Tipikusan magyar családregény A Dukay család. Az 1967-ben elkezdett, több folytatással bővült Zilahy Lajos-mű a világ számos nyelvén olvasható. Azonban nem csak Zilahy nyúlt nagy múltú dinasztiák bemutatásához, elég Thomas Mannra, Závada Pálra vagy Nádas Péterre gondolni.
Habent sua fata libelli – nemcsak a könyveknek van meg a maguk sorsuk, hanem a könyvekben szereplő családoknak is. A műfajt családregénynek hívják, és világszerte ismeretes. Noha a családregény mint életrajzi, családtörténeti forma létező irodalmi műfaj a 19. század eleje óta, gondoljunk csak Fáy András A Bélteky ház (1832) című művére, a famíliát mint irodalmi témát igazán a polgárábrázoló realizmus fedezte fel magának, a 20. század elején.
Szinte egymást követték a világirodalom terebélyesedő családregényei. Thomas Mann A Budenbrook-ház (1901), Martin du Gard A Thibault-család (1922-40), Maxim Gorkij Az Artamonovok (1925) című műve más-más szemszögből, más-más módszerrel mutatja fel egy-egy módos polgári família egymást követő nemzedékeinek sorsát.
A rövidesen ránk köszönő új esztendőben lesz száz éve, hogy a világirodalom legterjedelmesebb családregény-ciklusának, A Forsyte Saga címűnek első kötete megjelent John Galsworthy tollából. Az újabbkori angol családregény a família négy nemzedékének sorsát kíséri nyomon az 1928-ban megjelent utolsó regényig; lapjain – Szerb Antal találó jellemzésével – „múzeumszerűen együtt van minden”, nem csoda hát, ha megfilmesített változata is sikeres sorozatként él sokak emlékében. A XX. század egyik nagy meglepetésműve lett Jung Chang A Vadhattyúk című, memoár és családtörténet, háromnemzedéknyi nagycsalád históriája, amely Kínát és a kínai létet is bemutatja, párhuzamba állítja.
A Garren család története (1947-1948) még Márai Sándor – ahogy akkoriban mondták – disszidálása előtt jelent meg, s családregény az Írországban élő Kabdebó Tamás Duna trilógiája (Árapály, Pezsdülés, Forrás) is. Az egykor Budapest ünnepelt szerzőjének számító Zilahy Lajos 1947-ben írta az Ararát című regényt. Később – már emigrációban – tovább szőtte a történet szálait, megírva az előzményeket és a folytatást, A Dukay-családot is. New York egyik külső kerületébe szólította képzeletében kortársait és elmúlt nemzedékek tagjait, ősöket és hősöket, hogy honvágyát legalább maga teremtette irodalmi figurákkal, a Dukayakkal társalogva enyhíthesse.
A családtörténet végül az 1960-ban elkészült Century in Scarlet (Bíbor évszázad) című regénnyel vált teljessé, a sorozat utoljára megírt, de történelmi időrendben az első kötetével. A magyar arisztokrácia széthullását hol realista, hol romantikus látásmóddal ábrázoló történelmi regénytrilógia, A Dukayak („The Dukays”) már csak Amerikában jelenhetett meg. Keletkezésének körülményeire az 1974-ben elhunyt író így emlékszik vissza: „A Dukay-trilógia 1700 oldal, angol nyelven írtam, s a fordítás nagy nehézségeket okoz. Hosszú évek után most jelenek meg újra magyarul, és felelősséget érzek minden leírt magyar szóval szemben… amit most végzek, az több, mint fordítás…”
A magyar megjelenés azonban korántsem volt zökkenőmentes. A Dukay családot (ekkor még nem ez volt a címe, csak később, a szerkesztés során született meg a három kötet – A bíbor évszázad, Rézmetszet alkonyat, A dühödt angyal – összefoglaló elnevezés) az újvidéki Fórum és a budapesti Magvető közösen adta ki, 1968-ban. Előképe, a sikeres spanyol kiadás egyetlen, csaknem kétezer oldalas, biblialapos kötet. „Nagy, sőt monumentális mű – így az egyik ajánlás -, amilyet még aligha írtak magyarul: egy magyar arisztokratacsalád története 1814-től 1948-ig, csodálatos nőalakokkal, sok történelmi anekdotával, pletykával s ez az anyag hiteles korábrázoló mozzanattá válik. Aligha van olyan magyar történelmi nagyregény, amely ilyen szuggesztív erővel ábrázolja az arisztokráciát, és annak sorsát a történelmi nagyságtól a történetileg determinált bukásig.”
