„Valami Stephenson nevű anglius oly masinát fundált ki, mellyet füsttel és forró vízzel hajtanak. Higgye, aki akarja.” 170 éve, 1846. július 15-én nyílt meg Pest és Vác között az első magyar vasútvonal.
A Magyar Kurír című lap 1825-ben hozta a következő hírt: „Valami Stephenson nevű anglius oly masinát fundált ki, mellyet füsttel és forró vízzel hajtanak. Higgye, aki akarja.” El kellett hinni, hiszen 1827-ben már ki is épült – fa oszlopokon – a Pest-Kőbánya közti, 7,6 kilométeres, ló vontatta lebegő vasút, amely 45 tonna terhet két lóval szállított. Bár a vállalkozás a sok műszaki gond miatt megszűnt, az országgyűlés 1825-27-ben 13 vonalat jelölt ki a fő vasutaknak, s 1836-ban meghozta az első vasúti törvényt is. Az első (ló)vasutat Pozsony és Nagyszombat közt tervezték, az 50 kilométer hosszú vonalat Hieronymi Ferenc kivitelezte, a Bazin-Szentgyörgy szakaszt 1840-ben adták át. Az első igazán jelentős, immáron hagyományos vasúti pályát Pozsony és Nagyszombat között 1846. június 1-jén nyitották meg.
Az osztrák Sina pénzcsoport a Duna jobb partján Bécs-Győr és Bécs-Trieszt vonalakat tervezett, ezekre előmunkálati engedélyt is kapott 1836-ban. A magyar vállalkozók Ullmann Móric vezetésével bal parti vonalat képzeltek el, Pesttől az országhatárig, továbbá egy Buda-Győr vonalat Esztergomba és Komáromba tartó szárnyvonalakkal, részben ló-, részben gőzvontatással, kérelmüket kiterjesztették a Pest-Debrecen vonalra is. Engedélyt ők is kaptak, de a Helytartótanács az osztrák érdekeltséget támogatta. Ullmannék a Rothschild-csoporttal állapodtak meg: ők Pozsonytól a határig építik a vasutat, amelyet onnan Rothschild Nordbahnja visz tovább.
Éles verseny alakult ki, Kossuth a bal, Széchenyi a jobbparti terveket támogatta. Miután az országgyűlés az első mellett foglalt állást, a Helytartótanács húzni kezdte az időt. Az osztrák pénzügyi válság miatt végül a Sina-csoport visszalépett, ekkor Ullmann új engedélyt kért, mindenütt gőzüzemre. 1843-44-ben az országgyűlés megadta a Magyar Középponti Vasúttársaságnak a kért kamatbiztosítást, amit a király ugyan nem hagyott jóvá, engedélyt viszont kaptak. A Pest-Bécs vasút építése a Duna bal partján 1844-ben kezdődött, miként a Pest-Szolnok vonalé is. A terveket Ch. Zimpel készítette, a kivitelezést Beyse Ágoston porosz hadmérnök irányította , a munkák ellenőrzését Ullmannék részéről Zichy Ferenc gróf vezette.
1845-re készült el a Pest-Rákospalota közti szakasz, majd 1846. július 15-én ünnepélyesen, József nádor és családja részvételével megnyitották a Pest és Vác közti pályát. A Buda és Pest nevű mozdonyok délután háromkor vitték a nyolc kocsival Vácra a meghívott 250 személyt. A 33,6 kilométeres utat 10 perc dunakeszi tartózkodással 59 perc alatt tették meg. A közbenső településeken mindenütt nagy ovációval fogadták a szerelvényt, ám Vácra hatalmas tűzvész látványára ékeztek: égett a város, s a nagy riadalom elrontotta az ünneplést.
A kor műszaki színvonalának megfelelő gőzmozdonyokat Belgiumból, a Cockerill cégtől szerezték be, azok szétszerelve, hajón érkeztek Pestre. Teljesítményük 50-60 lóerő, tömegük 10,9 tonna, átlagsebességük 42 kilométer/óra volt, ezekhez még abban az évben német, osztrák, amerikai mozdonyokat is vásároltak. A négytengelyű, forgóvázas kocsik befogadóképessége 30-60 fő, tömegük 10-12 tonna, hosszuk 10,4 méter volt. Az üveg nélküli ablakokat leereszthető bőrfüggönyökkel látták el, a világítást mécses és olajlámpa, a fűtést meleg vizes palackok szolgáltatták; a teherkocsik paraméterei is hasonlóak voltak. Az 1435 milliméter nyomtávú pálya sínjeit tölgyfa talpfákra fektettek.
Míg Petőfi lelkesen üdvözölte a fejlődést: „Száz vasutat, ezeret / Csináljatok, csináljatok / Hadd fussák be a világot / Mint a testet az erek” – addig néhány hónap múlva az ipari forradalom ellenzői köveket raktak a sínekre, de a vonat összetörte az akadályt.
A szállításért mindenkinek fizetnie kellett, ez alól a nemesség sem mentesült. Az első vonatokon elég drága volt az utazás, a vasút csak 1889-ben vált tömegközlekedési eszközzé, amikor Baross Gábor bevezette a zónatarifát, ekkor 26 fővárosi villamosjegy árán Bécsbe lehetett utazni.
A Pest-Vác vonalon a forgalmat napi három, ünnep- és vasárnap négy vonatpár bonyolította le. A vonatok adott időközönként követték egymást, a pálya mentén álló kosárjelzőket pályaőrök kezelték, de az állomások közt már távírókapcsolat volt.
A pesti pályaudvar az osztrák Sprenger tervei szerint a mai Nyugati helyén létesült, de a mai Jókai utcáig húzódott, az öt vágányos, 27×142 méteres csarnok építkezését Zitterbarth Mátyás vezette. A közvélemény és a városi tanács is külön pályaudvart akart a szolnoki vonalnak, attól tartva, ha csak egy épül, a város elesik az átmenő kereskedelem hasznától. A vasúttársaság ezt üzemi okokra hivatkozva nem fogadta el, de a város elérte, hogy fejállomás épült ki, ahonnan a vonatok útjukat csak ellenkező irányban folytathatták.
A második, szolnoki vonalat 1847. szeptember 1-jén adták át. 1848-ra a vonalak összehossza elérte a 243 kilométert, s a vasútépítés tovább folyt a Bach-korszakban is.
