Nyári olimpia. Arany. Ezüst. Bronz. Szurkolás. Több mint két héten át. Érmekben és esélyekben mindig is el voltunk kényeztetve sportolóink által.
Peterdi Pál a szöuli olimpia idején, 1988-ban írta: „Az olimpiai szorító az igazság nagy színpada volt. A mázsás pofonokból mázsás tanulságokat meríthetett az ember.” És valóban, az olimpiai érem, a Bajnokok Aranya a nagyon várt dicsőség szimbóluma. Mert bármilyen igazságtalanság is, a nagy versenyeken, a világ legjobbjainak küzdelmein a több „legjobb-ból” rendszerint csak egyetlen egy lehet a bajnok.
Az olimpia szelleme, kivitelezése rengeteg változáson esett át története során. A világ viszonylagos békéje (valóban viszonylagos, hiszen a menekült státuszú, hazájukból politikai okokból elmenekült sportolók számára 2016-ban Rióban a Menekültek Olimpiai Csapatában vehettek részt a játékokon), fejlődése, a sport átrendeződése és nem utolsó sorban a tömegkommunikáció jóvoltából – túlzás nélkül állítható -, a legjelentősebb világesemények egyike lett.
Az olimpiai mozgalom története i.e.776-tól napjainkig
Az első olimpiai játékokat a hagyomány szerint i. e. 776-ban rendezték, ettől kezdve a görög városállamok versenyzői négyévente gyűltek össze Olümpiában, hogy összemérjék erejüket. A négyéves ciklus egy görög időszámítási rendszer alapja, az olimpia ideje pedig a városok közti béke időszaka volt. A versenyek alapelvének a kalakogathiát tartották: ép testben ép lélek.
Az első olimpia egy napig tartott, az egyetlen számban, a kb. 200 méteres stadionfutásban csak férfiak vettek részt. Az olimpia abban a történelmi korban mindvégig a férfiak versenye maradt, nők még a nézők között sem lehettek jelen. Később bevezettek más futószámokat is, a diszkosz- és gerelyvetést, a távolugrást, a birkózást, majd az ökölvívást, a kocsiversenyt és a pankrációt, s a program 5-6 napig tartott. A római hódítás után az olimpiák presztízse csökkent, végül I. Theodosius császár i. u. 393-ban betiltotta az addigra már több mint ezeréves tradíciót megélt játékokat.
Az olimpiai eszme felélesztését a reneszánsz óta többen felvetették, 1877-ben Athénban a játékok újbóli megrendezését is megkísérelték, ám az csúfos kudarcba fulladt.
Az újkori olimpiai játékok eszméjét végül a francia Pierre de Coubertin báró vitte sikerre. Coubertin olyan olimpiát tervezett, amelyen minden nemzet részt vehet, s amelyen az angol fair play-t az antik tradícióval ötvözik. Az 1894 nyarára Párizsba összehívott Nemzetközi Atlétikai Kongresszuson 13 ország 49 sportszövetségének képviselői vettek részt, köztük a magyar Kemény Ferenc. A tanácskozásnak két programpontja volt: az olimpiák felújítása és az amatőrkérdés. Ekkor alakult meg Demetriosz Vikelasz görög diplomata vezetésével a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amely úgy döntött, hogy az új olimpiákon valamennyi nemzet sportolói részt vehetnek. A görög hagyomány miatt az első versenyt Athénbe, a következőt pedig Coubertin tiszteletére Párizsba tervezték, majd négyévenként más-más ország nagyvárosába kívánták vinni a viadalt. A mozgalom jelszava ez lett: Citius, altius, fortius – azaz: Gyorsabban, magasabbra, erősebben.
Az 1896. április 6-15. közt megrendezett első újkori olimpia sikere láttán – ne feledjük, ekkor lett Hajós Alfréd, az első újkori olimpia első magyar bajnoka – a görög kormány, amely kezdetben ellenezte a játékokat, el akarta érni, hogy a rendezési jog végleg Hellászban maradjon, de ezt Coubertin-nek sikerült megakadályoznia. Az egymást követő olimpiai játékokon egyre nőtt a résztvevő országok, sportolók száma, akik egyre több sportágban mérhették össze erejüket. Hazánk mindig kiemelkedően teljesített a játékok történelme során; a nyári olimpiákon szerzett éremmennyiséget tekintve Magyarország a legeredményesebb olyan nemzet, amely még nem rendezett olimpiát.
Az ókori eszme- a háború felfüggesztése a versenyek idejére – idővel a visszájára fordult: éppen az olimpiák szüneteltek a két világháború éveiben. (Az első világháború idején az 1916-os, a második alatt az 1940-es és 1944-es játékok maradtak el. Érdekesség, hogy 1914-ben Budapestnek ítélték a VII., 1920-as játékok rendezési jogát, de a vesztes első világháború miatt nem csak ezt vonták meg, hanem a magyar sportolók sem indulhattak az Antwerpenbe áthelyezett olimpián.) A berlini versenyek 1936-ban a náci propaganda színhelyévé váltak, 1972-ben Münchenben a terrorizmus tört be a sport világába, az 1980-as moszkvai és az 1984-es Los Angeles-i olimpia pedig a két világhatalom és szövetségeseik bojkottjáról emlékezetes. A mozgalom a nehézségek ellenére mégis fennmaradt, s az emberiség legnagyobb közös vállalkozása lett.
A nemzetközi szövetségeket, a nemzeti olimpiai bizottságokat és az olimpiai játékokat szervező bizottságokat tömörítő olimpiai mozgalom legfelsőbb, nem kormányzati szervezete a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A testület székhelye 1915-ig Párizsban volt, azóta a svájci Lausanne a kiválasztott, a tagokat az arra érdemes szakértők közül választják ki. A 127 tagú nemzetközi testületnek jelenleg két magyar tagja van: Schmitt Pál – aki 1995-1999 között alelnök is volt – és Aján Tamás.
