„Minket egy szenzációs rajongótábor vesz körül, tényleg számíthattunk rájuk a bajban, és ezért sosem lehetünk elég hálásak” – vallja Velkei Zoltán, az Agave Könyvek kiadóvezetője, akivel a könyvpiac nehézségeiről és örömeiről, a sci-fi regények hazai fogadtatásáról, a szeptember elején megnyílt Agave kávézóról és jövőbeli tervekről beszélgettünk.
Az nem kérdés, hogy befolyásolta-e a kiadó idei ütemtervét a járvány. Mi az, amit alapjában megváltoztatott?
Egy lényeges változást érzékelek: ráült az egész könyvkiadásra a bizonytalanság. Elmaradt az Ünnepi Könyvhét, és jó kérdés, hogy októberben és novemberben kiadhatjuk-e majd azokat a könyveket, amiket szeretnénk – pedig igazából ki kellene, mert szerződés kötelez rá minket –, vagy egy újabb szigorítás és esetleges boltzár miatt visszaesik annyira a kereslet, hogy nincs értelme a szokásos címmennyiséggel jönni. Megszűnt a tervezhetőség, gyakorlatilag egész évben 4-6 héttel látunk előre.
Nem csak az első félévet kellett újratervezni.
A könyvkiadás olyan, mint egy sor egymás után kirakott dominó. Nagyon ritka az, hogy ne borulna minden, ha az egyik címmel történik valami. Úgyhogy már március végén tudtam, hogy az egész 2020-2021-es évet újra kell tervezni, ami akkor huszonegy hónapot jelentett. Sok könyvünket el kellett tolnunk jövőre, emiatt a jövő évi címeket át kellett variálni, nem egyet 2022-re halasztani. És utána számos esetben le kellett tárgyalni ezt a jogtulajdonosokkal, hiszen sok címnél kötelezettséget vállaltunk, hogy bizonyos időn belül kiadjuk, és ezekkel a csúszásokkal rendre teljesíthetetlenné váltak a megállapodásaink. Nem is ment bele mindenki ezekbe, de a többségük szerencsére értette a kialakult helyzetet.
Te hogy élted meg ezeket a változásokat?
Volt április elején egy kéthetes periódus, amikor nagyon megzuhantam. Erről nem szégyellek beszélni. Akkor a legrosszabb is lehetségesnek tűnt, ráadásul a környezetemben mindenki bepánikolt, nem tudtuk mi várható. Az előző tizenkét hónap tervezése és megfeszített munkája ment a kukába. Abból felállni hihetetlen nehéz volt. De jöttek a rajongók, és olyan mértékű pozitív biztatást kaptunk, hogy végül az kiemelt mindannyiunkat a gödörből. Amikor április végén eldöntöttük, hogy mégis kiadjuk Az éhezők viadala-előzményregényt, hirtelen minden visszapattant a fejünkben normális állásba.
A finanszírozás mellett sem mehetünk el. Alig telt el idő a Matyi Dezső által vezetett Alexandra-birodalom összeomlása óta, ami a kiadóra is hatással volt. A járvány milyen helyzetet teremtett elő?
Nem fogok panaszkodni, az Agave eléggé jól megúszta végül az első kört. De azt is hozzáteszem, hogy szerintem nagyon kevés kiadónak van ennyire jól felépített brandje, ami bármikor átterelhető az online csatornákra is. Minket egy szenzációs rajongótábor vesz körül, tényleg számíthattunk rájuk a bajban, és ezért sosem lehetünk elég hálásak.
Ma a könyvpiacon mik a prioritások?
Egyfelől kerülni minden kockázatot és csak azt kiadni, amit muszáj. Másfelől, a sok raktárvásár és 60-90%-os akció mutatja azt is, hogy sokan próbálnak megszabadulni tetemes mennyiségű beragadt raktárkészlettől, ami sosem jelent jót, és ez igazából nem a járvány hozadéka. A magyar könyvpiac sajnos továbbra sem akar változtatni azon, hogy mennyiségi berendezkedésű legyen és nem minőségi: sokan abban hisznek, hogy szimplán többet kell kiadni ahhoz, hogy lenyomhasd a másikat. Nagyon jó lenne, ha ez változna a jövőben, de nem tudom van-e bármi realitása.
