„Nem titok, vannak olyan elemek, amelyek a saját múltamból vétettek, de hogy melyek ezek, azt elég, ha én tudom. Nem ez a fontos a történetben.” Az idei Könyvfesztiválon új elsőkönyves Őszi Róbert íróval Kétté című regényéről Garamvölgyi Katalin beszélgetett.
Tettárik Tamás sok év elteltével hazalátogat Magyarországra, hogy átvegye örökségét elhunyt nagyanyja után. Ő az egyedüli örökös. Nehezen barátkozik meg ezzel az új helyzettel. Minél előbb szeretne megszabadulni minden értéktől, mely a hagyaték részét képezi és egykori családjához köti.
Anna grafikus, nemrégiben végezte el az egyetemet, egy multinál robotol napi tizenkét órában, és elégedetlen a jelenlegi helyzetével. Gyerekkori barátnőjével, Eszterrel egy új és tartalmasabb életet terveznek. Anna saját kávézóról álmodozik, ahol mindenki, aki betér hozzájuk, nyugalomra talál. A három ember sorsa egy közös ponton találkozik. Valahogyan, valamiért. Misztikus kaland veszi kezdetét, amelyből többé senki számára nincs visszalépési lehetőség. Ahol a megnyíló kapuk azonnal be is záródnak, és csak egyetlen irányba, egy titkokkal teli világba vezet az út. Egy világba, ahol a jelen minden akaratát könnyedén felülírja a múlt önző sivársága.
Kétté. Egy regény, amelyben minden bizonytalan. Fájóan szép, dermesztően valóságos. Mert mindenki múltjában lappang valami feledésre váró, szívszorító titok, múltbéli történet. Mindenkiben, a lelke mélyén, a hajszálerek repedései közt ott lappang folyton támadón egy csipetnyi „Kétté”.
„Valaki odafent úgy akarta, hogy író legyen belőlem. Nem tudom mennyire lesz igaza, de tény; egyre szorosabb barátságban állok a betűkkel, és jelen helyzetben úgy néz ki, hogy ezen semmi sem képes változtatni. És tudjátok mit? A fene sem akar rajta változtatni.” – Őszi Róbert blogján olvasható vallomása sok mindent elárul magáról a könyvvilágot (is) jól ismerő emberről és az íróról. Az idei Könyvfesztiválon új elsőkönyves íróval ismerkedhettek meg az olvasók. A Tothál Könyvkiadó gondozásában jelent meg Őszi Róbert Kétté című regénye, a szerzővel Garamvölgyi Katalin beszélgetett.
Honnan ez a mélabús zsong-borong írói név? Verlaine ihlette? Miért Őszi? Korod alapján (legalábbis amikor eldöntötted, hogy író leszel) lehettél volna Tavaszi is.
Lehettem volna, tényleg. Tizenéves koromban kezdtem játszani ezzel, a 90’-es évek közepén, valahol a középiskola kezdete környékén, mert akkor már tudtam, vagy legalábbis sejtettem, hogy hosszabb távra rendezkedik be nálam az irodalom. Akkoriban jött hozzám közelebb az az idea, hogy bizony az írók sokszor álnéven működnek. Néha a hangzás miatt, mert mondjuk a valódi név túl konvencionális vagy kispolgári, néha meg egyéb behatások végett. Nekem nem volt honnan meríteni, így saját kútfőből dolgoztam, és bizony, a Verlaine-költemény sokat forgott akkoriban a kezemben, de alapvetően tényleg a megérkezés, elmúlás vagy beérkezés érzete adta a nevet. Inkább a színe, semmint a jellege. Az ősz szerelmese vagyok.
Jól sejtem, hogy közel áll hozzád Kosztolányi lírája?
Jól sejted. Mindene közel áll hozzám, egybe vettem, kaptam meg a Dide-csomagot. Tetszik a polgársága mögül, mögött kibújó, megbújó harcias demokrata, és persze ő az egyik leglazább, de egyben legfegyelmezettebb alkotónk. Sokat ad és keveset kér. A lineáris korgörbén, ha még említhetek neveket, akkor őt követi nálam Mándy, újkori időkben pedig Békés Pál. Sajnos már egyikőjük sincs közöttünk. Testben.
A Kétté olyan történetnek tűnik, amit hosszan érlelt és dédelgetett magában az írója.
Annak tűnhet… de nem az. Tény, hogy az alapötlete nem mai, de a sztori lényege alapvetően ott előttem írta magát. Megvolt a központi-ív és arra szépen ráépült a többi. Olyan öt-hat éve jött elsőnek az a kép, hogy kellene egy világjáró zenész, dalnok fószer, aki valami miatt hazatér és bekerül egy olyan alkotó közösségbe, ahol az az elsődleges cél, hogy egy régi épületet kávézónak alakítsanak át. Ehhez adja ő is hozzá a tehetségét és az anyagiakat. Ez az alap kép jött át a Kéttébe, de már egy másféle felhanggal.
