Olcsóbb mozi, filmünnep, nagyszerű koncertek, táncelőadások, irodalmi programok, kürtőskalács és sok más érdekesség várja ezen a hétvégén is az érdeklődőket. – Programok hétvégére
BUDAPEST
Őszi PagonyFeszt
2014. október 11.
Programok a könyveken túl!
Érkezik az Őszi PagonyFeszt – a Pagony Kiadó népszerű fesztiválsorozatának őszi állomása ismét színes, változatos programmal várja a könyvszerető családokat október 11-én, szombaton egész nap a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Kiadó frissen megjelenő könyveihez kapcsolódó programok között ott lesz Bogyó és Babóca, akik sportolni fognak, Boribon pedig koncerttel várja a kicsiket. Vadadi Adrienn újabb óvodásoknak szóló mesekönyve is bemutatkozik éneklős-játszós, vidám foglalkozással. A nagyobbakat színházba várja Emilía és az angyal, valamint reggeltől estig számtalan kreatív, vicces, interaktív könyvbemutatóra számíthatnak a látogatók.
A PagonyFeszt elsődleges célja, hogy a közönség találkozhasson a jól ismert gyerekkönyvek szerzőivel, illusztrátoraival, és ezáltal közelebb kerülhessen a kortárs magyar gyerekirodalomhoz.
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum, 1053 Budapest.
SZOLNOK
Deák Bill Gyula
2014. október 11. 21:00
Bill négy év után újra Szolnokon! Deák Bill Gyula a magyar blueskirály; az egyetlen hazai énekes, akinek amerikai kritikusok szerint fekete hangja van. A kőbányai Sztár együttesben külföldi dalok éneklésével kezdte. Később mint jazzénekes a Napsugár, a Wanderers és a Loyd együttes tagja. 1979-től 1985-ig a Hobo Blues Band (HBB) énekese volt. A Beatrice, a P. Mobil és az AE Bizottság mellett felléptek a legendás Fekete Bárány Fesztiválon, amely a rendszert elutasító, szabadságkereső fiatalok számára páratlanul népszerűnek bizonyult.
Bill kapitány kiválva a sikercsapatból, szólópályára lépett. Megalapította a Bill és a Box Company-t Bencsik Sándorral, a P. Mobil és a P.Box egykori tagjával. Országos ismertségre a Szörényi-Bródy rockopera, az István, a király Torda táltosának a szerepében tett szert. Nagyszerű alakítása és hangja lenyűgözte a közönséget.
1987-ben a Deák Bill Blues Band vezetője lett, a csapattal több nyugat- és közép-európai országban is fellépett. A Kopaszkutya című Szomjas György-film egyik főszereplője. A magyar blueskirály pályafutására nagy hatással volt Jimi Hendrix, valamint Radics Béla, a magyar gitárkirály és Orszáczky Miklós, a Syrius zenei vezéregyénisége. Bill sokszor játszott együtt a Kormorán zenekarral is.
Deák Bill Gyula a szolnoki Váróterem Sörözőben.
GYŐR
Generációk – Bolero / Carmina Burana
2014. október 11. 19:00
2014. október 12. 15:00
Ravel 1928-ban megalkotott Bolero című műve – a zeneirodalom egyik legnagyszerűbb alkotása – számos koreográfust megihletett. Lukács András újszerű, meglepő koreográfiában álmodta meg a francia komponista zenéjét. A Carmina Burana himnusz a szerelemről és a nemek harcáról, amely a természet harmóniájában oldódik fel.
