Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Homokanimáció a moziban című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Szubkultúra

Homokanimáció a moziban

Szerző: / 2014. december 4. csütörtök / Szubkultúra, Filmvilág   

Czakó Ferenc:  Dózsa 1514„A rajz- és történelmi előtanulmányok után egy nagy üveglapon sok ezer apró homokmozgatás lefotózásából áll össze a mozgókép.” Cakó Ferenc a Dózsa-parasztháború 500. évfordulójára készült homokanimációs rövidfilmje is megtekinthető lesz az Urániában hétvégén.

 Cakó Ferenc élő homokanimációs előadását, valamint korábbi filmjei mellett a legújabb animációját, a Dózsa-parasztháború 500. évfordulójára készült Dózsa 1514 című rövidfilm bemutatóját is megtekintheti a közönség december 7-én, vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínház Dísztermében.

Czakó Ferenc:  Dózsa 1514

Cakó Ferenc 40 éves pályafutása során animációs filmjeivel a világ minden jelentős filmfesztiválján nyert díjakat, Cannes-tól Los Angelesen át Berlinig. A világ animációs életének nemzetközileg elismert alakja, akit többek között Oscar-díjra is jelöltek.

Az Urániában megvalósuló előadás érdekessége, hogy az 1973-ban készült, egyik első műve mellett Cakó Ferenc legújabb alkotását, a Dózsa-féle parasztháború 500. évfordulójára nemrég elkészült Dózsa1514 című film bemutatóját is láthatja a közönség.

„Még 1973-ban, az akkori Petőfi évre készítettem 23 évesen az első animációs filmemet, még a Képzőművészeti Főiskolai végzős hallgatójaként. Nem diplomamunkaként, csak úgy az élvezet kedvéért, nagy lelkesedéssel. Festményanimáció volt és még vajmi keveset tudtam az animációs filmek készítésének kulisszatitkairól. Az akkori egyetlen amatőrfilmes fórumra adtuk be, a békéscsabai Országos Amatőrfilm Fesztiválra, ahol nagy meglepetésünkre fődíjat kapott. Ez a díj belépő volt a Pannónia Filmstúdióba, ahol 20 évet töltöttem animációs tervező-rendezőként” – emlékezik vissza az alkotó.

Czakó Ferenc:  Dózsa 1514

A történelmet megelevenítő 14 perces animáció, a Dózsa1514 méltó megemlékezés a múltbéli eseményről; a filmben festményszerű, mozgó vonalak és monoton, de erős színek hivatottak az akkori borzalmakat és igazságtalanságot átadni. A téma és az ábrázolás miatt a mostani vetítési program inkább a nagyobbaknak szól, 12 éven aluliaknak csak szülői felügyelettel ajánlott.

„Ez a legújabb homokanimációval készült film, a többihez hasonlóan majd féléves munka eredménye. A rajzi és történelmi előtanulmányok után egy nagy üveglapon sok ezer apró homokmozgatás lefotózásából áll össze a mozgókép. A rajzokat fényképezőgéppel vettük fel, közel 12000 kép készült el ehhez a 14 perces filmhez” – avat be animációs technikájába Cakó Ferenc.

A másfél órás programban természetesen sok új, élő homokanimáció is lesz, karácsony előtti szép visszamerengések mozgóképben és zenében, többek közt Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiájára. A vetítések között egy rövid beszélgetés is helyet kap, Cakó Ferenc a homokanimáció szabad, improvizációs lehetőségeket is magában hordózó technikájáról beszélget meghívott vendégeivel: Buglya Sándor filmrendezővel, Varsányi Ferenc volt rendező-kollégával és Nógrádi Gábor íróval.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek