„Annyi hőst játszottam már életemben, miért ne lehetnék egyszer valóban hős?” 65 éve, 1959. augusztus 14-én halt meg Jávor Pál színész, aki duhaj természetével, lovagiasságával és emberszeretetével, s főként elbűvölő stílusával minden idők egyik legkedveltebb magyar sztárja volt.
Nagyon kérem, halálom után a szószékről hirdessék művésztársaimnak, volt kedves közönségemnek s minden magyar testvéremnek, hogy egyedül Krisztust követve érdemes élni. Ez az egyedüli igaz érték itt, ami odaát az Örökkévalóságban Isten színe előtt is megmarad. Mert van Örökkévalóság, van örök élet, van lélek. – hangsúlyozta végrendeletében Jávor Pál.
Jávor Pál Jermann Pál néven látta meg a napvilágot Aradon 1902. január 31-én. Anyja vasutasnak szánta, ő azonban először az Aradi Hírlapnál próbálkozott újságírással, aztán 1919-ben kiutasíttatta magát Romániából azzal a határozott céllal, hogy Dániában, a Nordisk filmgyárban próbál szerencsét. Utazása a jegy érvénytelensége miatt Budapesten véget ért, ő pedig elindult a hírnév felé. Felvételt nyert az Országos Színészegyesület Színiiskolájába, ahol 1922-ben kapott diplomát.
Az aradi fiúból sikeres amorózó lett.
Első munkahelye a Várszínház volt, majd a Renaissance Színházhoz szerződött, azután vidéken – Kaposváron, Székesfehérvárott, Esztergomban, Veszprémben és Szegeden – lépett fel. 1928-tól ismét a fővárosban játszott előbb a Magyar Színházban, aztán a Vígszínházban, de szerepeket vállalt az Operettszínházban és a Belvárosi Színházban is. 1935-től 1944-ig a Nemzeti Színház tagja volt.
Ő volt a harmincas-negyvenes évek népszerű amorózója. Nagy sikerrel alakította Kukorica Jancsit a János vitézben, Noszty Ferit a Mikszáth-regény színpadi változatában, ifjabb Nagy Istvánt (Bródy: A tanítónő). Drámai tehetségét később Shakespeare-szerepekben és modern drámákban is kamatoztathatta. Kiemelkedő alakítása volt Rank Doktor Ibsen Nóra című színművében, valamint a Per Gynt címszerepe.
Elegáns és lendületes játéka, férfias megjelenése nagy hatással volt közönségére. Haladó szellemű, bátor, szókimondó ember volt a mindennapokban is: ez különösen becsülendő egy olyan korban, mikor az emberi értékek veszendőbe mennek, s a hitványság, a barbárság kerekedik felül.
Noha ő maga a színházi szerepeit részesítette előnyben, a nagy sikereket a film hozta meg a számára.
A háború előtti magyar filmgyártás legjelentősebb alakja volt. Első filmje az 1929-ben készült, a Csak egy kislány van a világon című, utólag hangosított némafilm volt, s az ezután következő tizenöt évben ő lett a magyar filmek első számú férfisztárja, az ügyeletes szívdöglesztő.
Jelentősebb filmszerepei voltak: Benedek István (Hyppolit, a lakáj), Balázs (Nem élhetek muzsikaszó nélkül), Kerekes Pál (Nászút féláron), Egry Iván (Halálos tavasz) Uz Bence, Gábor diák (Gül Baba), Dankó Pista, János (Valamit visz a víz), ifj. Nagy (A tanítónő). A negyvenes évek elején külföldön is filmezett. Minden szerepében snájdig volt és elegáns, nekibúsulva vagy szilajul mulatott, a publikum pedig el volt ragadtatva.
Magánéletében azonban gyakran kicsapongó volt, de ezt feladta, amikor 1934-ben feleségül vette az elvált, kétgyermekes Landesmann Olgát, aki valódi otthont, békés környezetet teremtett a népszerű színésznek.
Jávor Pált tehetsége és kitartása predesztinálta arra, hogy 1931 és 1944 között a magyar filmgyártás megkerülhetetlen alakja legyen. Ebben az időszakban minden ötödik hazai filmben játszott, jobbára főszerepeket. Munkássága, személyisége a magyar színház- és filmtörténet felejthetetlen egyéniségei közé emelte őt.
Bános Tibor kötetében olvasható, hogy 1940 karácsonyán az egyik színházi képeslap körkérdéssel forult néhány divatos, népszerű színészhez, meséljék el röviden pályafutásuk történetét. Jávor is a megkérdezettek között volt. Versben válaszolt:
„Aradról jöttem, kis kosárral, Keserűséggel telt pohárral!
Pályaudvaron háltam este, Kíntól, nyomortól összeesve –
Kóboroltam a pesti járdát, A gazdag várost néztem árván.
Sok volt a kín, kevés az álom, Ezt az utat még egyre járom –
Ma több siker és jobb falat vár, De ifjúságom elszaladt már…”
Egy ausztriai forgatáson zsidó származású feleségét, Landesmann Olgát letartóztatták, s Jávor emiatt is egyre inkább szembekerült a Nemzeti Színház jobboldali vezetésével.
A zsidótörvények életbe lépése után sok állás nélküli kollégájának szerzett alkalmi munkát. 1944. március 19. után azonban ő is üldözött lett, előbb a színházból, majd a filmgyárból is kitiltották. Októberben a németek Sopronkőhidára hurcolták, majd a németországi Pfarrkirchenbe került, ahonnan 1945-ben tért haza.
A Nemzetiben azonban az új vezető, Major Tamás nem engedte színpadra, így került a Művész Színházhoz és a Magyar Színházhoz, ahol elhalmozták szerepekkel.
1946-ban kivándorolt Amerikába, ahol Sárossy Szüle Mihály társulatával járta a magyarlakta településeket és kisebb filmszerepeket játszott Hollywoodban. A komoly siker azonban elmaradt, s Jávor egy izraeli vendégszereplés után 1957-ben hazatért Magyarországra. A Petőfi és a Jókai Színházban, valamint a Kamara Varietében lépett fel. 1959-ben a Nemzeti Színházban is engedélyezték újra fellépését és szerződést is aláírhatott, de elhatalmasodó betegsége miatt szerepeket már nem kapott. Mintegy búcsúként utoljára még lehetősége adódott a kórház kertjében egy cigányzenekarral dalolni.
Jávor Pál Budapesten hunyt el 1959. augusztus 14-én. A Farkasréti temetőben utolsó útjára tízezrek kísérték.
A legenda szerint, ahogy a filmvásznon, s életében is gyakran tette, utoljára még a kórházban muzsikus cigányokkal mulatott. „Boldogan és szépen éltünk. Tulajdonképpen Pali nem volt bohém ember” – vallotta Landesmann Olga egyik visszaemlékezésében.