Bolero:
„A Bolero-t 2012-ben készítettem a Wiener Staatsballett részére. Ravel csodálatos zenéjéhez félve nyúltam, hiszen a Bolero egy klisékkel terhelt, „agyonjátszott” darab. Előttem már nagyon sokan alkottak rá táncműveket és nem egy, több etalon is volt közöttük, amelyekre a közönség még élénken emlékszik.” Maurice Béjart
‘Nem szerettem volna epigon lenni és nem a szokványos férfi-nő viszonyra, szenvedélyre, érzéki szálra kihegyezni a „történetet”. Az én Bolero-m cselekmény nélküli darab, tíz női és tíz férfi táncosra, akik azonos jelmezben, hatalmas fekete szoknyában táncolva próbálnak egy monumentális, hideg hangvételű, sötét báli jelenetet érzékeltetni.” Markó Iván
zene: Maurice Ravel; jelmez: Herwert Mónika; koreográfus: Lukács András
Carmina Burana:
Ó Fortuna! A szerelem és boldogság utáni vágy, mint a létezés legfőbb éltető eleme mutatkozik meg ebben a Végzet istenasszonyát szólító kiáltásban. Fortuna sorsdöntő kereke az emberi élet hullámvölgyeit szimbolizálja, a férfi és nő, öreg és fiatal feszültséggel teli harcát. Ennek a harcnak lehetünk tanúi abban a balettben, melyet Youri Vámos koreografált Carl Orff zenéjére. A Carmina Burana a zenetörténet fiatal klasszikusa. Egyszerűségében briliáns, ritmusában erőteljes, lenyűgöző, tematikájában örökifjú, és szárnyakat ad a képzeletnek – alig van még egy olyan zeneműve a 20. századnak, mely a nyomába léphetne.
Youri Vámos hangsúlyozottan egyszerű rendezéssel közvetíti ezt a szuggesztív erőt. A színpadkép a természet egyszerű megjelenítése. E háttér elé, pusztán a tánc erejével vetíti ki Vámos a tiszta szerelem szikrázó himnuszát.
zene: Carl Orff; világítás: Klaus Gärditz; jelmez, díszlet, koreográfus: Vámos György (Youri Vamos); igazgató, művészeti vezető: Kiss János
BUDAPEST
Martin Barre
(Jethro Tull)
2014. október 11. 20:00
Martin Barre 43 évig tevékenykedett a 60 millió lemezt eladó Jethro Tull tagjaként, gitárjátéka meghatározó összetevő volt a progrock zenekar sikerében. Évtizedes teljesítményével Martin komoly elismerést és tiszteletet vívott ki magának. Az Aqualung című dalban található gitárszólót az USA-ban a 25., Nagy Britanniában a 20. legjobbnak választották meg. A Crest of a Knave című lemezen nyújtott teljesítményéért pedig Grammy díjat is kapott 1988-ban.
A Jethro Tull albumok mellett Martin számos egyéb előadóval is együttműködött, köztük Paul McCartney-val, Phil Collins-szal, Gary Moore-ral, Joe Bonamassával és Chris Thompsonnal. Martinnak volt alkalma egy színpadon állnia Jimi Hendrix-szel, a Fleetwood Mac-kel, a Pink Floyddal és a Led Zeppelinnel is.
Az elmúlt években Martinnak lehetősége volt összehívnia saját zenekarát, mellyel élőben igazi Tull klasszikusokat adnak elő. A zenekar, melynek tagjai mind a Jethro Tullhoz hasonló együttesekben képezték magukat, kiválóan alkalmas a jól ismert darabok, és néhány ritkán előkerülő tétel előadására is. Énekesként a buzukin is játszó Dan Crisp hallható, George Lindsay dobol, Richard Beesley szaxofonon és klarinéton játszik, Alan Thomson basszusgitározik, Barre pedig a gitár mellett mandolinon zenél.
A koncerten közel sem csak az anyazenekar dalait hallhatjuk majd, hiszen Barre már 1992 óta készít szólólemezeket. 2013-ban jelent meg a hatodik, Away With Words című album, most szeptember 28-án pedig Order of Play címen jelent meg az új lemez, mely egy afféle élőzenés kiadványként értelmezhető. A felvételt ugyanis közvetlenül egy hosszas turné, illetve egy fesztiválfellépés után, közösen rögzítette a zenekar egy stúdióban, így egy igazán élő hangzású és autentikus hanganyag született.