Sok olvasó örömére, megnyílt az Agave kávézó. Miért éreztétek úgy, hogy szükség van egy réteg műfajt és műveket gondozó kiadónak saját kávézó?
Régóta gondolkodtunk már saját könyvesbolt nyitásán, de ennek sajnos hatalmas költsége van, ezért egy ideje már inkább annak mentén ötleteltünk, hogy mivel egybekötve valósíthatnánk ezt meg. Végül egy kávézó-könyvesboltot nyitottunk a Nagymező utcában, ami alapvetően kávézó és mellette könyvesbolt/átvevőpont, aztán majd kiderül, hogy melyik lába mekkora bevételt termel. Természetesen Agave brandinggel fut, de nemcsak a rajongóinkat és a könyvolvasó embereket tervezzük megszólítani vele, hanem tervünk, hogy a kávézónak is kialakuljon egy független, állandó vendégköre.
Mi a szerepe a kávézónak a kiadó életében? Mennyiben tervezitek olvasó-író találkozóhelynek a kávézót?
Ez egy klassz mintabolt egy frekventált helyen, ahova betérhet bárki, aki nem akar a plázák nagy könyvesboltjaiba menni, de nem is feltétlen online rendelne, mert szívesen belelapozna, beleolvasna egy könyvbe, mielőtt megveszi. Én nagyon örülnék neki, ha a rajongóink itt találkozhatnának egymással, megismerhetnék egymást. Emiatt inkább egyfajta klubként tekintek a helyre: mivel bent 20-30 ember fér el kényelmesen, nagyobb rendezvények lebonyolítására nem célszerű. Ugyanakkor nagyon szívesen csinálnék majd zártkörű, akár meghívásos eseményeket.
Olyan nagy nevű szerzők műveit jelentitek meg, mint pl. Christopher Moore, Philip K. Dick, Ray Bradbury vagy Neil Gaiman. Emellett több új szerző neve is felmerül a szerzői listátokon.
Én azt látom, hogy az előző évtized végére megszűnt az életművek fontossága. Természetesen a nagy, intézményes neveket gondozhatod a teljesség igényével, de egyébként mindenki mástól elég csak egy jól összerakott portfólió, mert az olvasók alapvetően mindig valami másra, újra vágynak. Kevesen akarnak ma már öt-tíz-húsz könyvbe időt invesztálni egyetlen szerzőtől. Ahhoz túl gyors lett a világ, túl sok dolog történik egyszerre, és senki nem akar lemaradni semmiről.
A sorozatokkal óvatosan bántok. Pierce Brown és John Scalzi sikere mellett volt olyan szerző, akinek a könyve nagy meglepetést okozott?
Szerencsére nagy meglepetések folyton vannak. Jason Matthewsba például irigylésre méltóan húztunk bele, szerintem ez minden kiadóvezető álma. Engem nagyon meglepett a tavalyi Graham Moore-kötet, Az éjszaka fénye fogadtatása is, mert ahhoz képest, hogy különösebben semmit nem csináltunk vele, már tavasszal után kellett volna nyomnunk, de a járvány miatt végül csak most fogjuk. De talán számomra a legnagyobb öröm az utóbbi évekből J.D. Barker sikere: éreztük, hogy A negyedik majom nagyon jó könyv, de tényleg nem gondoltuk volna, hogy ekkorát megy majd az egész trilógia.
Kiadóvezetőként mennyire veszed ki részed a könyvek gondozásában?
Az utolsó négy-öt év felhozatala már teljesen az én elképzeléseimre épült. Annak nagyon örülök, hogy a fordítóinkkal rendre át tudom beszélni a könyvek magyar terminológiáját, mit hogyan ültessünk át, vagy hogy egy könyv hogyan szólaljon meg. De ezt ne úgy képzeld el, hogy állandóan megyek megmondani a frankót; csomószor tudom, hogy a fordítót békén kell hagyni, mert tudja jól a dolgát, ugyanakkor nem egyszer kiderült, hogy tök jó, ha egy fordítás kezdete előtt egyeztetünk néhány pontban, pláne, ha egy könyvben több mai popkulturális téma, utalás vagy szlenghasználat van.
