345 éve, 1680. október 16-án halt meg Raimondo Montecuccoli gróf, német birodalmi herceg, aki fél évszázados hadvezéri pályafutása alatt soha nem szenvedett vereséget nyílt ütközetben. Jeleskedett az erődítésekben és az ostromban, a támadásban és a visszavonulásban, az ellenség utánpótlási vonalainak megrongálásában egyaránt.
Papnak készült, közkatona lett, majd a világ egyik legnagyobb hadvezére
Gróf Raimondo Montecuccoli 1609. február 21-én született Montecuccolo kastélyában, Modena közelében. Először papnak készült, de 16 évesen meggondolta magát és beállt közkatonának az osztrák hadseregbe. Részt vett a harmincéves háború több nagy csatájában, személyes bátorságával több alkalommal kitüntette magát és gyorsan haldt előre a ranglétrán. Szolgált a legendás Wallenstein keze alatt, s amikor 1639-ben svéd hadifogságba esett, már ezredesi rangot viselt. Három évet töltött a lengyelországi Stettin (Sczeczin) várában, kényszerpihenője alatt a hadművészet irodalmát tanulmányozta és ekkoriban keletkeztek első elméleti írásai.
Kiszabadulása után 1642-ben tábornokká nevezték ki, s ő meghálálta a bizalmat: először a svédeket verte meg, majd szülővárosát, Modenát mentette meg a pápai csapatoktól. 1645-ben Magyarországon harcolt I. Rákóczi György fejedelem ellen, majd Bajorországba küldte III. Ferdinánd császár. Itt mesterien fedezte az egyesült svéd-francia seregek előli visszavonulást, lehetővé téve ezzel a bécsi udvar számára a vesztfáliai béke aláírását. A béke megkötése után a császár fontos diplomáciai küldetéseket bízott rá, emellett a béke örömeit élvezte: megnősült, kastélyában könyvtárat alapított és értekezéseket írt filozófiai, botanikai és jogi témákban.
1658-ban kellett ismét táborba szállnia: előbb Lengyelországban harcolt a svédekkel, majd 1661-ben az ismét a töröktől fenyegetett Magyarországra, pontosabban Kemény János erdélyi fejedelem segítségére indult. Időközben azonban a török és az osztrák fél titkos megállapodást kötött: amennyiben a törökök nem „nyelik le” Erdélyt és engedik új fejedelem választását, Bécs „ejti” Keményt, csapatai pedig nem avatkoznak közbe. Montecuccoli fogcsikorgatva engedelmeskedett: csigalassúsággal elvezette seregét Kolozsvárig, majd Apafi Mihály fejedelemmé választásának hírére rögtön megfordult és hazatért.
A súlyos veszteségekkel járó látszathadjárat miatt (a katonákat a járvány, az éhség tizedelte meg) a közvélemény Montecuccolit hibáztatta, mire ő egy röpiratban a magyarok gyávaságát és megbízhatatlanságát hozta fel a kudarc okául. A szócsatát gróf Zrínyi Miklós névtelenül megjelent válasza zárta le, melyben Montecuccolit vádolta gyávasággal – a két hadvezér ettől kezdve engesztelhetetlenül gyűlölte egymást. Montecuccoli nem csak személyes okokból volt rossz véleménnyel a magyarokról: az abszolutizmus feltétlen híveként fékezhetetlen, lázadó csürhének látta őket, akiket „selyemfonál helyett vaskötéllel” kell a birodalom érdekeinek szolgálatára szorítani.
A csorbát az 1663-as nagy hadjáratban köszörülte ki, amikor népszerűtlensége ellenére őt nevezték ki főparancsnokká – Lipót szemében többet számított feltétlen dinasztia-hűsége. Montecuccolinak ugyan előbb fel kellett adnia Érsekújvárt és Zrínyi-Újvárat, de 1664. augusztus 1-jén Szentgotthárdnál tönkreverte Köprülü Ahmed nagyvezír hadait. Az már nem rajta múlott, hogy a szégyenteljes vasvári béke általános felháborodásra a törökök kezén hagyta korábbi hódításaikat.
A győzelmes hadvezér, aki az udvari haditanács elnöke, az Aranygyapjas rend lovagja lett, utoljára 1672-ben hadakozott a Rajna mentén a franciák ellen. Bravúros hadműveletekkel csúszott ki a de Turenne marsall által vezetett ellenség csapdáiból, majd 1675-ben a sassbachi ütközetben aratott győzelmével elfoglalta Elzászt. A koros és beteges hadvezér ezután már nem vett részt több hadjáratban. Utolsó éveit tudós férfiak és tudományos munkásság közepette töltötte. Anyagi gondjai nem voltak, lévén dúsgazdag arisztokrata, emellett bányarészvények tulajdonosa és szarvasmarha-üzletek haszonélvezője.
A 17. század egyik legkiválóbb katonája volt
Montecuccoli főként és mindenekelőtt katona volt, a háborúhoz és a hadvezetéshez értett igazán. Sokan csak híres mondása miatt ismerik a nevét – miszerint a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz -, holott komoly elméleti munkásságot fejtett ki.
Számos reformot dolgozott ki és vezetett be,
amilyen például a könnyebb muskéta bevezetése, a gyalogságban a lándzsások számának csökkentése és a lőfegyverrel felfegyverzettek számának növelése, az elit gránátosok felállítása volt.
Jeleskedett az erődítésekben és az ostromban, a támadásban és a visszavonulásban, az ellenség utánpótlási vonalainak megrongálásában egyaránt. Megtervezte a Duna vonalára támaszkodó támadássorozatot, amely a törököket kisöpri Magyarországról – ezt később kedvelt tanítványa, Lotharingiai Károly valósította meg, aki ismerte, sőt hadjáratain sűrűn forgatta Montecuccoli munkáit.
Rimondo Montecuccoli gróf, honosított magyar főnemes, birodalmi herceg és Melfi hercege, a birodalmi hadsereg tábornagya, a császár titkos tanácsosa, a tüzérség és az erődítmények főfelügyelője, kamarás, az Aranygyapjas Rend lovagja 1680. október 16-án halt meg Linzben, 71 éves korában. Belső szerveit a helyi kapucinusok templomában helyezték el, bebalzsamozott testét Bécsben temették el. Az ünnepélyes gyászszertartáson Lipót császárral az élen az egész udvar jelen volt.