A kommunista Magyarország ekkor még a szovjet felszabadítók dicsőségét zengte, Zilahy pedig orosz megszállókról ír. Az Újvidéken kiadott trilógia ezért csak úgy kerülhetett át az anyaországba, hogy a III. kötetből kitépték a XVIII. fejezet utáni részeket, majd a megrövidített XIX. után következett XX.-ként Ursi és Zia búcsúja, XXI.-ként pedig a XVIII. fejezet második része: a „felszabadulás”. Így kimaradt a következő négy év története, hisz a trilógia regényideje e változatban 1945-ben véget ér. A kultúrpolitika kapkodó katonái az átszerkesztett befejező részt visszatették, azaz bekötötték az eredeti kötésbe, de éber figyelmük már nem terjedt ki a fülszövegre: „…a Dukayak története 1814-től, a bécsi kongresszustól egészen 1948-ig tart.”
Az évszámot az olvasók talán sajtóhibának hitték. Csakhogy A Dukay család a Szépirodalmi Könyvkiadó kiadásában 1982-ben éppolyan csonkán és az idézett fülszöveggel jelent meg, mint korábban a Magvető gondozásában.
A két ünnep között most végre fellapozható a magyar arisztokrácia csaknem másfélszáz esztendőt átfogó társadalomrajza. A trilógiában több kor és több nemzedék története szövődik egymásba rendkívül fordulatosan és olvasmányosan. Realizmus és romantika keveredik e családregényben, gyakran lírai, máskor humoros jelenetekkel ötvöződve. „Ennél egyenetlenebb nagy művet aligha írtak magyarul: kitűnő regények és összecsapott fércművek váltakoznak benne, nagy távlatú társadalomábrázolás jelentéktelen pletykákkal keveredik…” – a kritika erre is figyelmeztet.
Akárhogyan is van, Dukayék karácsonya már teljes. A regényes családok és családregények között azonban hányatott sorsuk ellenére sem magányosak. A napjainkig ívelő közelmúltban a kisregénytől a naplón és apanyomozáson át a szótárregényig sokféle formába és beszédmódba kényszerül Fejes Endre (Rozsdatemető), Bereményi Géza (Legendárium), Temesi Ferenc (Por), Nádas Péter (Egy családregény vége), Lengyel Péter (Cseréptörés) Esterházy Péter (Harmonia Caelestis) és Závada Pál (Jadviga párnája) írói vállalkozása, s ezzel együtt a magyar családok – részben szemünk láttára pergő – „regényes” élete.
Nádas Péter sokadik kiadást megért műve, az Egy családregény vége – noha kiiktatja az egyenes vonalú, egyszerű, jól áttekinthető történetet – megjelenése (1977) óta az egyik legtöbbet fordított kortárs magyar regénnyé vált. A műfaj oldalhajtása gyanánt Nemere István egy sci-fi családregény-sorozat első kötetét alkotta meg a Zuhanás a Napba (1986) cíművel (a sorozat többi része a főhős leszármazottainak sorsáról szól). Vámos Miklós tollából az Apák könyve (2000) a XXI. század elejének egyik legkiemelkedőbb, százezer fölötti példányban eladott irodalmi alkotása, tizenkét nemzedékről szóló családregény, 300 évnyi utazás a magyar térben és időben.
És valahol, valamely, még egyáltalán nem ismert író műhelyében bizonyosan formálódik már napjaink – s a jövő – családregénye is, ha másként nem, hát az élményanyag gyűjtésével, a körülöttünk lévő világ történéseinek rögzítésével. Unokáink kordokumentumként is forgathatják majd.
