„Minek nekem láb? Van helyette szárnyam!” Először jelent meg magyar kiadásban Frida Kahlo világhírű mexikói festő életének utolsó tíz évében vezetett naplója – mondta el Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, a kötet műfordítója az MTI-nek.
„Régen gyakran gondoltam azt, hogy én vagyok a világ legfurcsább embere, de aztán arra gondoltam, hogy sok ilyen ember van a világon, lennie kell még olyannak, mint amilyen én vagyok, aki ugyanúgy, ahogy én is, bizarrnak és sérültnek érzi magát. Elképzelem őt, és elképzelem, hogy ott a távolban neki is gondolnia kell rám. Jól van, remélem, ha te ott most olvasod ezt, tudd meg, hogy igen, igaz: én itt vagyok, ugyanolyan furcsa vagyok, mint te.”
Frida Kahlo (1907-1954) kultusza az egész világot meghódította, a feminista mozgalom egyik ikonjává vált, számos film készült róla, az egyik legismertebb a Salma Hayek főszereplésével forgatott Frida (2002). A festő képeit Magyarországon először 2018-ban a Nemzeti Galériában állították ki.
„A kiállítás posztere, Frida Kahlo tövisnyakláncos önarcképe egy teljes éven keresztül bámult rám a dolgozószobám faláról” – idézte fel Szabó T. Anna, aki a kilencvenes években ismerkedett meg a művész munkáival.
Mindannyian
a végösszeg szeretnénk lenni,
nem pedig
egy szám a sokból.
Véleménye szerint Frida azért válhatott ilyen népszerűvé, mert a popkultúrának ugyanúgy része, mint a magas kultúrának.
Szabó T Anna előszavában így érzékelteti a napló jelentőségét: „A naplót végignézve-olvasva, Frida rémséges testi fájdalmakkal és lelki gyötrődésekkel átszőtt, mégis ámulattal és gyönyörűséggel, fel-fellobbanó büszkeséggel és odaadó szakmai-szerelmi alázattal teli napjait követve, és a Diego iránti feltétlen szeretetét rajta keresztül átélve egyre inkább felmerül a kérdés, hogy vajon elválasztható-e a megélt élet személyessége az életműtől, hogy a testiségről és a kapcsolatokról való beszéd elvonja-e a figyelmet a politikai és művészi elkötelezettségéről? A választ maga a napló adja meg: határozottan nem, hiszen Kahlo maga kínál kulcsot a művészetéhez, amikor magán- és családtörténeti emlékei és lételméleti eszmefuttatásai mellett politikai érdeklődésével is folyamatosan szembesít.”
„A színes, a harsány, az egyszerűen értelmezhető keveredik benne a rétegekkel és finomságokkal. A harsányság a visszafogottsággal, a gondolkodás a játékkal” – fogalmazott.
Az 1907-ben Mexikóvárosban született Kahlo, akit 17 éves korában súlyos közlekedési baleset ért, majdnem 30 operáción esett át, egész életét végig kísérte a testi szenvedés, amely festményein is megjelenik.
Mi
menedékül bújunk
az irracionálisba,
a mágiába,
az őrületbe, mert félünk
az igazság
rendkívüli szépségétől
A napló Szabó T. Anna szerint abban is segít, hogy ne csak azt a Fridát lássuk, aki számos önarcképén megjelenik. Minden fájdalma ellenére vágyott az életre. „Viva la vida” – hirdette. A napló élete utolsó tíz évében ábrázolja a világgal való kapcsolatát – tette hozzá a költő, író, műfordító.
„A naplót a spanyol szöveggel párhuzamos angol közvetítéssel fordítottam, de végig követtem az eredetit és több szövegkiadást is felhasználtam segédeszközként” – mondta el Szabó T. Anna.
Nem járt Mexikóban, nem látta a nyüzsgő nagyvárosban álló híres kék házat, ahol Frida férjével, élete nagy szerelmével, a festőművész Diego Riverával élt, de szerinte a napló is olyan, mint ez a kék ház: kívül harsány, látványos, de van egy belső kertje, ahol a buja növények és állatok laknak.
