Laurie Halse Anderson egy már számtalan alkalommal megírt, átdolgozott és megfilmesített alaphelyzethez nyúlt és alakította át egy egyéni, szívbe markoló történetté. – Somogyi Ágnes írása
Angol nyelvterületen használják a hazánkban is egyre elterjedtebb, fiatal felnőtteknek szóló irodalom kifejezést. Ennek a korosztálynak keresni kell a minőségi könyveket, ritkán jelennek meg direkt nekik szánt már-már szépirodalmi kategóriába sorolható művek. A gyerek-, koraifjúsági regények már nem nekik valók, a kortárs szépirodalom pedig sokszor túl fajsúlyos, a nyelvezetet és a felvázolt problémákat nem érzik magukénak. Ebben a korban olyan könyvekkel szükséges találkoznia a fiataloknak, melyek felkészítenek egy-egy remekmű későbbi kézbe vételéhez.
Laurie Halse Anderson Hadd mondjam el… című regénye ebből a szempontból a legteljesebb mértékig eléri a célközönséget. A tavaly 50. évét ünneplő írónő kötete nagy érzékenységgel nyúlt egy megrázó témához, a siker pedig elérte őt, nem csak hazájában, ahol elnyerte az Amerikai Könyvtárosok Szövetségének díját is, hanem világszerte.
A lélektani regény egy olyan lányt állít középpontba, aki már-már kóros állapotba kerül. Melinda átlagos tizennégy éves lány, szenved a tinédzserkor minden nyűgétől, és az olyan „egyszerű” problémáktól, mint például a gimnáziumi tanulmányok megkezdése. De a Melindának nem csak az iskolával kell megküzdenie. Szeretné megtalálni a helyét az új közösségben, ám nem fogadják be. Tanulmányi eredménye látványosan romlik a négy negyedév alatt, a tanárokat nem kedveli, mindenki ridegen, távolságtartással kezeli. Vajon mi lehet a kirekesztettség oka?
Fokozatosan derül ki, hogy az elmúlt nyáron valami történt egy bulin, olyasmi, ami a rendőrség kihívásával végződött. Az eset óta a középiskolai barátok elfordultak Melindától, senki nem akarja, hogy köze legyen az „árulóhoz”. A történtekről egyedül Melinda tudna beszámolni, de ő teljesen magába fordul, alig beszél. Mi történhetett, ami miatt ez az eredetileg életvidám lány ennyire megváltozott? Kiben bízhat meg egy tinédzser? Ki hallgat rá? Melinda, az elszigetelt, zárkózott és sérült lány a csendet és a magányt választja. „Ezzel a népszerűséggel örülhetek, ha a saját temetésemre kapok meghívást.” – vallja be magának Melinda, miután szembesül vele, hogy nem talál partnert titka megosztására, de képtelen feldolgozni a történteket. Fokozatosan süllyed egyre mélyebbre, gondolatai egyre kuszábbak, csapongóbbak lesznek, menekül az emberek elől.
„Anyu reggelinél meglátja a csuklóm.
Anyu: „Nincs énnekem időm ilyen hülyeségekre, Melinda.”
Én: …
Azt mondja, az öngyilkosság gyávaság. Vett egy könyvet is a témáról. Kemény szerelem. Keserű cukor. Szöges bársony. Néma beszéd. A vécében hagyja a könyvet, hogy okuljak. Már feltűnt neki, hogy nem nagyon beszélek. Bosszantja.”
A Hadd mondjam el… nagy sikere ellenére is felmerültek olyan kétkedő kritikus kérdések, hogy van-e jogosultsága a témának a majdnem felnőtt/ifjúsági könyvpiacon. Mintha a felnőtt társadalom félne az ifjúság kezébe adni olyan irodalmat, ami a kegyetlen valósággal szembesítheti, amit magyarázni, megértetetni kell. Iskolák könyvtáraiban – e sorok írója is tapasztalta -, ritka kincs a hasonló regény. Hogy azért, mert nem szépirodalom, hanem köztes, vagy azért, mert attól tartanak, hogy csak rossz ötleteket adhatnak a könnyen befolyásolható tiniknek, nem lehet választ adni. Laurie Halse Anderson nyíltan és őszintén áll a felvetett témához, ami előre vetíti, hogy hasonlóan mellbevágó történettel találkozunk még általa, reményeim szerint magyar kiadásban is. (Anderson Jégviráglányok c. regénye 2011-ben jelent meg a Cicero Könyvkiadónál – a szerk.)
