Rejtő Jenőből soha nem elég. Rejtő újra és újra meg tud lepni (és nevettetni), akármit is olvasunk tőle. A Konzílium az őserdőben Rejtő életművének kevéssé egy ismert darabja.
A tavaly megjelent Megtalált tragédia című kötetben újságcikkek, novellák mellett szerepel egyik utolsó, hagyatékból publikált kalandos kisregénye is, a Konzílium az őserdőben. „A legnagyobb fájdalma az volt, hogy legsikeresebb művei, a ma is olvasott P. Howard-könyvek a korabeli kiadói politika miatt nem saját nevén jelentek meg. Fordítóként is csak egy-két könyvén bukkant fel valódi neve. Vagyis egyszerre volt híres és teljesen ismeretlen” – nyilatkozta a megjelenéskor Thuróczy Gergely irodalmi muzeológus, a kötet szerkesztője.
Rejtő Jenő 1941 táján írhatta életművének eme kevéssé ismert darabját. Az Afrikában játszódó kisregény főhőse egy orvos-kalandor: az abszurdba hajló alaphelyzet, illetve Morbicer és a bennszülöttek kulturális különbségei számos komikus helyzetet eredményeznek. Az elbeszélés azonban jóval mélyebb üzenetet is hordoz: a humoron túl a hagyományos életrend és a modern civilizáció ütközésének tragédiájáról is szól. Mindez nem meglepő, hisz a II. világháború idején Rejtő maga is megtapasztalhatta a 20. század technikai fejlődésének zsákutcáit, a szilárdnak hitt értékek amortizálódását, a morális értékek morzsálódását (fegyverkezés, az államhatalom túlburjánzása, jogfosztottság stb.). A nyersanyag-lelőhelyeket hajszoló, szerelmi csalódásában vergődő, a bennszülöttek szemében mitikus lénnyé váló Morbicer azonban gyógyít is – teszi ezt annak dacára, hogy nem jár érte köszönet.
Figuráját Rejtő részben Albert Schweitzerről mintázta: a világhírű orvos és humanista afrikai kórházépítéséről és gyógyító tevékenységéről szóló könyve magyarul is olvasható volt, Rejtő innét vette az alapötletet. A kisregény 75 évig lappangott az író szétzilált hagyatékában: annak idején vélhetően az elbeszélésből kiolvasható háborúellenesség miatt nem jelenhetett meg.
Rejtő Jenő kisregénye az író személyes, különbejáratú zsenialitását mutatja be, ahogya az abszurd helyzeteket létrehozza. Első olvasatra kissé leegyszerűsítettek, túlságosan is körülhatároltak a figurái, azonban Rejtő szándékosan kerüli a sablonfigurákat, karakterei mélyen bevésődnek az olvasóba.
Különleges annyiban is, hogy számos, egymástól markánsan eltérő változatban maradt fönn, miáltal szinte egyedülálló módon nyílik rálátás a rejtői szövegalakítás dzsungelkonyhájára, az általa teremtett figurák alakulására. A kisregény most először jelenik meg önálló kötetben – ráadásul rögtön 3 változatban*.
Rejtő Jenő: Konzílium az őserdőben
(Részlet a regényből)
Őfelsége gyengélkedett akkoriban, mivel új szakácsa volt, és nem tudta még a punktroller nevű előételt úgy elkészíteni, hogy az öreg uralkodó szervezetének megfeleljen. {Vagy jól készítette, de utána nem kellett volna az elfogyasztott varázslónak, kit égebben meg kellett enni, mert odavarázsolta egy pálcával a király lelkét egy papírra, de úgy, hogy épp olyan volt, és képzelhetik, mi van, h meggyújtja, szóval nem kellett volna ezt az embert utánozni, aki egy tubus nevű fegyverből darált sózott halat nyomkodott a kenyerére, amit az a szertartűs előzött meg, hogy arccal a néger boj [!] felé fordulva így kiáltott háromszor: „Hol a szardella? Szardella! Szardella! Süket vagy?!” Úgy látszik azonban, hogy a karmin nevű piros színű darált hal, mert volt neki sok tubusa darált hallal és mind más színű és nem csak kenyérre kente, hanem szövött holmira is, ahol azután várta, hogy száradjon, mert olyan étel lehetett, amit kiszáradása után a szövött holmiról lenyalnak. Ezt ők mind tudták, mert csak tettetik butának magukat, hogy semmit se értsenek mielőtt nem kapnak ajándékot. Azonban úgy látszik, a piros, a kék és a sárga darált halat nem lehet másképp fogyasztani, minit szövetre kenve és száradt állapotban, mert}** őfelsége, Mifurgi annyiira gyengélkedett, hogy a kora délelőtti órákban gondterhelten körötte álló törzsfői életéről lemondtak és elmentek halászni.
(…)
– Konzílium jön. Nekünk kell megállapítani, hogy mi baja van a főnöknek.
– De uram, akkor csak róla állapítsuk meg a betegség okát. Rólam az egész világ tudja, hogy még sohasem loptam.
– Bejártam az egész világot, és mindenütt tisztában vannak azzal, hogy te vagy a legnagyobb tolvaj.
– Uram, te nemcsak rossz szívű vagy, hanem okos is, de most megtévesztett az egész világ. Különben sem értem, hogy egy konzíliumon miért kell az én betegségeimről beszélni, hála Balongának, nem fáj semmim, tehát nem fontos, hogy loptam-e. Ha reméljük, rövidesen meghalsz, ezt a konzílium nevű gyógyítást én nem fogom csinálni.
– Te is orvos vagy, tehát tudnod kell szintén, hogy vannak ragályos betegségek, ami azt jelenti, hogyha az egyik ember lop, akkor a másiknak sokszor olyan lesz a gyomra, mint a nadrág.
– Vagy a bőr lábszárvédő. Ezzel tisztában vagyok. De itt senki se beteg, csak a főnök. Mi, orvosok tudjuk jól, hiszen magunk között vagyunk, Tökász: hogy vannak úgynevezett bacilusgazdák, ez annyit jelent, hogy valaki lop, nem lesz semmi baja, és egy másiknak a közelében olyan lesz a gyomra, mint a bőr lábszárvédő. Ezért te mint a törzs varázslója elmondod, hogy kitől és mit loptatok, addig nem tudom meggyógyítani a főnököt, mert gondolhatod, hogy más betegség lesz, ha valaki egy négertől ellopja a halászózsákját, vagy egy misszionáriustól a hosszú csövet, amin keresztül befolynak a távoli fák és hegyek, egészen az ember szemébe. Vagy más betegsége lesz valakinek, akit megrúgok, mert elvitte házam elől a fölfűzött szárított húst…
*A kisregény három változata Az ellopott tragédia című emlékkötetben jelent meg először Thuróczy Gergely szerkesztésében a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában.
**A {} zárójelben a húzott szövegrészek olvashatóak. Jelen esetben a húzás vége nincs határozottan jelölve.
