„Tökéletes lemezek, nagyszerű zenészek: eme összetevők alapján mégis milyen lehetett volna a koncert, mint hibátlan?” Hegedüs Barbara beszámolója a The Qualitons koncertjéről.
A The Qualitons a Kobuci Kertben
Biztos voltam benne, hogy egyszer illik őket megnézni élőben. Ahogy az várható volt, a 2008-ban alakult The Qualitons, amelyért közönség és kritikus egyaránt rajong, és akik Kovács Katival is turnéztak annak idején, lemezminőségű megszólalást és professzionális hangszeres játékot hozott el nekünk a Kobuci Kertbe. A zene, a szenvedélyes, időnként vicces színpadi mozgás, a sok laza felkonf, egyáltalán: a túláradó lelkesedés olyan hipnotikus összhatást teremtett, ami gyakran akasztotta meg a magas szintű élményre áhítozó közönség lélegzetét. Tökéletes lemezek, nagyszerű zenészek: eme összetevők alapján mégis milyen lehetett volna a koncert, mint hibátlan?
A Kobuci tömve volt rajongókkal, álltak-ültek-ittak mindenütt, itt az óbudai csodakertben ilyet csak Európa Kiadó-koncerten tapasztaltam eddig (igaz, nem voltam túl gyakori látogató). Mindent elmond, hogy viszonylag kevesen ugráltak vagy headbangeltek ész nélkül, a tömeg figyelt inkább, mintha megbűvölték volna. Szakállas srác a közelünkben hatalmas rajongó lehetett, minden számot betéve tudott, egy idősebb férfi két dal között oda is szólt neki: „Öreg! Inkább ne igyál többet.” A beszólás alkoholgőzös koncertkonflikt helyett nagy röhögésbe fulladt, gondolom, tudta mind a kettő, hogy a The Qualitons minden pszichedelikus lüktetése ellenére inkább hallgatásra, értelmezésre érdemes, befelé fordító muzsika, nem erre szokás sört locsolni az előttünk álló fejére.
A zene. Nehéz a fránya szuperlatívuszokat kikerülve beszélni arról, amit hallottunk. A négyszólamú vokál megsüvegelendően bátor teljesítmény, ilyennel rockzenében csak a legnagyobbak próbálkoznak, mint például a Yes, a Queen, vagy a Porcupine Tree. A zenei témák ellentétes szerkesztésben jelentek meg, hol repetitíven kibontva, hol feszesen elvágva, de a megfelelő arányokat mégis remekül volt képes a zenekar eltalálni. Ettől tökéletes a dalok belső dinamikája: a sokperces, nem kifejezetten rádióbarát songok végig frissen, lendületesen szóltak. Igazi időgépmuzsika az, amit a The Qualitonstól hallani lehet, folyamatos volt az ugrálás az évtizedek zenéi között az ötvenes évektől kezdve egészen napjainkig. A country, a táncdal, a sanzon, a progresszív rock, az etno, a folk, a blues, az alterock, vagy a grunge mind a The Qualitons-repertoár része, s ezeket a stílusokat a banda páratlan érzékenységgel tartja egyben a koszos-beates hangzással, és az elektronikus zenére jellemző patternes szerkesztéssel. A fiúk olykor dupla dobot használtak, volt kétszeres basszusgitár is, csalhatatlan érzékkel és izgalmasan használva: mindez a zenekar átlagon felüli hangszeres tudásáról árulkodik, aminek tényleg érdemes élőben csodájára járni.
Szellemes és dicséretes a népművelő szándék is, már ha nevezhetjük így. Az aprólékosan kidolgozott, végtelenített témák alatt és közben a lelkes, közvetlen zenészek többször megtapsoltatták a közönséget, méghozzá olyan ritmusképletekkel, amilyeneket az egyszeri zenerajongó soha énekórán nem tapasztalhatott. A kexes Zöld sárgát már együtt bömbölte boldog-boldogtalan, aztán jött még néhány ráadás, pár perccel át is léptük a tíz órát, de ezt persze senki nem sajnálta. Akár abban a kellemes kis illúzióban is elringathatjuk magunkat, hogy Magyarország zenei ízlésével minden rendben van, amíg ilyen produkciók zsúfolásig töltenek meg koncerthelyszíneket.
Hegedüs Barbara
Fotó: Müller András
