60 éve, 1956. március 10-16. között jeges árvíz vonult le a Dunán, Mohács szigetét elöntötte az ár. A természeti katasztrófa során mindaddig nem tapasztalt erősségű és magasságú jeges ár pusztított.
Ahogy az 1838. évi nagy pesti árvíz esetében is, az 1955-56. esztendő telének végén többféle ok egyidejű kölcsönhatása eredményezte, hogy a Duna magyarországi, fokozottan annak Dunaföldvár alatti szakaszán mindaddig nem tapasztalt erősségű és magasságú jeges ár pusztított. Az 1956. január közepe és március közepe közötti időszakban hosszú tél, kemény fagyok, majd a Duna felsőbb szakaszain erős olvadás, számottevő csapadék, gyors árhullám jellemezte az időjárást. Az alacsony és magas hőmérsékletek szokatlanul nagy különbsége és gyors váltakozása, egyenetlensége következtében a folyó több száz kilométeres szakaszon teljes szélességben befagyott, vastagon állt a jég.
A jeges ár 1956. március elején egészen Dunaföldvárig levonult. Itt azonban kialakult egy több méter magas jégtorlasz. Nem ez volt az egyetlen, valamivel lejjebb, a bogyiszlói átvágásban is megrekedt a jég. A jéggát mögött emelkedő vízszintet Dunaföldváron nyúlgátakkal megfogták, Doromlásnál azonban töltésszakadást okozott, és a Duna elárasztotta a fadd-bogyiszlói öblözetet. Lassan megindult a földvári jégdugó is a hatalmas víznyomás következtében. Ez az óriási mennyiségű jég és víz rátorlódott a domborinál szilárdan álló jégdugóra, itt következett be a legnagyobb töltésszakadása.
A pusztítás minden képzeletet felülmúlt. A töltések minden irányban átszakadtak, a Dunántúl felé ugyanúgy kiöntött a jeges ár, mint a Duna-Tisza közén. Dunaföldvártól délre összesen 58 töltésszakadás volt, 74 ezer hektár került víz alá. Négy falu egész területét, további 16 község kisebb-nagyobb részét érte utol az áradás, a víz martalékává vált 8500 lakóingatlan. 39 községből összesen 57 ezer embert kellett kitelepíteni. Baján 1956. március 11-én következett be a legtragikusabb esemény. A jeges ár – a védekezők kétségbeesett erőfeszítései ellenére – áttörte a város központjában lévő Vörös-hidat. Baján 360 család vált hajléktalanná. A Baja alatti töltésszakadások miatt víz alá került a teljes Mohácsi-sziget és részlegesen több település is, 5800 embert kellett kitelepíteni.
A jeges ár emberéleteket is követelt: egy magyar és egy szovjet katona, továbbá három polgári lakos vesztette életét, köztük egy tizenegy éves gyermek is. A jégtorlaszokat a hadsereg robbantással, aknatűzzel, repülőről való bombázással próbálta feltörni. Több ezer ember dolgozott a gátakon.
A jeges ár elvonulása után az egész társadalom összefogásával azonnal megkezdődött az újjáépítés, a vízügyi szakemberek irányításával pedig a töltés-helyreállítás, majd a védvonalak fejlesztésének több évtizedes munkája. Az országhatár és Dunapataj között mintegy 6 millió köbméter földet építettek be. Baján, a lerombolt Vörös-híd helye mellett, a Sugovica töltésen, a piactérrel szemben 3 méter magas emlékoszlopot állítottak. Emlékhelyek találhatók még Dusnokon, Dunafalván és Újmohácson is.
