25 éve, 1990. október 3-án helyreállt a német állami és nemzeti egység. Megszűnt a Német Demokratikus Köztársaság, a kelet-németországi területek ismét az egységes Németország, a Német Szövetségi Köztársaság részévé váltak.
A második világháborút elvesztő Németországot a győztes antifasiszta koalíció négy megszállási övezetre osztotta, Berlin fölött a fennhatóságot az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia és Franciaország együttesen gyakorolta. Az egykori háborús szövetségesek viszonya 1946-tól megromlott, a szovjet és a nyugati zónák határát lezárták. 1948. június 20-án a francia, angol és amerikai megszállási övezetekből létrejött Trizóniában valutareformot hajtottak végre. A német márka bevezetését a Szovjetunió a potsdami egyezmény megsértésének értelmezte, blokád alá vette Nyugat-Berlint, ami csak 1949. május 12-én ért véget.
Az „új keleti politika”
1949. május 23-án kihirdették a nyugati zónákból megalakult Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) alaptörvényét. Négy hónappal később, október 7-én a szovjet megszállási zónában létrejött a Német Demokratikus Köztársaság (NDK), s ezzel véglegessé vált Németország megosztottsága. 1961. augusztus 13-án az NDK hatóságai lezárták a Berlin két zónája közti határt, amelyen addig másfél millió ember menekült Nyugatra. A családokat is szétszakító berlini fal a Kelet és Nyugat közötti területi és ideológiai megosztottság szimbóluma lett.
A két német állam sokáig merev elkülönültségben élt, mindkét állam magát tekintette a német nép egyetlen törvényes képviselőjének. Az NSZK odáig ment, hogy a Hallstein-doktrína értelmében megszakította diplomáciai kapcsolatait azokkal az államokkal, amelyek elismerték az NDK-t. A kapcsolatok csak 1969-től javultak, amikor a szociáldemokrata nyugatnémet kancellár, Willy Brandt meghirdette az „új keleti politikát”. Brandt 1970-ben találkozott az NDK vezetőivel, s 1972. december 21-én aláírták a két német állam viszonyát normalizáló szerződést. Az NDK-t és az NSZK-t 1973-ban együtt vették fel az ENSZ-be.
A kelet-európai átalakulások idején, 1989 nyarától az NDK keményvonalas kommunista rendszere is repedezni kezdett. Megugrott az országot elhagyni akarók száma, akik előtt a szeptemberi magyar határnyitás szélesre tárta a kapukat. Őszre az NDK-ban mindennapossá váltak az idővel százezresre duzzadó tüntetések, amelyeken a tömeg a reformokkal együtt a német egység megvalósítását is követelni kezdte. A Német Szocialista Egységpártban október 18-án leváltották az addig mindenható pártfőtitkár-államfő Erich Honeckert, majd az egész vezetésnek mennie kellett. November 9-én megnyitották a nyugatnémet határt és a berlini fal határátkelőhelyeit, a fallal egy lélektani gát is leomlott.
A német egység kérdésében az áttörés 1989 decemberében, George Bush amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet vezető máltai csúcstalálkozóján történt, melyet a hidegháborús korszak lezárásaként tartanak számon. A két német állam között is megindult a legfelső szintű egyeztetés, nyilvánosságra hozták a német egységgel kapcsolatos terveket, elkezdődtek a tárgyalások a gazdasági unióról. 1990. július 1-jén lépett hatályba a két német állam közötti szerződés, amely jogi keretbe foglalta a pénzügyi, gazdasági és szociális uniót.
1989. szeptember 11-én nyílt meg a magyar határ a nyugatra távozni szándékozó keletnémet állampolgárok előtt. Magyarország a keleti tömb első országa volt, amely megnyitotta nyugati határait, és lehetővé tette egy másik szocialista ország, az NDK itt tartózkodó állampolgárainak, hogy menekültként Nyugatra távozzanak.
Az NDK-ban a nyugatnémet márka lett a törvényes fizetőeszköz, ezzel egyidejűleg megszűnt minden ellenőrzés a két német állam belső határán, illetve az NDK és Nyugat-Berlin közötti határátkelőhelyeken. Az egyeztetés, a szabályozás a postai szolgáltatásoktól a kereskedelemig, az építőipartól a közös hadsereg felállításáig az élet minden területére kiterjedt. Különösen fontos volt a megállapodás a közös jogrendszer alkalmazása, valamint az egységes közigazgatási struktúra megteremtése szempontjából. Az egységesülésnek része volt a pártrendszerek összekapcsolódása is, a nyugati és a keleti területeken működő kereszténydemokrata, liberális, szociáldemokrata és más rokon- és testvérpártok egyesültek.
A belnémet kérdések összehangolásával párhuzamosan zajlott az egységesülés nemzetközi feltételeinek kialakítása. A két német állam, valamint a négy nagyhatalom képviselői (2+4) 1990. március 14-én a bonni külügyminisztériumban kezdtek szakértői véleménycserét, a megbeszélések májustól külügyminiszteri szinten folytatódtak. 1990. augusztus 31-én Berlinben aláírták a német-német egyesülési szerződést, amelyet szeptember 20-án a Népi Kamara és a Bundestag, 21-én pedig a Bundesrat is nagy többséggel ratifikált.
Az egykori négy szövetséges hatalom külügyminiszterei október 1-jén New Yorkban közös nyilatkozatban jelentették be, hogy október 3-tól felfüggesztik Berlin és Németország fölötti jogaikat. Ezzel minden akadály elhárult a német újraegyesítés útjából: 1990. október 3-án 0 órakor, negyvenegy évvel létrehozása után megszűnt a Német Demokratikus Köztársaság, és beolvadt a Német Szövetségi Köztársaságba. Az ország neve Német Szövetségi Köztársaság lett, s megtartották a nyugatnémet zászlót. Berlin ismét egységes várossá, s egyben az egész ország fővárosává vált. Az újraegyesítés napja ma Németország hivatalos állami ünnepe.