Az elmúlt két évben mertem meglépni egy olyat, hogy utolsó védvonalként beálljak a szerkesztők és korrektorok mögé, és tördelés előtt egyszer én is teljesen átnézzem jó pár szövegünket. Nem tartom magam szerkesztő alkatnak, de úgy érzem, hogy az elmúlt tíz évben ragadt rám annyi, hogy ne felesleges kockázat legyen a bevonásom egy ilyen folyamatba, hanem hozzáadott érték. Ezen kívül, az összes saját borítónkat én terveztetem grafikusokkal, minden brief az én ötleteimre épül. Nagyon sok fülszöveget is írok már. Viszont annak nagyon örülök, hogy a Csurgó Csaba segítségére bármikor bármilyen folyamatban számíthatok, mert ő néha olyan gyorsan és elegánsan meg tud oldani valamit, amivel én akár egy egész napot is eltökörészek.
Hogyan játszik szerepet a szerzőválasztásban a kérdés: „de mi van, ha tévedünk”?
Sehogy. Kételyekkel nem szabad könyvet venni.
Szeretek úgy keresni, hogy látok egy jó sorozatot vagy végigviszek egy klassz videójátékot, és azt mondom, hogy nekem ez a hangulat kell könyvben. Így találtam például a Letűnt világokat, ami nemzetközileg gyakorlatilag ismeretlen, itthon meg kultkönyv lett. De mellette meg jöhet igazából bármi, sosincs direkt elképzelés a fejemben, hogy milyen a jó könyv. Nagyon sokféle jó könyv létezhet.
Ha egy szerző könyve, könyvsorozata nagy sikereket ért el, mennyire befolyásoló az olvasói nyomás a szerző következő könyvének megjelentetésére?
Nem tudom, hogy van-e még klasszikus értelemben vett olvasói nyomás, az online feedbackekből egy ideje már nem esnek ki általános érvényű igazságok. Nyilván az ember érzi, ha valamit tényleg sokan szeretnének – ahogy mondani szokták, az akkor benne van a levegőben. Ugyanakkor sajnos mindenki buborékban él már az interneten, és emiatt általában arra kap megerősítést, amiben hinni szeretne.
Mennyire lutri egy-egy szerző felkarolása, megjelentetése? Vagy biztosra mentek?
Csaba mondta egyszer pár éve, hogy ma új szerzőt behozni olyan, mint kitölteni és feladni egy lottószelvényt. Nagyon szeretem ezt a mondását, mert tökéletesen leírja a kort. Nem tudom más műfajok mennyire kiszámíthatóak, de a szórakoztató irodalom olykor hatalmas lutri. Egészen kicsi neveket is felépítettünk tök jól az elmúlt években, lásd például Tom Sweterlitschet vagy Karin Tidbecket, miközben volt már nem egyszer olyan is, hogy régiós bestsellerszezőket nem tudtunk az őket megillető helyükre pozícionálni. Hogy mondjak ide is egy aktuális példát, a mai napig nem értem, hogy Karen Dionne miért teljesített csak a középmezőnyben nálunk; komoly marketinget tettünk mögé és szerintem a könyv is szép lett. 25 országba adták el A lápkirály lányát, díjat nyert, és mindenhol felkerült a toplistákra. Őt jövőre megpróbáljuk újra, az ügynöke kifejezetten velünk szeretné megcsinálni az új regényét is, ami jólesett, mert simán megértettem volna, ha inkább elviszi máshoz.
Kiadói szinten hogyan tudjátok felmérni a szükséges kreatív kockázat megfelelő szintjét?
A matek része nem bonyolult; a könyv terjedelmét figyelembe véve nagyjából ki tudod számolni, hogy mi mennyibe kerül. Az a nehéz része, hogy egy-két év múlva lesz-e érdeklődés arra a címre, amit te most veszel meg. Nehéz átütni a falakat: valamiért egyre inkább az van, hogy az emberek csak sci-fit, vagy csak fantasyt olvasnak, nincs átfedés a táborok közt. Mondjuk ezt felismerve komoly fantasy-olvasótábort építettünk ki az elmúlt két évben, tehát látjuk utólag, hogy arra a trendre jól reagáltunk. Viszont a sci-fi válságban van most itthon.
Mennyire lehetséges megfelelni a sokféle olvasói igényeknek, illetve a kezdeményezéseiknek? Meg lehet felelni az olvasóknak?
