„A fiesta egész tartalma alatt az embernek az volt az érzése, még a legcsöndesebb pillanatokban is, hogy kiabálnia kell, ha azt akarja, hogy meghallják.” A Fiesta, az 53 éve elhunyt Hemingway első, és azonnal világhírűvé vált regénye.
Ernest Hemingway az amerikai Vöröskereszt mentősofőrjeként vett részt az I. világháborúban. 1918 júliusában megsebesült a piavei fronton. A milánói kórházban beleszeretett egy ápolónőbe, aki visszautasította házassági ajánlatát. Gyógyulása után hazautazott, hamarosan megnősült, majd a Toronto Star című lap tudósítójaként Párizsba ment. Ekkor jelentek meg első szépirodalmi munkái; 1925-ben A mi időnkben című novelláskötet, 1926-ban a Fiesta. Ez utóbbival aratta első nagy sikerét. A magyar kiadást Déry Tibor fordításában olvashatjuk.
„A fiesta valóban megkezdődött. Egy hétig tartott éjjel-nappal. Egy hétig tartott a tánc, az ivás, az ordítozás. Ami e héten történt, csak a fiesta alatt történhetett meg. Végül már minden teljesen valószínűtlennek hatott, s úgy tetszett, semminek sem lehet semmilyen következménye.”
A regény az író és a háborút átélt generáció egy részének lelkiállapotát fejezi ki Hemingway jellegzetes módján. Megsemmisültek a korábbi valóságos és vélt értékek, a háborúban részt vett ifjúság idegrendszere megsérült, nem maradt energiája sem arra, hogy az árulók ellen forduljon, sem pedig arra, hogy új értékeket teremtsen magának: nincs más hátra, mint visszatérni a testi élvezetekhez. A Fiesta valójában a céltalanul Franciaországban élő amerikaiakról, az az F. Scott Fitzgerald, Gertrude Stein és Ezra Pound alkotta baráti körről, vagyis az „elveszett nemzedékről” szól.
Fiesta, a nap is felkel.
A Fiesta valamennyi szereplője is a háború sérültje. Párizsban verődik össze a társaság, boldogtalan, gyökértelen angolok és amerikaiak. A cím (The Sun Also Rises) ironikus utalás: a narrátor, Jake az első világháborúban szenvedett rejtélyes sérülése miatt elvesztette férfiasságát. Ez adja meg az alaphangot Hemingway regényének, amely a háború utáni „elveszett nemzedék”-nek állít emléket. Egy csapat cinikus, hazájától távol, küszködve élő amerikairól szól, akik a békésen szemlélődő Jake körül pörögnek, akár a forgószél. A mű szorosan vett cselekménye voltaképpen egy vakáció története. A Párizsban élő amerikaiak minden évben, így ezúttal is részt vesznek a pamplonai ünnepségeken és természetesen a bikaviadalon.
Hemingway a társaság utazását írja le a két háború közti Párizsból a spanyolországi Pamplonába, a júliusi fiestára, de valójában egy italba és tragikus eseményekbe fulladó, háborútól megrázott, kiüresedett kultúrát tár elénk, amelyben az emberek mindenről lemondanak, kivéve az értelmes és olykor-olykor megnyugtató illúziójáról. A társaság része az ellenállhatatlan Lady Brett Ashley, akiben nemcsak jövendő második férje, Michael Campbell, hanem többi lovagja, Jake Barnes amerikai újságíró, Bill Gorton meg Robert Cohn amerikai író is szerelmes. A világtól elrugaszkodott, lobbanékony természetű Cohn taszítja végül a romantikus hőst az abszurditás síkjára, mivel fellángolása Jake korábbi szerelme, Brett iránt szétzilál mindent — Cohn ugyan nem bolondítja magába, s a lányt a férfi fontosságtudattól eltelt életszemlélete sem nyűgözi el, ám az ágyát mégis megosztja vele. Testi és lelki sebeiket, erkölcsi összeomlásukat itallal, szerelemmel, világjárással, érzéki gyönyörökkel próbálják gyógyítani, természetesen hiába. Elvetődnek Pamplonába, végigélvezik és isszák a Fiestát, és Brett az ünnepelt ifjú toreádort is hálójába keríti, csaknem megfertőzik, de az ép test és ép lélek mégis győzedelmeskedik: megmenekül karmaiból.
Az ünnepségek után tovább vonszolja a társaság önmagát és kiábrándultságát másfelé, újabb izgalmakba, de az olvasó biztosan tudja: a gyógyírt másutt sem lelik meg. Az irodalomkritika nagyon értékeli ezt a regényt, mert Hemingway a párbeszéddel való jellemzést, a légkör érzékeltetését páratlan művészettel oldja meg: szinte abban a pillanatban megérzi az olvasó a levegőváltozást, amint a vonat eléri a spanyol határt.
Hemingway regénye azonban több, mint pusztán színes és izgalmas kalandregény. Az események mögött kirajzolódik előbb a társaság, majd halványabban egy egész generáció, az „elveszett nemzedék” életformája. Azt a nemzedéket ismerjük meg tehát, amely az első világháború idején megcsömörlött a nyárspolgári Amerikától, s keresve a kockázatot, keresve helyét, szerepét, hivatását, a kontinensen próbált szerencsét.
Hemingway első jelentős regénye áttörést hozott a XX. századi prózastílusban. Újszerűsége nyilvánvaló, ha Hemingway regényét a már befutott kortársak — Ford Madox Ford és Theodore Dreise — műveivel vetjük össze. A takarékos nyelvezet nyilvánvalóan kiiktatja a hatásvadász fordulatokat, így a szereplők és az események dinamikája tisztán és érthetően rajzolódik elénk — ebben a tekintetben azóta is egyedülálló a regény.
Fotó: jfklibrary.org, Biblio
