„Legjobban a téli reggeleket szerettem Párizsban, hat és fél kilenc között, amikor még sötét van. Az ember kap némi haladékot, mielőtt elindul a nap. Mintha megállna az idő, az ember felszabadultabbnak érzi magát.”
Egy férfi barangol Párizs utcáin. Ismerős környéken jár – az előtt a ház előtt valamikor napokon át várt egy lányra, aki soha nem bukkant fel. Ott egy kávézó, ahol kora reggelente mindig ugyanazzal a fiatal nővel találkozott. Két sarokkal arrébb egy okkultista irodalmat árusító könyvesbolt, amelyben ő is gyakran megfordult.
Az ismerős helyek megannyi emléket idéznek fel egy ködbe vesző, elmosódott múltból. Egy hajdani, a világban elveszetten ődöngő, önmagát kereső fiatalember találkozását hat nővel. Kik voltak ezek a nők, és mit jelentettek a fiú számára? Nem tudni. Csak a címüket és ötüknek a nevét őrzi egy notesz. A hatodik névtelen marad, mert gyilkosságot követett el, és fiú segített neki a fegyver eltüntetésében és a menekülésben. A fiú, aki maga is szüntelen szökésben volt az élete, a valóság elől. Ám ez a hat cím és öt név most, évtizedek elteltével olyan, mint egy irányjelző tábla, amelyet követve az eltűnt idő nyomába eredhet, és feltámaszthatja a múltat. És akkor talán arra is rájön, kicsoda ő valójában.
Az irodalmi Nobel-díjas Patrick Modiano legújabb, titokzatos alakokkal benépesített, sejtelmes hangulatú regényében a hatvanas évek Párizsának helyszínei és szereplői elevenednek meg. Mint egy éber álomban, úgy tűnnek fel az egykori fiatalember életének mozaikszerű epizódjai az emlékezés egy-egy röpke pillanatra felvillanó fényében, hogy azután rögtön újra alámerüljenek a feledés homályába. Vajon mindez csak a képzelet játéka? Vagy az emlékezet káprázata? A lenyűgöző atmoszférájú, az álom és a valóság határmezsgyéjén mozgó regényben Párizs korabeli térképén egy emberi életút rajzolódik ki, és egy emberi sors rejtélye vár megoldásra.
Patrick Modiano (Boulogne-Billancourt, Franciaország, 1945. július 30.) irodalmi Nobel-díjas francia író, Marie Modiano, anglofón énekesnő apja. Anyja, a félig magyar Louisa Colpijn belga flamand színésznő, apja Albert Modiano Szalonikiből származó neves szefárd zsidók leszármazottja, aki Olaszországból került Franciaországba. A szülők Párizsban a második világháború alatt találkoztak. Albert Modiano megtagadta a sárga csillag viselését, és illegalitásba vonult a deportálás elől. A feketepiacon üzletelt, és abból tartotta fenn magát. Az üldöztetése miatt a német megszállás idején félig-meddig titokban kellett tartania a kapcsolatát Louisával. Ebből a kapcsolatból született gyermekük, Patrick.
Patrick Modiano gyerekkora különleges volt, hiszen anyja révén a holland lett az első nyelv, amit megtanult. A thőnes-i Szent József kollégiumban, majd a párizsi IV. Henrik Gimnáziumban tanult, ahol az érettségi vizsgát is letette. Nem szándékozott továbbtanulni, csak az irodalom érdekelte. Ennek megfelelően 1967 óta kizárólag az irodalomnak él hivatásos regényíróként. 1968-ban jelent meg első regénye, a La Place de l’Étoile.
Talán nincs is más francia író, aki annyi irodalmi díjat és kitüntetést mondhat magáénak, mint Patrick Modiano. Már első regényéért, a La Place de l’Étoile-ért elnyerte 1968-ban a Roger-Nimier és a Fénéon-díjat. Ezt követte 1972-ben a Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi nagydíja, a Les Boulevards de ceinture c. művéért.
Tovább díjak és kitüntetések: 1976: Könyvkereskedők díja (Villa Triste); 1978: Goncourt-díj (Rue des Boutiques obscures – Sötét boltok utcája); 1984: Prince Pierre de Monaco irodalmi díj; 1996: A Francia Köztársaság Becsületrendje lovagi fokozata; 2000: Paul Morand irodalmi nagydíj; 2002: Charente megye európai irodalmi Jean Monnet-díja (La Petite Bijou – A kis Bizsu); 2010: Cino Del Duca Világdíj; 2011: A Francia Nemzeti Könyvtár Díja és Marguerite Duras-díj; 2012: Osztrák Állami Díj az Európai Irodalomért; Végül írói életműve megkoronázásaként 2014-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.
Patrick Modiano: Alvó emlékek, Tarandus Kiadó, 2019