Lehet, hogy nem lesz szép, amit mondok, de alapvetően nem akarok megfelelni senkinek, és nagyon nem örülnék neki, ha az Agave az a kiadó lenne, aki meg akar felelni, mert az olyan, mintha nem lenne többé szabad akaratod vagy saját elképzelésed. Én nagyon szeretem és tisztelem minden rajongónkat és olvasónkat, de ettől ők még nem “birtokolnak” minket; inkább meghozok pár rizikós döntést és vállalom a tévedéseimet, ha úgy alakul, de a felelősség az enyém legyen. Bízom benne, hogy az olvasóink azért szeretnek minket, mert nem ragadtunk be bizonyos szubzsánerekbe és nem csak szűk szerzői körökből válogatunk.
Az előbbieket egyébként azért is tartom fontosnak elmondani, mert szerintem ez minden egyenrangú alkotó-befogadó kapcsolat alapja. Valahol tartok is tőle, hogy épp azért terjedt el az utóbbi években a toxic fandom és azért van annyi rajongói csalódás a geek kultúrában, mert rengeteg alkotó/producer/vállalat nem a saját vízióját követi már, hanem csak és kizárólag megfelelni akar. Szerintem a legtöbb folytatás általában ezért nem sikerül jól, ami elég rossz korunk alapvetően folytatásokra épülő mechanizmusában.
Hány címet tesztek közzé évente?
Változó. Például 2016-ban 55 új könyvünk volt, tavaly 36, idén meg valahol 20-25 közt állunk meg, bár ez most tényleg nem mérvadó. Volt egy időszak, amikor tudatosan megpróbáltunk nagyobbra nőni, de nem tudtunk arányosan több olvasót behozni. Ennek a vállalásnak egyszer szívesen nekimennék majd újra, de most a piac évekig nem lesz rá alkalmas. Amúgy meg az Agave rendre évi 35-45 könyv között érzi jól magát, bár most inkább a 35 felé tendálunk. Igaz, a címszámunk csökkenése ellenére a karakterszámunk nem változott. Hosszabb könyveken dolgozunk – lásd a 600-700 oldalas fantasyjeinket –, amikbe sokszor annyi munkát kell tenni, mintha két regényt csinálnánk.
A kiadó profilja milyen változásokon esett át az eltelt több mint tizenöt év alatt?
Ezt szerintem nem az én tisztem megítélni, viszont érdekelne, hogy mások mit mondanak. Én arról tudok beszámolni, hogy a számok jók minden egyes év után, tehát a súlyunkból nem veszítünk, a tulajdonosi kör elégedett. Az utolsó pár évben már több cím esetén is inkább növelni kellett az induló darabszámokat. Az olvasóink terén biztosan van valamekkora folytonos cserélődés, de ezt meg természetesnek gondolom egy olyan kiadó esetén, aki rendre új szerzőket karol fel.
Hogy látod, milyen irányba halad a kiadó?
Szeretnék folyamatosan nyitott maradni a zsánereink újdonságaira, és szeretném, ha az olvasóink is nyitottak lennének velünk együtt. Igazából, ha valamire nagyon törekedtem az utóbbi években, az tényleg az volt, hogy szélesedjen a befogadókészségünk.
Mi volt a legnagyobb öröm és kihívás a szerzőkkel folytatott munkák során?
Valószínűleg kívülről ez nem látszik, de óriási szervezés és munka volt elhívni Pierce Brownt és John Scalzit, cserébe felejthetetlen élményt okoztak. A szívem szakadt meg idén, amikor végleg eldőlt, hogy R.F. Kuangot és Blake Crouchot nem láthatjuk vendégül.
A legnagyobb kihívás számomra Dan Simmons elengedése volt. Emlékeim szerint ezt se kommunikáltuk, de én érte akkor négy hónapig küzdöttem, soha annyit nem alkudoztam és licitáltam, mint nála. Ott megtanultam, hogy nem mindig a legjobb ajánlat a befutó, és akár tíz év munkáját elvehetik egyik napról a másikra. Ugyanakkor a helyzet megtanított arra is, hogy ez megtörténhet bármikor, nekem ettől független hinnem kell abban, amit csinálok, és el kell fogadnom, ha a fejem felett lévő érdekek nem nekem kedveznek.
