A Stasi-dokumentumokat a rendszerváltás pillanatában a német demokratikus ellenzék lefoglalta, és az új törvények meghozataláig zárolta. A magyar gyakorlat más volt: kilószámra semmisítették meg és lopták ki az iratokat a hivatalokból. A vizsga című magyar ügynök thriller sem az elmaradt szembenézés a múlttal − Csejk Miklós kritikája
Magyarország nem szeret szembenézni saját múltjával, történelmével, inkább magyarázatokat keres a miértekre. Én most talán az egyik legszembetűnőbb okot emelném ki: a magunkról alkotott és évszázadokig csiszolt képpel a történelmi valóság nem összeegyeztethető. Mit teszünk helyette? Ha nem tetszik, amit látunk, összetörjük a tükröt.
Magyarországon nem szeretünk szembenézni saját múltunkkal, történelmünkkel. Sokan sokféle választ adtak a miértekre, én most az egyik legkézenfekvőbbet emelném ki: a magunkról alkotott és évszázadokig csiszolt képpel a történelmi valóság nem összeegyeztethető. Mit csinálunk erre: ha nem tetszik, amit látunk, összetörjük a tükröt. Bergendy Péter A vizsga (2010) című thrillere is ilyen „tükörösszetörés”. Bár ebben az esetben hangos a csörömpölés és látványosan repülnek a szilánkok, de a lényeg ugyanaz: a múlttal való kritikus szembenézés megint elmarad. A valóságban a történet huszonkét évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Fekete Doboz felvételei nyilvánosságra kerültek, melyeken feketén és fehéren látható, ahogyan a III-as főcsoportfőnökség dokumentumait épp megsemmisítik. (Hogy kik, az persze nem látható.) Mivel ma már tudjuk, hogy a beszervezési dossziéból maradt a legkevesebb, valószínűleg azokat láttuk megsemmisülni. Arról, hogy ezeknek a dossziéknak egy részét kilopták az archívumból, később, már az újságokból értesültünk, amikor éppen valakinek érdekében állt egy-egy művész, újságíró vagy politikus karrierjének tönkretétele. Magáról az ügynökkérdésről, a besúgó hálózat működéséről, az államkapitalista (nem szocialista és nem kommunista) Kádár-korszak hétköznapjairól viszont alig tudtunk meg valamit az elmúlt húsz évben. Arról például, hogy a COCOM-lista felállítása után a magyar titkosszolgálat feladata volt, hogy ipari kémkedéssel ellopja a listán szereplő „jószágokat”, legyártassa és az ezzel járó pénzforgalmat lebonyolítsa. Vagy arról, hogy Magyarország volt a Varsói Szerződés bankára, s valószínűleg ezzel magyarázható, hogy kirakatként mi lehettünk a „legvidámabb barakk”. De még az sem lett világos a többség számára, mi a különbség a III/1-es (hírszerzés), 2-es (külső elhárítás), 3-as (belső elhárítás), 4-es (katonai elhárítás) és 5-ös (technikai háttér) ügyosztály között. Az érintettek kínosan hallgatnak, félnek mondani bármit is, hiszen amit csak elmondanak, felhasználható ellenük. A nyilvánosságra nem hozott iratok mindemellett ráadásul zsarolhatóvá teszik őket, ügynököket, de még sokszor az áldozatokat is, hiszen az ügynökök hálójában vergődés hálószobatitkok dokumentálását is eredményezte. A vizsga című thriller erre hegyezi ki a történetet. A hálószobatitokra.
Az ember persze hajlamos arra, hogy még ennek is örüljön, oly ínséges húsz esztendő áll mögöttünk e témában a magyar filmek tekintetében. Öt évvel ezelőtt irigykedhettünk A mások életére, Florian Henckel von Donnersmarck remek filmjére, mely az ügynökrendszer működésének bemutatásán túl képes volt valódi morális kérdések föltevésére is. Talán Esterházy Péter Javított kiadása említhető Donnersmarck alkotásával egy napon, az viszont irodalom, nem filmművészet. Az ezredforduló után tíz, a rendszerváltás után húsz évvel végre bekövetkezett a várva várt fordulat, három ügynökös magyar film is megjelent a mozikban. Az első Az ügynökök a paradicsomba mennek (Dézsy Zoltán, 2010) tipikus magyar betegségtől szenved: nem képes a szerző kellő távolságot tartani művétől, túl sok benne a düh és a harag. „A rendszerváltó értelmiség elárulta a rendszerváltást, a régi rezsim politikai hatalmát gazdasági érdekeltségekké mentette át a közreműködésükkel”-tétel túlzottan átitatott aktuálpolitikai felhangokkal. Nem derül ki a filmből, hogy a kemény állításokból mennyi alátámasztott tény, és mennyi fikció. De a legnagyobb baj az, hogy a film nem a megismerést és megértést segíti, hanem a lincshangulatot fokozza. A második ügynökös film Török Ferenc eddig érthetetlen okokból „agyonhallgatott” Apacsok (szombaton vetíti az m1, vasárnap az m2) című műve, mely megpróbál a probléma mélyére ásni. Az alkotók valódi morális kérdéseket fogalmaznak meg, ráadásul érdekes a külső nézőpont, amely az utódoké, mégis hiányzik a filmből valamiféle bátorság, mely a „víz alatti áramlásként” lüktető drámát a maga teljességében képes lenne bemutatni. A barátságot, és az abban való csalódást érzékletesen ábrázolni. Azt gondolom, az intim szférát előbb meg kellett volna teremteni, hogy aztán meggyalázásának alapos leirata negatív katarzisként hasson. Ugyanez a baj Bergendy Péter A vizsgájával is.
A fölött azonban kifejezném bánatomat, hogy a magyar néző ebben az „ügynökfilm-oázisban” se valószínű, hogy megélhette a megtisztító katarzis utáni személyiségépülés fázisát. De ne a filmrendezők vigyék el a „balhét”! Vigyük el mi, magunk! Már első lépésnek az is jó, ha szembe tudunk nézni azzal, hogy mi voltunk azok, akik megspóroltuk a (negatív) katarzist a 90-es évek elején. Kényelemből vagy félelemből, ma már talán mindegy is. Nem akadályoztuk meg, hogy megsemmisítsék, kilopják a III-as főcsoportfőnökség iratainak jelentős részét, nem hoztuk nyilvánosságra azokat, egyáltalán nem próbáltuk megérteni az érintetteket, ügynököket, áldozatokat, nem folytattunk diskurzust a témáról, nem vitáztunk szűnős szüntelen ide vágó morális kérdésekről, s emiatt megbocsátani se volt lehetőségünk. Most meg már gyűlöljük azokat, akiknek mindezek miatt nem adtuk meg a lehetőséget bocsánatot kérni. A legjobban azonban magunkat utáltuk meg mindezen időszak alatt. A cinikus hallgatásunkat, közönyös beletörődésünket. Egyelőre csak erről szólnak a magyar ügynökfilmek. Persze lehet, hogy húsz évvel a rendszerváltás után már az is jó, ha egyáltalán ezzel szembe tudunk nézni.
A vizsga – magyar thriller, 2010.
Rendezte: Bergendy Péter
Szereplők: Nagy Zsolt (Jung András), Kulka János (Markó Pál), Hámori Gabriella (Éva), Scherer Péter (Kulcsár Emil), Elek Ferenc (Csapó), Haumann Péter (Rozgonyi)
Forgatókönyv: Köbli Norbert
Producer: Bodzsár István
Csejk Miklós
