Azt vallotta, színházat csak dühösen lehet csinálni, a legjobbakkal kell dolgozni és a legjobbat létrehozni. Major Tamás ellentmondásos személyiség és igazi színházcsináló volt, akinek az nevéhez legendás alakítások, emlékezetes rendezések fűződnek.
110 éve, 1910. január 26-án született Újpesten Major Tamás kétszeres Kossuth-díjas színész, rendező, színigazgató, kiváló művész, a magyar színművészet ellentmondásos, de korszakot meghatározó alakja. A legendás művésznek nagy szerepe volt az ötvenes-hatvanas évek idején a színházi politika alakulásában, az általa igazgatott Nemzeti Színház műsorának alakulásában
„Ha bemegyek a színházba elmondani egy szerepet, de közben nem figyelem meg, hogy mi van az utcán, hogyan reagálnak az emberek, milyen kapcsolatok vannak, és nem kínlódom vele napról napra, akkor nem lehetek művész.” (Koltai Tamás: Major Tamás)
Major Tamás születésének 100. évfordulójára Blaskó Péter így írt: »Karinthy Cini mondta róla egy beszélgetésben: „Egy ember jellemzésére kevés, ha felsoroljuk az erényeit és hibáit, s ezt valahogy százalékosan kiporciózzuk. Formátumok vannak, érted? És akkor már nem érdekes, hogy kiben mennyi a plusz és mínusz, hanem a formátum. És Major óriási formátum volt! Az elmúlt évtizedekben, hatalomban és hatalmon kívül, kiverten és visszakerülve – Major központi, meghatározó egyénisége volt színházi világunknak. (…) Egy kiolthatatlan vörös láng. Ha ezer emberrel beszélsz, mind az ezer mást fog mondani róla, és mindnek igaza lesz. Major király volt. Ahogy Shakespeare írta Learről: »Every inch a King: Minden ízében király«.”«
110 éve, 1910. január 26-án született Budapesten. A Színiakadémia elvégzése után, 1931-ben lett a Nemzeti Színház tagja, de már főiskolásként színpadra lépett a Blaha Lujza téri épületben. 1945-től az intézmény igazgatója, 1962-től a főrendezője volt, 1947-től évtizedekig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1982-ben egyike volt a Katona József Színház alapító tagjainak, utoljára 1983-ban Spiró György Az imposztor című darabjában láthatta a közönség, ezt a szerepet a szerző egyenesen Majornak írta.
„Major Tamás a magyar színházi élet meghatározó alakja volt. Jelenség! S mint minden jelenség, indulatok kereszttüzében állt; voltak hívei, rajongói, tanítványai – és voltak vádlói, ellenfelei, haragosai. (…) Egy huszadik századi clown, aki mint halhatatlan ősei – kihívta maga ellen az időt.”
Művészi munkáját csapongó ötletgazdaság, állandó megújulási készség, a színház iránti szenvedélyes szeretet jellemezte. Majorban nem volt külön választható a színész, a rendező, a színészpedagógus, a versmondó, és mindez összefüggött közéleti tevékenységével, elkötelezett baloldaliságával. Pályája kezdetétől fellépett a munkáskultúra előadásain, tagja volt a Független Színpadnak, rendezte az antifasiszta Vigadói Esteket, részt vett az ellenállási mozgalomban. 1949-1953 és 1958-1961 között országgyűlési képviselő, 1957-1966 között az MSZMP vezető testületének tagja volt. Művészi munkáját 1948-ban és 1955-ben Kossuth-díjjal ismerték el, a kiváló művészi címet 1950-ben kapta.
Ő volt a magyar színháztörténet leghosszabb ideig regnáló, szinte korlátlan hatalommal rendelkező kultúrpolitikusa. Pedig eleinte nem sokra tartották színészi képességeit: pincért, portást, 2. korhelyt, 3. lovagot, 1. szolgát játszott. A helyzet 1945 tavaszán változott meg, amikor a kommunista párt az 1943 óta párttag Majort nevezte ki az ország első társulatának élére. Harmincöt évesen lépett olyan nagynevű elődök örökébe, mint Ambrus Zoltán, Németh Antal, Hevesi Sándor. Akaratát, illetve a karhatalom akaratát minden esetben érvényesítette: például 1945-ben a Nemzeti Színház új vezetőjeként felsőbb utasításra nem engedte színpadra Jávort Pált, így került Jávor a Művész Színházhoz és a Magyar Színházhoz, ahol elhalmozták szerepekkel.
Megbízatását egyfajta pártfeladatnak tekintette, mert a színházigazgatáshoz valójában nem értett. Tizenhét évvel később, 1962-ben váltották le, ezután főrendezője lett a színháznak, de befolyása a hetvenes évek végéig mit sem csökkent. Major azt vallotta, színházat csak dühösen lehet csinálni, a legjobbakkal kell dolgozni, és a legjobbat létrehozni. Igazi színházcsináló volt, akinek nevéhez legendás alakítások, emlékezetes rendezések fűződnek.
Törőcsik Mari számára meghatározó élmény volt a Major Tamás rendezésében készült Szecsuáni jólélekről c. darab. Visszaemlékezése szerint Major Tamás, a Nemzeti Színház főrendezője volt a mestere, aki tudta: szükség van arra, hogy ne csak vele dolgozzon, ezért vendégrendezőket is hívott neki. Úgy vélte, szívesen dolgoztak vele, mivel filmjei ismertek voltak.
Ellentmondásos figurája máig megosztja a művésztársadalmat. Voltak, akik csodálták, voltak, akik szívesen eltávolították volna a színházi életből. Azt azonban senki sem vitatta, hogy amikor 1986. április 13-án Budapesten meghalt, a magyar színházművészet korszakos alakja távozott.
