A Robert Capa virtuálisan mutatja meg Urbán Tamás Felesleges Pillangó című kiállítását. Teljesen szabadon és az ajánlott látogatási útvonal mentén is megtekinthető a tárlat és a hozzá kapcsolódó könyv.
Felesleges Pillangó negyven évének felét rácsok mögött töltötte, így volt ideje kitetoválni teljes testét. Szokatlan jelenség volt a szocialista Magyarországon, ugyanis a börtönök mellett a budapesti underground szcénában is otthonosan mozgott, a Sziámi együttessel koncertezett a Fekete Lyukban, rajzolt, festett, rejtvényeket készített és naplót írt. Urbán Tamás fotóriporter a szegedi Csillagbörtönben találkozott vele először 1988-ban, a kiállítás az ezt követő hat év alatt – Pillangó 1994-es haláláig – készült fotókból, a Tamás által összegyűjtött tárgyakból, iratokból és Pillangó naplójából válogat.
Pillangó | „Pillangó vagyok, a magyar pillangó, de a becsületes nevem Deák Ferenc. No, nem a haza bölcse, sokkal inkább a haza bűnözője!” Pillangó 1954-ben született Budapesten, ahogy ő írja naplójában: „január elsején láttam meg a napvilágot, mint Petőfi Sándor, csak egy kicsit későbben”. Szülei munkásként dolgoztak, de apja ötéves korában elhagyta őket – „addig is sűrűn emelgette a poharat, elég bunkó alak lehetett a szerzet”.
Ez Urbán Tamás Felesleges Pillangó című kiállításának virtuális változata, amelyet a Capa Központ weboldalán tekinthetsz meg. Az eredeti tárlat 2020. március 4-én nyílt meg a Capa Központban és a koronavírus-járvány miatt csak március 11-ig volt megtekinthető, de a járványhelyzet elmúltával újra látogatható lesz. A kiállításon a nyugalom megzavarására alkalmas képek kerülnek bemutatásra. A tárlatot 18 év alatti kiskorúak kizárólag nagykorú felügyelete mellett tekinthetik meg.
A kiállításhoz könyv is készült.
URBÁN TAMÁS: FELESLEGES PILLANGÓ
(részlet)
Pillangó és a többiek olyan srácok voltak, akik eleve arra voltak ítélve, hogy ne éljék túl az ifjúságot. Eszméletlen önpusztítást végeztek. Pillangó élettörténete, egész lénye tipikus példája volt annak, hogyan lehetett a rendszerváltást megelőző évtizedekben, az 1970-es, 1980-as években végérvényesen és menthetetlenül lecsúszni. Pillangó a családja miatt már eleve lentről kezdte, és onnan az ő számára már amúgy is csak lefelé volt könnyű az út. Így nem csoda, hogy a szegedi Csillag börtönben ismerkedtem meg vele.
1988. december elején a karácsonyi műsorra készülő rabokat fotóztam a Csillag börtön átmeneti szállásán, a Dorozsmai úton. Az elítéltek teljes beleéléssel szavalták a Petőfi verseket. Miután az aznapra tervezett melóval végeztem, mint megismerkedésünk óta mindig, ha Szegeden jártam, Pillangóhoz indultam, a Csillag zárka részlegébe, a Mars térre. Feri az ebédjét fogyasztotta. Noha meglehetősen éhes voltam, a tejbe áztatott kifli nem nyerte el a szimpátiámat. Pillangó megkínált az előtte sorakozó több tányér ételből. Úgy tűnt, mások is előnyben részesítették a spájzolásnál beszerzett komolyabb harapnivalót.
Beszélgetni kezdtünk, mint az elmúlt hónapokban többször is. Pillangó elmesélte, hogy máskor a saját főztjével egészíti ki a kincstári kosztot. Aznapra is betervezte a galambpörköltet, csakhogy délelőtt hosszú ideig volt kénytelen az orvosi rendelő várójában dekkolni, így nem maradt ideje becserkészni az ablakpárkányról a szárnyast. „Kivettem egy kis szabadságot” – mutatott a lábára, amin hatalmas kötés virított. „Nem kell idegeskedni! Reggel tussal bekentem az egyik körmöm ágyát, majd lementem a felcserhez. Az szinte rá sem nézett a lábamra, adott két injekciót, aztán kapta is le az amúgy ép körmöt, és kiírt hét nap szabadságot. A hét évből már csak két és fél hónap van hátra, azt már kihúzom betegállományban” – mondta mosolyogva.
Lassan megérett bennem a gondolat, hogy a hamarosan szabaduló férfi önkéntes, vagyis nem hivatalos pártfogója legyek. Nem olyannak láttam, mint a többi rabot. Addigra már több száz elítéltet fényképeztem végig, és amennyire lehetséges volt, jóban voltam többekkel is. Ha hosszabb távú munkán dolgozik, a fényképész és a témája főszereplői között óhatatlanul is kialakul egy mélyebb, személyes kapcsolat. Ellentétben a többiekkel, Pillangóban nem láttam a számítást. Tudtam, hogy senki nem töltheti a fél életét, közel 18 évet a börtönben a semmiért. Mégis szerencsétlennek és kiszolgáltatottnak láttam őt.
