018, rendezte: Stefano Liberti, Enrico Parenti)
Világszerte sorra mennek csődbe a kistermelők, miközben multicégek kezében összpontosul az élelmiszertermelés legjava. A megdöbbentő dokumentumfilm arra tesz kísérletet, hogy megmutassa a sertéstenyésztés és az ahhoz kapcsolódó szójatermesztés helyzetét az Egyesült Államokban, Kínában, Mozambikban és Brazíliában. Az emberi tényezőkön túl – tönkrement kistermelők, trágya- és ammóniaszaggal mérgezett lakosok, génkezelt szójával etetett, szörnyű körülmények között tartott állatok – a film azt az égetően aktuális kérdést is felveti, vajon hogyan járulnak hozzá ezek a riasztó folyamatok a klímaválság súlyosbodásához, és tulajdonképpen mit is tartalmaz az a nagyiparban gyártott hús, amit nap mint nap megveszünk a hentesnél, és gyanútlanul elfogyasztunk.
Transznisztra
(2019, rendezte: Anna Eborn)
A történet sablonosan fájdalmas: az önmagát függetlennek kikiáltó Dnyeszter Menti Köztársaságban (Transznisztra) munka, jövőkép nélkül tengődő fiatalok hétköznapjait követhetjük nyomon nagyjából egy éven át. Ebben a filmben azonban minden mozzanat keserű önazonosság és önmagán túlmutató szomorú szimbólum egyben, így a világ bármely táján azonosulni tudunk vele – még ha a társadalmi-politikai hátteret nem is pontosan értjük, még ha lerobbant épületeket és kisiklott sorsokat ezret láttunk már.
A pusztuló, lehetőségek nélküli város jelképezi a késő kamaszkor kiúttalan életérzését. Az iskolát félbehagyó, életcélok nélküli fiatalok öntörvényű falkája döbbenetesen emlékeztet a posztkommunista országokban mindenhol felbukkanó kiégett, dekadens nemzedékre. Maga a főhős, Tánya pedig, aki rajongó fiúkkal veszi körül magát, egy személyben a menekülés és izgalom, a kiútkeresés és a remény.
Az alkotók környezetrajza tárgyilagos és sokrétű. Hol kacagunk az ironikusan bemutatott szovjet-szocialista nosztalgián, ami körbelengi az értetlen ifjakat, hol tiszteljük a heroikus küzdelmet, ahogy az itt élők megpróbálnak boldogulni, hol fejcsóválva nézzük, hogy a fiatal fiúk, férfiak áldicsőség közepette lépnek be a hadseregbe – behódolva az egyetlen tényleges karrierlehetőségnek.
A film valóságában se kezdete, se vége nincs az ő történetüknek. Tánya ugyan nyugatra készül, de természetesen nem utazik (még) el. Ezek a fiatalok a semmiből jönnek, és nem tartanak sehová. Ám közben szerelmesek, bölcsek, haragosak, szellemesek, kedvesek – éppúgy, mint bárki ezen a glóbuszon. Éppen ez a közvetlenség szólít meg minket: vajon lehet-e, érdemes-e elfogadni, amit a sors nekünk kínál. (Puskás Tibor)
Hegedüs Barbara