Ugyanezt az élményt kapják azok, akik október 11-én ellátogatnak a Petőfi Csarnokban tartandó ülőhelyes koncertre, amelyen egy amerikai származású, de Németországban felnövő fiatal énekesnő, Shelly Bonet is részt vesz. Shellyre nagy hatással voltak az édesapja által kedvelt blues és rock előadók, mint a Led Zeppelin, Howlin Wolf, Elmore James, vagy T-Bone Walker. A saját zenekarával érkező énekesnő 14 éves kora óta áll színpadon.
A koncert ülőhelyes, helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
ORSZÁSZERTE
Cinema City Filmünnep
2014. október 9-12
19 Cinema City moziban! Mozizz filmőrült árakon október 9. és 12. között!
2D-s filmekre 710 Ft-ért, 3D-s filmekre 910 Ft-ért válthatsz jegyet.
Minden moziban az első 100 nézőt egy Kinder Maxi King szelettel ajándékozzuk meg!
Annak érdekében, hogy helyedet és a megszokott szolgáltatás színvolnalát biztosítani tudjuk Számodra is, a Cinema City Filmünnepen csak jegyvásárlásra van lehetőség.
*Az ajánlat 2014. október 9. és 12. között, minden Cinema City moziban érvényes • A Palace Mammut mozi és a Cinema City WestEnd 4DX vetítései nem vesznek részt az akcióban • A jegy ára minden 2D és IMAX ismeretterjesztő filmre 710 Ft, digitális 3D-s filmekre és IMAX egészestés filmekre 910 Ft • VIP 2D: 2930 Ft és VIP 3D: 3210 Ft • A digitális 3D jegyár nem tartalmazza a 3D szemüveg díját • Amennyiben rendelkezel 3D szemüveggel, kérjük hozd magaddal! Ennek hiányában 230 Ft ellenében vásárolhatod meg azt a pénztárban megváltott jegyed mellé.
BUDAPEST
II. Kürtőskalács Fesztivál
2014. október 10-12.
A Vitéz Kürtős idén is nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis azontúl, hogy október 10-12. között megrendezik a II. Kürtőskalács Fesztivált, kajakba pattannak és a Fekete-erdőtől egészen a Fekete-tengerig eveznek, hogy életeket menthessenek. Az őszi „kürtős-ünnep” még a tavalyinál is izgalmasabbnak ígérkezik. A családi hangulat változatlan, azonban a terület kibővül, és rekorddöntésre is készül a Vitéz Kürtős Team.
Színes programokkal, koncertekkel, gyermek-előadásokkal várják az édesszájú kicsiket és nagyokat. Fellép többek között Dér Heni, Tóth Gabi, az Indygo zenekar, Csepregi Éva a Neoton Swing műsorával és Takács Nikolas is. Lesz látványsütöde, „manóház”, ahol tíz kürtőskalácssütő mester is szorgoskodik majd, így a kiszolgálás is gyorsabb lesz. A „Csináld magad” sátorban 1-1 sztárvendég segíti majd a lelkes sütni vágyókat, ahol természetesen a mobil, Bake ‘n’ Roll sütőink is szerepet kapnak.
MOZI
November Man
(The November Man) színes, magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 108 perc, 2014
Peter Devereaux-t (Pierce Brosnan), a rendkívül veszélyes ex-CIA ügynököt egykor a legjobb kémek között tartották számon. Akik ismerték, csak úgy nevezték, November Man: ahol feltűnt a vérprofi CIA-s mérhetetlen pusztítást hagyott maga mögött. És most újra vissza kell szállnia a játszmába: védelmére kel egy szemtanúnak, Alice Fourniernak (Olga Kurylenko), akit az ügynökség kész megölni, nehogy fény derüljön egy évtizede őrzött titkos összeesküvésre. Peter maga is célponttá válik. Egykori barátját, legtehetségesebb tanítványát, David Masont (Luke Bracey) küldik a nyomába, hogy végleg kiiktassa őt. A macska egér játszmában Devereaux már nem tudja kiben bízhat. Itt már nincsenek szabályok, nincsenek szövetségesek. Az egykori legjobb kém egyszemélyes háborúban veszi fel a harcot: miközben igyekszik megvédeni pártfogoltját, a CIA korrupt ügynökeit is ki kell iktatnia.