„Az egész napló egy ilyen falakkal körülvett belső kert, ahol a növények szabadon nőhetnek, aminek saját klímája van.”
„Frida szövegei szabadversként szárnyalnak. A vers jelleg a spanyol nyelv muzikalitásából is következik, emellett az is jellemző, hogy asszociatívan gondolkodott. Szavakkal festett. A szavak hangzása érdekelte, és engem is ez a muzikalitás fog meg a költészetben” – magyarázta.
A több tucatnyi vízfestményt és rajzot, különböző színekkel írt bejegyzéseket tartalmazó naplóban Frida gyakran fogalmazza meg Diegóhoz fűződő szenvedélyes szerelmét.
„Megértettem ebből a naplóból, hogy milyen izzó intenzitással szerette Diegót. Megrázó, mert éppen úgy megjelenik benne a testi és lelki vonzódás, mint a művész tisztelete”.
Csak ez a… rémes
fáradtság, és persze,
nem ritkán, kétségbeesés.
Mélységes mély,
leírhatatlan.
Még mindig akarok élni.
A naplóban versek, álmok, gyermekkori emlékek is feltűnnek. Egy ilyen felmerülő varázslatos emlék volt a fordító legkedvesebb szövegrésze: találkozás egy képzelt kislánnyal, akivel gyermekkori éber álmaiban beszélgetett és eksztázisban táncolt. „A régi szobám ablakán, ami az Allende utcára nézett, mindig ráleheltem a felső üveglapra. Aztán az ujjammal megrajzoltam az +ajtót+. Azon az +ajtón+ kimentem” – írja Frida.
„Azért borzongató, mert ezt a mágiát egész életében megtartotta. Vissza tudott menni abba a másik világba. Minden nagy művészet olyan, ahogy ő leírja: fújunk az üvegen egy kaput és átmegyünk rajta” – mondta a műfordító.
Szabó T. Anna szerint a napló politikával foglalkozó részét volt a legnehezebb lefordítani.
„Bár értem, hogy máshonnan és máshogy látta, de Kelet-Európából nézve rettenetes volt olvasni, hogy +Éljen Sztálin+, ugyanakkor tanulságos is volt fordítani, a saját gyerekkori diktatúratraumám miatt” – mondta.
„A szerelemről vallott felfogásával nagyon tudok azonosulni, én is úgy gondolom, hogy csak lángolva érdemes élni. Szabó Magda mondta, hogy +tisztelem a szenvedélyeket, a közönnyel nem tudok mit kezdeni+. Frida is eszerint élt, és ez a szenvedélyessége csapott át politikai szenvedélyességbe is. A nagy tanulság számomra, hogy egyrészt teljesen tudok azonosulni vele a szerelmi rajongása miatt, másrészt egyáltalán nem.”
A munkával kapcsolatban kiemelte: hónapokon keresztül foglalkozott a szöveggel.
„Nekem elsősorban a költőisége volt fontos, a szavakkal festés ereje, valamint a napló dinamikája, lélegzete.”
Mivel Fridát festőként ismerjük, őt meglepte az a költői intenzitás, amit el tud érni, pusztán szavakkal.
„A sűrítettség, az asszociativitás és a szenvedély együtt van jelen a szövegeiben, de a képek nélkül sok mindent valóban nehéz értelmezni.”
1953-ban, egy évvel halála előtt, egyik lába amputálását követően jegyezte le naplójában az egyik legtöbbet idézett frázisát: „Minek nekem a láb? Van helyette szárnyam!”
Az ezer példányban nyomtatott kötet a POKET zsebkönyvsorozat legújabb darabja, amely vasárnaptól kapható a POKET könyvautomatákban és online. A fakszimile kiadás első részében az eredeti napló oldalai lapozhatók, majd két értekezés után következik a napló szövegének magyar fordítása – tájékoztatta az MTI-t a napló kiadásán dolgozó Sidó Anna művészettörténész.
