Olasz bevándorlók gyermekéből lett a francia sanzon és a filmművészet világhírű alakja. Yves Montand a színpadon és a vásznon egyaránt erőt, szenvedélyt és különös gyengédséget sugárzott – miközben a magánéletében és a politikai nézeteiben is sokat változott.
Yves Montand francia sanzonénekes és filmszínész 1921. október 13-án született és 1991. november 9-én halt meg Yves Montand, az ellenállhatatlan filmszínész és az eredeti sanzonénekes. Yves Montand évtizedeken át a francia filmművészet egyik jellegzetes alakja és az egyedülálló francia zenés műfaj, a sanzon egyik legjobb férfi előadója volt.
Firenzétől Marseille-ig: egy új élet kezdete
Yves Montand neve hallatán sokaknak először a Hulló levelek melankolikus dallama, másoknak a A félelem bére feszült jelenetei vagy éppen Marilyn Monroe-val közös filmje jut eszébe. A mély hangú, elegáns, mégis közvetlen előadó évtizedeken át volt a francia kultúra egyik legismertebb arca. Pályája azonban korántsem egyenes úton vezetett a világhírhez: szegénység, háborús menekülés, éjszakai fellépések és nagy találkozások formálták azt a művészt, akit a közönség Yves Montand néven ismert meg.
Yves Montand 1921. október 13-án született az olaszországi Monsummano Altóban, Ivo Livi néven. Munkáscsaládból származott; szülei antifasiszta meggyőződésük miatt hagyták el Olaszországot, és Franciaországban próbáltak új életet kezdeni. A család Marseille-ben telepedett le, a fiatal Ivo pedig már tizenévesen dolgozni kényszerült. Nem kiváltságok vagy biztos lehetőségek indították el az útján: a színpad és az éneklés számára kitörési lehetőséget jelentett.
A harmincas évek végén kezdett fellépésekkel próbálkozni, de az igazi fordulatot a háború utáni Párizs hozta el. A francia főváros híres mulatóiban, köztük a Moulin Rouge-ban és a Folies-Bergère-ben kapott lehetőséget. Ekkor figyelt fel rá Édith Piaf, aki nemcsak fellépési alkalmat adott neki, hanem szakmai és személyes értelemben is fontos szerepet játszott a pályakezdésében. Montand egyre magabiztosabban mozgott a színpadon: sajátos hangja, természetes mozdulatai és férfias eleganciája hamar megkülönböztették a többi előadótól.
Édith Piaf, a mentor és a nagy szerelem
Piaf és Montand kapcsolata több volt egyszerű szakmai együttműködésnél: rövid ideig szerelmi kapcsolat is összekötötte őket. A legendás énekesnő mellett Montand sokat tanulhatott a színpadi jelenlétről és arról, hogyan lehet egy dalt valódi történetté formálni. Piaf révén a film világába is belépett: 1946-ban együtt szerepeltek a Csillag nélkül című filmben, Montand pedig Marcel Carné Az éjszaka kapui című alkotásában is feltűnt. A kezdeti filmes próbálkozások még nem hozták meg számára az áttörést, de a színpadon már egyre többen figyeltek fel rá.
A film, amely világhírűvé tette
Az áttörés 1953-ban érkezett meg Henri-Georges Clouzot A félelem bére című filmjével. A feszültséggel teli történetben Montand egy veszélyes szállítmányt vállaló férfit alakított, akinek útja a pénz reményében indul, ám hamar élet-halál harccá változik. A film nemcsak a közönséget ragadta magával, hanem a nemzetközi filmvilág figyelmét is Montandra irányította.
Ezt követően egyre összetettebb szerepek találták meg. A Salemi boszorkányok történetében, majd az Emberek és farkasok és A nagy kék országút című filmekben is bizonyította, hogy nem pusztán karizmatikus filmsztár: drámai ereje és fegyelmezett játéka komoly színésszé tette. A hatvanas években Hollywood is felfigyelt rá. A Szeressünk! című zenés vígjátékban Marilyn Monroe partnere volt, később pedig a Grand Prix című filmben is szerepelt.
Montand azonban nem ragadt le a könnyedebb, romantikus szerepeknél. Alain Resnais A háborúnak vége című filmjében és Costa-Gavras politikai thrillereiben – köztük a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája című alkotásban – a huszadik század konfliktusainak és erkölcsi dilemmáinak hiteles tolmácsolója lett. A kamera előtt ugyanaz az erő és nyugtalanság feszült benne, amely a dalait is emlékezetessé tette.
A Hulló levelekkel hódított
A filmvásznon elért sikerek mellett Montand mindvégig hű maradt a sanzonhoz. Előadásában a dal nem egyszerűen dallam és szöveg volt: gesztusokkal, tekintettel és hangjának árnyalataival szinte színpadi jelenetté vált.
Repertoárjának egyik legismertebb darabja a Les feuilles mortes, magyarul Hulló levelek, amelyet Joseph Kosma zenéje és Jacques Prévert szövege tett világhírűvé. A dal a szerelem, az emlékezés és az elmúlás egyszerű, mégis megrendítő hangján szólal meg – Montand előadásában pedig különösen erős érzelmi töltetet kapott.
A sanzonénekes több mint száz ismert dallal vált nemzetközileg elismert előadóvá. A hetvenes-nyolcvanas években a lemezfelvételek és a koncertszínpadok ismét fontosabb szerepet kaptak az életében. Montand különleges adottsága abban rejlett, hogy a közönség a nagy színpadi gesztusok mögött is egy közvetlen, emberi előadót érezhetett.
Simone Signoret mellett, a politika árnyékában
Magánéletének meghatározó alakja Simone Signoret francia színésznő volt, akivel 1951-ben házasodtak össze. Kapcsolatuk a francia kulturális élet egyik legismertebb művészpárjává tette őket. Signoret nem csupán társa, hanem szellemi partnere is volt Montandnak; házasságuk a színésznő 1985-ös haláláig tartott. Montand később ismét apa lett: Carole Amiel társától 1988-ban fia született, Valentin.
Montand a közélet iránt is élénken érdeklődött. Családi hátteréből adódóan fiatalon a baloldali eszmékhez vonzódott, ám a sztálini diktatúra, az 1956-os magyar forradalom leverése és Csehszlovákia 1968-as megszállása fokozatosan eltávolította a kommunista mozgalomtól. Később nyíltan bírálta a totalitárius rendszereket, és közéleti megszólalásaiban is egyre nagyobb hangsúlyt kapott a szabadság és az emberi méltóság kérdése.
Utolsó szerep, utolsó dal
Yves Montand a nyolcvanas évek végén is aktív maradt. Az 1986-os Jean de Florette és annak folytatása, a Manon des sources újabb emlékezetes alakítást hozott számára, a kilencvenes évek elején pedig ismét forgatni kezdett. Életének utolsó filmje, az IP5: L’île aux pachydermes munkálatai közben, 1991. november 9-én szívroham következtében meghalt. Hatvankilenc éves volt.
Párizsban, a Père-Lachaise temetőben Simone Signoret mellett nyugszik. Szülővárosában szobor őrzi emlékét, dalai és filmjei pedig ma is felidézik azt az összetéveszthetetlen művészt, aki egyszerre tudott kemény, szenvedélyes és gyengéd lenni. Yves Montand nemcsak a francia sanzon egyik nagy előadója volt, hanem olyan filmszínész is, akinek jelenléte a vásznon akkor is emlékezetes maradt, amikor éppen egyetlen szót sem kellett kimondania.
