„A munkanélküliséggel nem sok könyv foglalkozik, regény formájában pedig végképp nem, úgy éreztem, ezzel érdemes előbújni, hátha sokakat fog érdekelni.” Fekete Judittal, Az őrület határán című könyv szerzőjével Garamvölgyi Katalin beszélgetett.
Fekete Judit marketinges, ráadásul optimista, pedig a könyvkiadásban dolgozik. Harmincas éveinek második felét tapossa, szóval átélt már ezt-azt, volt például munkanélküli. Ekkor rászabadult a billentyűzetre és írt egy keserédes regényt a munkakeresés viszontagságairól, amely Az őrület határán címmel novemberben meg is jelent, és pár nap alatt szép magasra kúszott a sikerlistákon. Nem, gyerekkorában egyáltalán nem álmodozott arról, hogy író lesz. Bruce Willisről fantáziált meg egyéb állatfajtákról.
Tényleg írtál levelet Gerard Durrellnek?
Tényleg. Arról álmodoztam gyerekkoromban, hogy állatgondozó leszek. Természetesen a fejemben ez úgy nézett ki, hogy reggeltől estig pandamacikat simogatok. Írtam hát Gerald Durrellnek, hogy vegyen fel a farmjára dolgozni. De nem válaszolt! Egy világ omlott össze bennem.
Lehet, hogy jobban jártál. Így legalább a sokadik állatgondozós történet helyett egy igazán eredeti témával indíthattad írói karriered. A vérfarkasoktól, vámpíroktól, mindenféle földöntúli képességgel rendelkező szuperhősöktől hemzsegő zsánerirodalmi kínálatban üdítő változatosságot jelent a könyved. Pedig a munkanélküliség nem valami vidám téma.
Vidámnak éppenséggel nem vidám, de a munkanélküliség akkora váltást hozott az életembe, hogy ösztönösen írni akartam róla, amikor engem is elért. Így aztán indítottam egy blogot, hogy kiírjam magamból az ilyen-olyan érzéseimet. A napló pár bejegyzés után fikcióba váltott, és innentől én már annyira jól szórakoztam, hogy egy nap arra riadtam: már nem csak én röhögök a saját bejegyzéseimen, hanem a munkanélküli olvasók is. Egyre több visszajelzés érkezett arról, hogy mennyire jól esik látniuk, hogy más is ugyanazon megy keresztül, mint amin ők.
Elvégre nincs is jobb kedélyjavító, mint a mások hasonló (de lehetőleg mélyebb) búja, baja, nyavalyája, nem igaz?
Egy kiadós röhögés szerintem évekkel hosszabbítja meg az ember életét. És két kacagás között pedig nagyon bíztam és bízom változatlanul is abban, hogy egy-két sorstárs bátorságot merít Kálmán Lili történetéből, és mer lépni, változtatni. Ha egy ilyen változásban egy pici kis szerepet is játszhatok, őrült büszke leszek magamra. A munkanélküliséggel nem sok könyv foglalkozik, regény formájában pedig végképp nem, úgy éreztem, ezzel érdemes előbújni, hátha sokakat fog érdekelni.
A naplóforma a te esetedben szinte adta magát, tekintve, hogy gyerekkorod óta szenvedélyes naplóíró vagy. Írói ambíciók fűtöttek vagy csakis magadnak írtad azokat?
Kilenc-tíz évesen kezdtem naplót írni. Egyfajta terápiaként működött, minden, ami valamiért örömet okozott vagy kiborított, kérdéseket vetett fel bennem, azt a naplómban boncolgattam. Ja, és tonnányi Bruce Willis képet ragasztottam be, később mozijegyeket, szerelmes leveleket és fényképeket. Akkoriban biztosan nem az utókornak írtam, ez meg sem fordult a fejemben. Sőt, mivel a családom is komolyan szemet vetett a naplóimra, alaposan el kellett dugdosnom a füzeteket, ha nem akartam, hogy bárki meglássa. Amikor húsz év után elővettem a naplóimat, hihetetlen furcsa volt újra olvasni. Megdöbbentett, mennyi mindenre nem emlékszem már, pedig akkoriban úgy hittem, sosem felejtem el az igazán nagy dolgokat. Igazi időutazás volt.
Főhősnőd kétségbeesésében még egy temetkezési vállalathoz is elmegy állásinterjúra, ahol aztán kitör belőle a vérmarketinges. Nagyon érdekelne, hogy ehhez a szituációhoz és Lili agymenéséhez honnan merítettél ihletet?