Több magyar szerző művét is gondozza az Agave. Milyen az utánpótlás, vannak trónfosztók?
Veres Attila jelenség lett, az Éjféli iskolák hivatkozási pont a weird irodalmunkban, másokat viszont nem látok jönni. A Moskát Anita nagyon szépen felépítette magát a Gabónál, az Irha és bőr szerintem korszakos jelentőségű a magyar fantasyben. Mindkettejükben azt respektálom, hogy egy bulldog elszántságával dolgoznak, beleraknak akár hosszú éveket valamibe, és folyamatosan azon vannak, hogy jobbat alkossanak. Bárcsak több ilyen írónk lenne. Most nemrég a Farkas Balázst rá tudtam beszélni arra, hogy kezdjen el írni nekünk egy regényt, de másokkal is kapcsolatban vagyok, csak egyszerűen valamiért a regény terjedelem nagyon keveseknek megy itthon.
Idén kisebb-nagyobb csúsztatással, de megjelent egy új Brandon Hackett-könyv.
Botond mindig pörög valamin, sok remek ötlete van. Kíváncsi vagyok mi lesz az olvasók reakciója. Én úgy érzem, hogy az ő helyzete pont azért nagyon nehéz, mert nincs érdemi konkurenciája, nem lehet mihez mérni őt, és ezért csak a saját művei adhatnak alapot bármi kritikára.
Kifizetődő magyar szerzőt kiadni?
Biztosan nem, de ha ügyes vagy, akkor nem veszítesz pénzt rajtuk. Engem az döbbent meg sokszor, hogy a nyolcvanas, kilencvenes évek olvasótábora most már szinte teljesen eltűnt, semmi utánpótlás nincs, és az igazán fiatal olvasókat mintha nem is érdekelné a magyar sci-fi, ezeket jellemzően a kései harmincasoktól felfelé található réteg veszi. Ennek az okát még meg kell fejtenünk.
Milyen elképzelésekkel kezdtek neki az év végének és a jövő évnek?
Én nagyon örülnék annak, ha a fejemben lévő könyveket kiadhatnánk akkor, amikor elterveztem. A jövő évtől kicsit tartok, mert vélhetően rengeteg kiadó eltolt és így felhalmozott címeket, ami akár dömpinget is eredményezhet, annak meg nyertese sosincs.
Melyek azok a szerzők és címek, amelyekben már most biztos vagy?
Szeretném a szeptemberi etapot követően még idén kihozni az új William Gibsont, Jenn Lyonst, Ken Liut és J.D. Barkert, mert ezekre a szerzőkre nagy kereslet van. Szeretném azt hinni, hogy ők még egy boltzár alatt is relatíve jó rajtot vennének.
Jövőre óriási a merítés, van miből válogatni. Nagyon remélem, hogy nem kell tavasznál tovább várnunk a Ready Player Two-val, mert szinte biztos, hogy az lesz a legnagyobb könyvünk. Mindenképp kiadnám az új Kim Stanley Robinsont, mert szerintem a műfaján belül nála jobban senki nem érti a világunkat és jelenlegi helyzetünket, ráadásul ebből nagyon jó hard sci-fiket ír. Octavia E. Butler Parable Of The Sower c. regényét jó lenne kiadni, mert megrázóan aktuális, de amúgy szerintem az egész Butler-életmű ma sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint az elmúlt húsz-harminc évben bármikor. Tök jó lenne nekifutni a Neurománc-trilógiának, és megcsinálni Agave-módra. Baráth Katalin sci-fijével is lassan kész vagyunk; én úgy érzem, hogy Kati rendesen megmutatta vele hogyan kell ezt csinálni, ráadásul ő kívülállóként érkezik a műfajba, sose írt ilyet korábban, viszont rengeteg kutatást és munkát fektetett a művébe.
Ezek mellett most megint egyre több krimit és thrillert szeretnénk csinálni, mert az utóbbi években egyértelműen az a visszacsatolás, hogy ismét nagyobb igény van rájuk. Például mi fogjuk kiadni jövőre a The Thursday Murder Clubot, ami most Angliában hatalmas eladási rekordokat döntött meg elsőkönyves kategóriában, és két hete vezeti az eladási listákat.
Kibelbeck Mara
