70 éve kezdődött a második világháború egyik legnagyobb páncéloscsatája Debrecen közelében. A harcokban a szovjet-román egységek mintegy 525-637 páncélost és 117 ezer katonát, a német-magyar erők 270 páncélost és 35 ezer katonát vesztettek.
A második világháború egyik legnagyobb páncélosütközetében Debrecen térségében magyar és német hadosztályok, valamint a Malinovszkij marsall által vezetett szovjet seregek és a 2. Ukrán Front egységei harcoltak, magyar részről az I. Magyar Királyi Páncéloshadosztály vett részt az ütközetben, amely 1944. október 9. és 20. (más kutatók szerint október 14. és 19.) között zajlott.
A szovjet Vörös Hadsereg 1944 nyarán az egész keleti frontvonalon támadást kezdett. Északon, Lengyelországban átkeltek a Visztulán, a Keleti-Kárpátokban a magyar Árpád-vonalat kísérelték meg áttörni, de a magyar és német védők szívós ellenállása miatt sikertelenül, majd augusztusban Ukrajna felől Romániát is megtámadták. A románok három nappal később kiugrottak, és átálltak a szovjetek oldalára, ezután az Erdélyben harcoló, bekerítéssel fenyegetett magyar és német csapatokat ki kellett vonni, Magyarországra pedig újabb német csapatok érkeztek, nemcsak erősítésként, hanem a magyar átállás megelőzése érdekében is. Az Alföldre kijutott szovjet 2. Ukrán Front, amelynek parancsnoka Malinovszkij marsall volt, azt a feladatot kapta, hogy foglalja el Nagyváradot, majd jusson ki a Tiszához, hogy segítséget nyújthasson a Kárpátokban rendkívül lassan előrenyomuló 4. Ukrán Frontnak.
Az október 6-án Nagyvárad térségében megindított támadás az első két nap sikert hozott, áttörték a 3. magyar hadsereg védelmét, elérték Karcagot és Hajdúszoboszlót. Itt azonban igen erős német páncélos erőkbe ütköztek, a támadás elakadt. A következő napokban mindkét fél egyre nagyobb erőket vezényelt a térségbe, komoly és jelentős veszteségekkel járó páncélosütközet bontakozott ki.
Október 19-én a németek Szolnok térségéből ellentámadást indítottak, de másnapra a szovjetek már elfoglalták Debrecent, 22-én Nyíregyházát, és közeledtek Tokajhoz, a tiszai átkelés lehetőségéhez. Ezután a Magyarországon harcoló német Dél Hadseregcsoport törzse úgy döntött: az Erdélyből visszavonuló csapatokat is bevetik, és harapófogóba szorítják a tiszai átkelőkért küzdő szovjeteket. Ezt a célt elérték, sőt egy időre Nyíregyházát is visszavették, komoly veszteséget okozva a Vörös Hadseregnek, a német és magyar csapatok így rendezetten keltek át a Tiszán, ahol új védelmi állásokat építettek ki.
A páncélos csata végső soron szovjet győzelemmel ért véget: elfoglalták a teljes Tiszántúlt, de a stratégiai célt, a német Dél Hadseregcsoport megsemmisítését akkor nem sikerült elérniük. A harcokban a szovjet-román egységek mintegy 525-637 páncélost és 117 ezer katonát, a német-magyar erők 270 páncélost és 35 ezer katonát vesztettek. A csatára emlékeztet mementóként a Hortobágy községben kiállított tank.