Amikor a könyvet írtam, minden reggel egy temetkezési vállalat mellett hajtottam el. Ha piros lámpát kaptam, márpedig ott mindig kaptam, (mégis lenne Sors?), akkor folyton a boltot bámultam. Szerettem volna egyszer bemenni és körülnézni. Csak úgy, bámészkodni, figyelni az embereket. Hogy tudjam, milyen lehet egy ilyen helyen dolgozni, és nap mint nap a világ egyik legszomorúbb dolgával foglalkozni. De mivel viszonylag ritkán mennek be az emberek egy temetkezési vállalathoz bámészkodni anélkül, hogy ennek következményei lennének, én sem mertem. Így inkább képzeletben játszottam el a gondolattal. (Itt szeretném jelezni, hogy egyetlen ismerősöm sincs, aki az érintett területen dolgozik, sőt, a barátaim és a családtagjaim sem ismernek senkit, aki egy temetkezési vállalatnál dolgozna. Szerintem nincs is ilyen. Ezért ha most olvas valaki, aki itt dolgozik, kérem, keressen meg, még mindig tele vagyok kérdésekkel.)
Úgy látom, elszabadult benned is a sosem nyugvó marketinges. Akkor szakmázzunk egy kicsit. A könyvkiadásban dolgozol, tehát bizonyára nem először hallod azt a vélekedést, hogy iszonyat sok író van a piacon, épp ezért valójában a marketing dönti el, hogy ki lesz sikeres.
Én marketingesként nem így látom, még ha ez az én számból most kicsit furcsán is hangzik. Inkább azt gondolom, a marketing segít abban, hogy a könyv minél többekhez eljusson, minél gyorsabban. Lehetőséget biztosít, hogy a könyv megmérettessen, aztán a piac dönt. Persze lehet mesterségesen generálni óriási hájpot, ez valóban csak pénz kérdése, de ha nem klappol valami és csak a marketing tartotta életben a könyvet, az sajnos kiderül, amikor a fogyás görbéjét nézzük. Anno, amíg nem volt ennyi szerző és könyv a piacon, a könyv sorsa általában azon múlt, ajánlják-e egymásnak az emberek, azaz a (kiadók által) hőn áhított szájhagyomány útján elkezd-e terjedni, avagy sem. De ezen a kis piacon ez a rengeteg könyv és szerző sokkal nagyobb versenyt támaszt mindenki elé, így sokkal több az inger is. Valahogy ki kell kiabálni a tömegből. Ebben segít a marketing. (Jó esetben ugye.)
Létezik etikus marketing? Még mindig maradjunk a könyvkiadásnál.
Igen, létezik, ebben egészen biztos vagyok. Vicces, de a marketing szakma imidzse talán az egyik legrosszabb, pedig itt is „csak” annyi a kókler, mint bármelyik másik területen, bár ott, ahol tényleg csakis kommunikációval foglalkoznak, talán látványosabb. Szerintem a marketing legfontosabb eleme az, hogy hosszútávban gondolkodjunk, ehhez pedig bizalomra van szükség. A marketing akkor térül meg, akkor működik, ha őszinték és hitelesek vagyunk. A vásárlók ma már túl okosak, és nagyon sok információ áll rendelkezésükre ahhoz, hogy el tudják dönteni, hisznek-e a marketingnek, vagy sem. Amilyen gyorsan lehet ma már véleményezni széles körben, hála a közösségi oldalaknak, nem érdemes trükközni.
Az írók többsége meglepő módon nem képes jól kommunikálni az olvasóival, nem ért az önmenedzseléshez vagy éppen méltóságán alulinak tartja, a kiadók pedig – tisztelet a kevés kivételnek – magukra hagyják őket a marketing nyűgével.
Azt nem tudom, más művészek hogyan kommunikálnak, de én úgy látom, hogy ezek azok az évek, amikor az írókat meg kell tanítani arra, miként adják el magukat és a „terméket”, azaz a könyvet. Ez nem könnyű, hisz nyilván nem véletlenül lettek írók, írásban tudnak a legerősebben kommunikálni, tehát normál esetben érthetetlen, miért várjuk, hogy simán lenyomjanak egy stand up műsort, ha úgy adódik. Viszont a megváltozott kommunikáció és a brandépítés fontossága miatt (azaz, hogy ebben a nagy zajban jól fogyjon a könyv a szerző fantasztikus személyisége miatt IS), mégis kénytelenek előbújni és kommunikálni. Persze van, aki szerencsés alkat ilyen szempontból, könnyen és jól kommunikál, és még szeret is szerepelni, de a legtöbben inkább introvertált típusok és nem értik, mért nem elég, ha szimplán csak megírják az év bestsellerét.
Oké, nálad igazán szerencsésen összejöttek a dolgok: a regényed sikeres, simán lehet bestseller, jó a marketinged is. Meglepődtél a happy enden?
Legjobban azon lepődtem meg, amit – az írásnak hála – magamról megtudtam.
Például azt, hogy tudatos vagyok és előrelátó. Hogy képes vagyok irányítani az életem és nem csak úgy sodródni. Persze sokkal kényelmesebb lenne hátradőlni és füttyenteni a Sorsnak, hogy rendezkedjen kicsit, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy kiröhögne. És még valamit megtudtam magamról, amit az írásnak köszönhetek: képes vagyok végigcsinálni, befejezni dolgokat. Ez pedig az olyan szalmaláng, csélcsap típusoknak, mint én, igazi meglepetés.
Fekete Judit Facebook oldala ITT található, weboldalán ITT olvashatsz további érdekességről.
Garamvölgyi Katalin