A komoly téma könnyebb feldolgozása Andersonnak köszönhető: az író megtalálta azt a diákhangot, ami a fokozódó feszültséget sikeresen kiegyenlíti. Melinda szarkasztikus humorral kommentál szinte mindent, ami vele és körülötte történik, gondolatai pedig óhatatlanul nevetésre sarkalnak.
A megszokott fejezetfelosztás helyett a szerző a regényt négy részre (négy negyedévre) osztotta fel, mindegyik végén egy-egy iskolai bizonyítvánnyal. De ami lényegesebb, és ami érdekessé teszi a szerkesztést, hogy külön címmel ellátott, apróbb jelenetekből áll fel az egész történet, és ezek a különálló képek adják a kerek sztorit. Bár kapkodásnak tűnhet, egyáltalán nem zavaróak a szerző időváltásai, mint ahogy az sem, hogy kevés a párbeszéd, hiszen Anderson ezzel emeli ki, hogy mennyire is magányos és magába fordult Melinda.
Laurie Halse Anderson a mindenki által általánosan ismert zajos, vidám gimnáziumi hangulatot úgy képes bemutatni, hogy az olvasó végig érzi: ott lapul benne valami fenyegető sötétség és végtelen magányosság. A Hadd mondjam el… nem kizárólag azt a kérdést feszegeti, hogy mi történhetett Melindával azon a nyáron, azon a bizonyos bulin. Bemutatja, milyen nehézségekkel kell szembenézni (barátok és segítő rokonok nélkül) a gimnáziumba való beilleszkedés során. Milyen egy olyan családban élni, ahol finoman szólva sem rózsás a helyzet. „Lefogadom, hogy rég elváltak volna, ha én nem születek meg. Annak is mi haszna? Nem vagyok se szép, se okos, se erős. Csak olyan, mint ők: gyenge eresztés, aki titokba és hazugságokba menekül. Hihetetlen, hogy folytatnunk kell ezt a színjátékot, amíg le nem diplomázom. Szégyen, hogy nem vagyunk képesek elismerni, hogy nem megy nekünk ez a családosdi; eladni a házat, elosztani a pénzt, aztán ki merre lát.”
Figyelemmel kísérhetjük Melinda Én-keresését, amit megnehezít a történet középpontjában álló esemény, ugyanakkor a bármelyik fiatalra jellemző elveszettség. Emellett pedig együtt érezhetünk Melinda küszködésével, elgondolkodhatunk azon, vajon mi hogyan fejeznénk ki magunkat, hogyan számolnánk be egy a Melindáéhoz hasonló tragikus eseményről a külvilágnak. „Fölsőben inkább használ az ember fogselyem helyett szögesdrótot, mint hogy elismerje, hogy szeret valakit.” Ugyanakkor el lehet vonatkoztatni szinte minden leírt nehézségtől, egy újabbra bukkanva, hiszen mindenkivel előfordul olykor, hogy nem tudja magát kifejezni, főleg, ha érzelmekről van szó.
A Hadd mondjam el… szépsége, hogy a tanulságot nem akarja az olvasóra erőltetni, de – a nehéz téma ellenére – el sem akarja keseríteni. Megmutatja, hogy a nehéz gondokat is fel lehet pszichésen dolgozni, hogy mindig van remény, és mindig akad néhány ember, aki segíthet a nehéz helyzetekben, még ha nem is éppen az, akire gondolnánk. Ahogy a regényben eljön a tavasz, talán Melinda lelkében is felolvad a jég, és elmondja, hogy mi is történt vele azon a nyáron…
Cím: Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el… (Speak) Fordító: Csatári Ferenc Kiadó: Animus Kiadó Kategória: ifjúsági Megjelenés: 1999/2006 Oldalszám: 200
Somogyi Ágnes