Forgalmazó: Freeman Film
BUDAPEST
Képregénybörze
2014. október 12. 10.00-15.00
Több tízezer használt és új képregény.
Használt képregény gyűjtemények vétele és eladása, kártyák, akciófigurák, filmek, képregény kötetek és minden, ami a képregényekkel kapcsolatos! A hazai képregény kiadók teljes választéka.
Helszín: Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház
BUDAPEST
Ismerős Arcok 15 éves jubileumi koncert, vendég: Charlie, Tátrai Tibor
2014. október 11. 19:00
Az Ismerős Arcok rockzenei formáció – immáron 15 éve – rendszeres szövegírói-zeneszerzői munkájával, előadói tevékenységével, nagyszámú közönséget vonzó koncertjeivel népszerűsíti, tudatosítja kultúránk szeretetének a fontosságát. Ezért a jubileumi évadot egy olyan koncerttel ünneplik meg, amely igazi közönségünnep lesz a javából. Mindezt Budapest egyik legelegánsabb rendezvény helyszínén a Budapesti Kongresszusi Központban fogják megrendezni.
Az est különlegessége lesz, hogy a zenekar zenei arculatát formáló zenei stílusok legjelentősebb képviselőit hívják meg vendégnek. Így a rock és blues szakma emblematikus figuráit, Horváth Charlie Liszt Ferenc-díjas énekest és Tátrai Tibor Liszt Ferenc-díjas gitárost látják vendégül.
Az est kapcsán a 15 év munkásságát átfogó koncertműsort mutatnak be, amelyben sajátos megvilágításba kerülnek azok a dalok amit a meghívott vendégekkel közösen adnak elő.
Fontos szempont, hogy a koncerten szinte minden korosztály képviseltesse magát, hiszen az Ismerős Arcok „kortalan” zenéje generációról generációra öröklődik és ezáltal a családok kedvelt zenekarává vált.
Ez a koncert méltó megünneplése lesz az elmúlt 15 évnek, ahol a múlt és a jelen egy különleges zenei szimbiózisban fonódik össze. Olyan állandó értékeket felmutatva amit a zenekar mindig is a magáénak vallott és amivel méltán állít példaképet a jelen és a jövő generációinak. Ez pedig nem más mint a magyar kultúra tisztelete és megbecsülése, a család és a hazaszeretet, valamint a magyar identitástudat megőrzése a Kárpát-medencében.
BUDAPEST
29. SPAR Budapest Maraton
2014. október 11.
A 29. SPAR Budapest Maraton? Fesztivál időpontját a 2014. október 12-i önkormányzati választások zavartalan lebonyolítása érdekében meg kellett változtatnunk. Az esemény új időpontja: 2014. október 11.
Alig több mint 2500 évvel ezelőtt a legenda szerint a maratoni ütközet után egy katona futott el Athénig, hogy közölje a jó hírt a görögökkel: Nenikékamen: Mi győztünk.
Nálunk idén huszonkilencedik alkalommal mondhatja el sok ezernyi futó ugyanezt a klasszikus táv lefutása után, hiszen végigfutva a két világörökségi helyszínt is megmutató, méltán híres budapesti pályát mindenképpen győztesként lépi át a célvonalat mindegyikük.
29 év alatt legendássá vált hát a SPAR Budapest Maraton Fesztivál, az ország legnagyobb szabadidősport-rendezvénye, melyre tavaly 21930 futót regisztráltak. Soha ennyien nem voltak még hasonló eseményen. Gyere el te is, válassz magadnak egy távot, légy részese ennek a hatalmas futóünnepnek.