Annyira személyes a hangvétel, hogy óhatatlanul felmerül az olvasóban: önéletrajzi elemek, valóságos személyek és helyzetek ihlették a történetet.
Szerintem ez minden regény, prózaszöveg olvasásakor felmerül az olvasókban. Nem titok, vannak olyan elemek, amelyek a saját múltamból vétettek, de hogy melyek ezek, azt elég, ha én tudom. Nem ez a fontos a történetben.
A könyv mottója: „Álmodni csak múlt időben érdemes.” Ez nem éppen optimista kijelentés. Mintha az utak csak visszafelé vezetnének, még az egérutak is. Miért gondolod így?
Igazából a regény ún. „vezérfonala” adta a számba ezt a kijelentést. Elég hangsúlyos a múlt jelenbéli léte, meghatározza a főhős egész működését. És ő már nemigen álmodik. Nem tekint túlságosan előre, leginkább a jelenben él, de erőst kínozza a múlt.
Civilben a könyviparban dolgozol, annak is a sűrűjében, a piaci részlegen. A Kétté mostantól egyike a sokezer árudarabnak, amit el kell adni. Milyen érzés termékként találkozni a „dédelgetett saját gyermekkel”?
Leginkább furcsa. Főleg, ha dédelgetett saját gyermekként tartanám számon. Akkor talán még csalódás is lenne. Olyan érzet van bennem, hogy megszületett, ott van a könyvespolcokon, és szülőre, szülőkre vár, akik majd felnevelik. Támogatják, segítik, aztán idővel, ahogy ez a gyermekeknél szokás, igyekszik ő is viszonozni jóságukat. Ha képes rá.
Mi a véleményed arról a jelenségről, hogy a legtöbb kiadó a szerzőre hagyja a reklám és a marketing tevékenységet, mondván, oldja meg a saját műve népszerűsítését?
Egyrészt ez valahol érthető, mert a kiadóknak sok esetben épp csak arra futja, hogy megjelenhessen a könyv. Szerkesztés, borítótervezés, nyomdai munkák, terjesztési költségek. Ezekkel a legnehezebb megbirkózni. Utána meg be is kellene indítani a könyvet, ami szintén pénz, nem is kevés. De az sem lenne igaz, ha teljes megértést tanúsítanék, mert bizony vannak mulasztások ezen a területen. Sok olyat hallok, látok én is, hogy a megjelenés, kihelyezések után mindent az íróra bíznak, hogy tessék, meg lehet mutatni, hogy ezen a területen is mennyire kreatív. Lehet menni, brusztolni, nyomulni. Ez egy helytelen gondolat, mert ez sok esetben alkati kérdés. Nekem például ez nem igazán megy. Tudom, hogy el kell érni, sok esetben magam kell, hogy megkeressem regényem olvasóját, de még él bennem az az idea, hogy járnak olyanok is könyvesboltba, akik nézelődve, böngészgetve keresnek maguknak olvasnivalót. A Kéttére leginkább rá kell lelni, semmint hogy arcba tolva, óriásplakátokon hirdesse magát. De persze jól jönne egy kis reklám. Esetleg tudsz valamit ajánlani?
Milyen volt íróként feszíteni a Könyvfesztiválon? Nem csak szervezni a dedikálásokat, hanem egynek főszereplője is lenni?
Jó érzés volt! Örömteli, de egyben felelősségteljes is. Erre akkor ébredtem rá, amikor leültem a székhez. Nem az volt bennem, hogy én most vagyok valaki, hanem inkább az, hogy létjogosultságot kapott, szerzett az, aki én magam vagyok, ott mélyen legbelül. Hogy Őszi Róbert színre lépett és már le sem szándékozik onnan menni, egészen addig, amíg végleg le nem gördül a függöny.
Készül folytatás vagy új könyv?
A Kéttében benne van, benne hagytam a folytatás lehetőségét, de nem az izgat most. Nem gondolkozom divatos trilógiákban, vagy ilyesmi. A következő történet egyre inkább zaklat, a papírra vetése a hetekben megkezdődik, a forrásmunkája már nagyrészt befejeződött, már csak meg kell írni. Ez egy szatíra lesz, egy középkorú tanáremberről szól, aki az anyjával él egy háztartásban, és élete első regényén dolgozik… Hogy megírja vagy sem, az még legyen titok. Még az is az, hogy én megírom-e. Ha igen, akkor remélhetőleg lesz kiadója is, és ugyanúgy, mint a Kétté, jövő áprilisban, a Könyvfesztiválra fog megjelenni.
Addig is hol találkozhatnak veled az olvasók?
A Vörösmarty téren, júniusban a Könyvhéten. A Könyvtündér pavilonjánál fogok dedikálni 14-én szombaton, 18 órától. .
Garamvölgyi Katalin
Őszi Róbert elérhető:
Őszi Róbert / Facebook
Őszi Róbert blog
