Benczúr, Rippl-Rónai, Kassák: grafikai plakátokon a múlt századforduló Magyarországa – A grafikai plakát a nyomtatott képi kommunikáció leglátványosabb dokumentuma. Művészi, művelődés- és társadalomtörténeti szempontból is markáns korlenyomat.
Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Nevezetes apróságok elnevezésű ingyenes tartalomszolgáltatása megújult formában, több mint 5600 újonnan közzétett grafikai plakáttal lép a nagyközönség elé. A szolgáltatás lehetőséget kínál az érdeklődők számára, hogy a hétköznapi élet különleges dokumentumtípusai között böngésszenek az OSZK gazdag gyűjteményéből.
A szolgáltatás az aprónyomtatványok, a plakátok és az ex librisek világába enged betekintést, az OSZK Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtára gyűjteményére építve. Az elnevezés Sándor István (1750–1815), az első magyar bibliográfus előtt tiszteleg, aki már 1803-ban megjelent, Magyar könyvesház című munkájában hangsúlyozta az aprónyomtatványok jelentőségét, kiemelve, hogy a látszólag jelentéktelen dokumentumok később fontos kérdések megválaszolásához járulhatnak hozzá.
A nemzeti könyvtár grafikai plakátgyűjteménye országos viszonylatban is a legteljesebbnek számít: az egyedi plakátok száma megközelíti a nyolcvanötezret, a többes példányokkal együtt pedig mintegy százhúszezer dokumentumot őriz. A Nevezetes apróságok Grafikai plakátok – az utca művészete című tematikus aloldala a gyűjtemény legkorábbi képes plakátjait mutatta be átfogó módon. A válogatás egyszerre kínál vizuális élményt és történeti áttekintést: a plakátokon közvetített információk révén a kulturális élet, a kereskedelem és a politika lenyomata is kirajzolódik. A szolgáltatás játékos időutazásra hívja a látogatókat, miközben észrevétlenül vezeti be őket az egyes művészeti korszakok és alkotók világába. A válogatás első lépésben 5635 kép segítségével elsősorban az 1885 és 1934 közötti időszak grafikai plakátjait tárja a közönség elé.
A grafikai plakát mint műfaj alkalmazott grafikai alkotásként konkrét megrendelésre készül, üzenetét a kép erejével közvetíti.
Előzménye a szöveges plakát volt, amelyben az írás dominált, míg a képes plakát a korszak társadalmi és művészeti lenyomataként is értelmezhető. A kezdeti időszakban a festészet technikai és stiláris hatásai érvényesültek; részletező kidolgozottság, bonyolult kompozíciók és allegorikus ábrázolások jellemezték az alkotásokat, később önálló vizuális nyelv alakult ki.
Az első magyarországi grafikai plakátot Benczúr Gyula készítette az 1885-ös Országos Általános Kiállítás számára. A századfordulón olyan neves művészek kapcsolódtak a műfajhoz, mint Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József és Fényes Adolf, akik maguk tervezték meg kiállításaik plakátjait. A szecesszió időszaka jelentette a plakátművészet első aranykorát, amikor a képzőművészet és az alkalmazott grafika közötti határok elmosódtak, és a művészet a mindennapok részévé vált.
A korszak kiemelkedő alkotói közé tartozott Bíró Mihály és Faragó Géza. Bíró Mihály munkáiban a monumentalitás, a dekorativitás, valamint a pátosz és a szatíra egyaránt megjelent, és újításként a betűket is kompozíciós elemként alkalmazta. Faragó Géza, akit gyakran „a magyar Muchaként” emlegettek, a szecessziós plakátművészet meghatározó alakjaként a pesti humort és a párizsi eleganciát ötvözte, dekoratív vonalvezetéssel, finom színvilággal és játékos, humoros megoldásokkal.
Az 1920-as évek közepére a plakátművészet elszakadt a festészeti hagyományoktól
Kassák Lajos, Berény Róbert és Bortnyik Sándor munkássága nyomán a magyar alkalmazott grafika radikális megújuláson ment keresztül: a plakátok egyszerű, jól olvasható szövegekre és letisztult, minimalista formákra épültek. A modern reklámnyelvben megjelentek a technikai fejlődés termékeinek (villanykörte, rádió, elektromos eszközök) hirdetései, amelyek a Bauhaus és a konstruktivizmus alapjaira támaszkodtak. Bortnyik Sándor alkotásait az ellentétek tudatos alkalmazása, a játékosság, valamint a geometrikus elemekből építkező organikus téma harmóniája jellemezte.
Az 1920–1930-as években az art deco a modernista irányzatokkal párhuzamosan volt jelen. Molnár C. Pál és Konecsni György mellett több művész is dolgozott ebben a stílusban, amely a hagyományos és modern elemek ötvözésével, erőteljes színhasználattal – rózsaszín, lila, arany és ezüst árnyalatokkal – és Magyarországon a népművészet hatásának érvényesítésével vált sajátossá. Mallász Gitta és Dallos Hanna munkái jól példázták ezt az irányzatot.
Napjainkban a plakátok többsége tömegtermékké vált,
vizuális nyelvüket egyre inkább a fotó és a televíziós reklámképek határozzák meg, miközben a képzőművészeti hagyomány csak korlátozottan maradt jelen. Nagy jelentőséggel bírnak azok a közgyűjtemények, amelyek feladatuknak tekintik e dokumentumtípus megőrzését és hozzáférhetővé tételét, lehetővé téve, hogy az egykori, mulandónak szánt „utcaművészet” a jövő számára is értelmezhető és kutatható maradjon.
A tartalomszolgáltatás nemcsak böngészést és célzott keresést tesz lehetővé, hanem kategóriák szerinti rendszerezéssel is segíti a felhasználókat: elérhetők többek között filmplakátok, reklámplakátok, kiállítások, színházi előadások és sportrendezvények plakátjai, plakátnaptárak, propagandaplakátok, valamint az első világháború és a Tanácsköztársaság időszakához kapcsolódó falragaszok.
