Heinrich von Kleist életútja és életműve időről időre megtermékenyítő hatással van a magyar irodalomra és színházi kultúrára. Milyennek látta a magyar irodalmi élet Heinrich von Kleist műveit?
„Az egyetlen birtokunk, a nyelv sem alkalmas rá, a lelket nem tudja lefesteni, csupán szétszaggatott töredékeket tud nekünk nyújtani. Így azután ha valaki előtt fel kell tárnom legbensőmet, mindig az iszonyathoz hasonló érzés fog el: nem azért, mert a bensőm fél a csupaszságtól, hanem mert az illetőnek nem tudok mindent megmutatni, nem tudom, és ezért tartanom kell tőle, hogy a töredékekből tévesen ítél meg.” (Levélrészlet, 1801)
Heinrich von Kleist magyar fogadtatásáról tekinthető meg kiállítás a PIM-ben
„Élt valahol a Havel partján, a tizenhatodik század közepe felé egy lókereskedő, név szerint Kohlhaas Mihály, egy tanító fia, a maga korában az egyik legderekabb, ugyanakkor legelvetemültebb ember. – Ez a rendkívüli férfiú, egészen harmincéves koráig, a jó állampolgár példaképének számíthatott volna. (…) A jogérzék azonban rablóvá és gyilkossá tette őt.” (Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály; Ford.: Márton László)
Heinrich von Kleist német drámaíró, lírikus és publicista régi porosz nemesi-katonatiszti családból származott. A 19. század első évtizedének Goethe és Schiller mellett Kleist a harmadik legnagyobb drámaírója, a romantikus nemzedék egyik zseniális, ám tragikusan szomorú életű alakja.
Kleist életművének magyar fogadtatását mutatja be az a kiállítás, amely Miért éppen Kleist? címmel nyílt Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). E. Csorba Csilla, a PIM igazgatója a megnyitón elmondta, hogy az október 15-ig látható időszaki tárlat a Frankfurt an der Oder-i Kleist Múzeummal együttműködésben valósult meg.
Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a kiállítás a német kultúrának, a német irodalomnak az intenzív jelenlétét mutatja be a magyar irodalomban, magyar szellemtörténetben.
„Harmincöt év: ilyen rövid idő alatt tört ki belőle hatalmas életműve. „Kitört” – nem helyes szó, mert lassan, kínlódva dolgozott, szüntelenül törölt és módosított: másrészt azonban mégis ez a helyes szó, mert minden, amit csinált, szélsőséges és aggasztó dinamikájú; ilyen rövid élet folyamán tehát, s még azáltal is késleltetve, hogy csak későn ismerte fel önmagát, későn értette meg, hogy elhívatott költő és csakis erre hivatott – rövid néhány esztendő alatt, egymást követő vulkanikus kitörésekben, olyan művet hoz létre, amely már mennyiségileg is bámulatra méltó.” – Thomas Mann)
A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása elsősorban az intenzív magyar Kleist-recepcióra támaszkodva, azt kívánja érzékeltetni, hogy az önmagával és a világgal elégedetlen, fiatalon elhunyt szerző micsoda hatalmas életművet teremtett, amely máig termékenyítően hat a magyar irodalmi művek születésére. Kleist képes 200 év távolából is „bekebelezni” olvasóit, kortársabb kortárssá válni, mint némely mai külföldi író.
Kleist „egyszeri, soha vissza nem térő tünemény volt, kirítt minden hagyományos rendből és elképelésből, excentrikus témáiba úgy beleásta magát, hogy az már hisztériával, tébollyal volt határos; és mélységesen szerencsétlen volt mindemellett, olyan igényeket támasztott önmaga iránt, amelyek felőrölték életerejét, a lehetetlenért küzdött, lelki eredetű betegségek sújtották, és korai halálra volt ítélve: harmincöt esztendős korában megölte magát, egy nővel együtt, akit nem is szeretett, csak a meghalni akarás fűzte össze őket.” (Thomas Mann)
