Louis de Funès nemcsak hihetetlenül sikeres színészi pályafutással bírt, hanem egy nehéz kudarcokkal és elismeréssel teli életutat is, sőt a filmvászonról is ismert mókás helyzetekből sem szűkölködött.
Louis de Funès, aki milliókat nevettetett meg a moziban, a filmjei pedig nézettségi rekordokat döntögettek (az Egy kis kiruccanás nézőszámát, évtizedekkel később, csak a Titanicé múlta felül), nem fiatalon vált közismertté. Attól kezdve viszont gyakorlatilag eltűnt a külvilág elől, és jóformán sosem nyilatkozott. Elzárkózása számos találgatásra, rossz ízű pletykára, jó és rossz legendák születésére adott alkalmat. Louis de Funès életútja nem szűkölködött a filmvászonról is ismert mulatságos helyzetekben, személyes kétségekben és kemény küzdelmekben, szorongásokban és indulatkitörésekben, boldog és elkeserítő pillanatokban.
Harminc éve, 1983. január 27-én hunyt el Louis de Funès, a francia filmművészet egyik legnagyobb komikusa.
A folyton nyüzsgő szűcsből színész lett
Louis de Funés régi sevillai nemesi család leszármazottjaként 1914. július 31-én született Courbevoie városkában, Louis Germain David de Funés de Galarza néven. Különös érzéke volt a zenéhez, a rajzhoz és a mókázáshoz, a tanulás azonban kevésbé izgatta. Apja szerette volna, ha kitanulja a szűcs mesterséget, a fiú be is iratkozott a megfelelő szakiskolába, de hamar eltanácsolták folytonos nyüzsgése miatt. Ezt követően egy fényképészeti iskolában tanult, ennek elvégzése után többféle foglalkozásba is belekóstolt, többek közt önkéntes tűzoltó is volt.
Megnősült, a házasság azonban nem tartott sokáig. A második világháború kitörésekor a párizsi Pigalle egyik bárjának zongoristájaként dolgozott. Itt ismerte meg második feleségét, a neves író, Guy de Maupassant unokahúgát, Jeanne Augustine Barthélémy-t, akitől két fia is született.
Filmes pályája egy aprócska szereppel indult 1945-ben, egy ajtónállót alakított. A sikeres debütálást epizódszerepek követték. Funès már ekkor is rengeteget dolgozott: délelőtt szinkronizált, délután forgatott, este színházban játszott. Első jelentősebb szerepét, a cinikus Jambier-t Autant-Lara 1956-os Átkelés Párizson című munkájában kapta. Partnerei a francia film ikonjai, Jean Gabin és Bourvil voltak, ám a három színész kapcsolata nem bizonyult felhőtlennek: Gabint bosszantotta Funès mókázása, és az is, hogy Bourvil nem osztozott vele e bosszúságban. Funès így írt róla: „Andréval élvezet együtt dolgozni. Ráadásul mindig kedves és csupa jókedv. Nagyon szerencsés a természete. Szívesen venném, ha nekem is juttatna belőle egy keveset, mert akkor én is barátságosabb lennék.”
Ám partnereivel később sem volt túl jó viszonyban: Fernandel például egyszerűen átnézett rajta, Jean Marais nem éppen hízelgően nyilatkozott róla. Jó barátságot Bourvillal sikerült kialakítania, akivel olyan hatalmas közönségsiker aratott filmekben játszott együtt, mint Az ügyefogyott és az Egy kis kiruccanás. Utóbbi minden idők egyik legnagyobb francia kasszasikere is volt.
1971-ben Yves Montand-nal játszott együtt „Blaze” szerepében. Funès így vélekedett Montand-ról: „A körme hegyéig ismeri a szakmát. Annyira jó nem lesz vele játszani, mint Andréval (=Bourvil), de talán segít abban, hogy változtassak az alakításomon.”
A csendőr
Funès életében 1964 jelentett fordulópontot, ekkor forgatta A Saint Tropez-i csendőr című vígjátékot. A komédia óriási sikert aratott, a szériából további öt rész is készült. Ismertségét tovább növelte a Fantomas-filmek Juve felügyelőjének szerepe, 1968-ban a francia közvélemény-kutatások szerint ő volt Franciaország legnépszerűbb színésze.
A színháztól sem távolodott el, nagyon híres volt Claude Magnier Oscar című komédiája, amelynek főszerepét éveken keresztül játszotta. A hetvenes évek elejének legnagyobb filmes sikere volt Jákob rabbi kalandjai című filmje, amelyet Golden Globe-díjra is jelöltek 1975-ben.
Ne beszéljetek túl sokat rólam, gyerekek!
A túl sok munka, a felfokozott élet miatt 1975-ben infarktust kapott, és huzamosabb pihenőre kényszerült. Felépülése után rögtön elfogadta Claude Zidi Szárnyát vagy a combját című filmjének főszerepét, mert érzelmesebb és árnyaltabb figurát formálhatott meg. 1980-ban régi álma teljesült, amikor eljátszotta A fösvény című Moliére-darab főszerepét, a várt siker azonban elmaradt. Funès még egyszer visszatért hát a jól bevált csendőr figurához, és 1982-ben elkészült a sorozat utolsó darabja, A csendőr és a csendőrlányok.
„Apám mellett az élet kiszámíthatatlan volt, és elragadó. Nem mondható sem szokványosnak, sem szomorúnak. Azt a mítoszt, hogy a komikus színész a színházból kijövet elveszti humorát, és magára ölti a nyomasztó mélabú maszkját, a mi otthonunkban soha nem tapasztaltuk. Louis de Funès az életben éppoly mulatságos volt, mint a filmvásznon, még ha nem is ugyanazokat az eszközöket használta. Apám egyébként mindenekelőtt a hivatásának élt, és egész pályafutása alatt folyamatosan csiszolta színészi játékát” – írta két fia, Olivier de Funès és Patrick de Funès a Louis de Funès – Ne beszéljetek túl sokat rólam, gyerekek! című életrajzi könyvben.
Funès 1983. január 27-én újabb infarktust kapott, de az orvosok ekkor már nem tudtak segíteni rajta. Művészetéért 1973-ban a francia Becsületrend lovagja lett, két alkalommal tiszteletbeli César-díjat is kapott, 1980-ban, illetve posztumusz 1993-ban.
Több mint 130 filmben és 100 színdarabban játszott, igazi műfaja a burleszkbe hajló vígjáték volt, amelyben megcsillanthatta ezerarcúságát, gesztusainak és mimikájának sokféleségét.
