„Szerelem ez? vagy, haj nem is tudom csak, / Csak azt tudom, hogy megbolondulok” – vallja meg érzelmeit József Attila. A Bálint-nap pontos eredete homályba vész, ám az érzelmek, a szerelem és a szenvedély utáni vágy örök.
Szent Bálint (Valentin) emlékére a neve napján világszerte megünneplik a szerelmesek napját. 1983 óta február második vasárnapján (idén február 14-én) tartják a házasság világnapját.
JÓZSEF ATTILA: SZERELEM EZ?
Őrjöngök, Rád ha néznek,
Szeretne ütni két kemény ököl,
Hogy útálom ízét a sárga méznek,
Agyamban hogy csak arcod tündököl,
Hogy megvetem szelét az élet-vésznek
S haraggal bámulok az égre föl
S ha sírni kéne, könnyeim is késnek
S belőlem minden jóérzést kiöl.
Szerelem ez? vagy, haj nem is tudom csak,
Csak azt tudom, hogy megbolondulok,
Bronzajkaim, mint gyáva koldusok,
Csókmorzsáért könyörgenek – agyoncsap,
Érzem, szaladj, rohanj kezem elől!
Ihaj! ha egyszer öklöm öldököl,
Ideráncigállak, nézd kevélyen, büszkén
Hogy zúz sebet e gyáva két ököl
S csókolj bolondul holtak füstös üszkén.
Akarom kezeimbe sodorni hajad,
Akarom megizelni telér ajakad,
De mondd nekem, ki eddig nem is hittem,
Karodban él az ifju Életisten!
(1922. július)
A Bálint-nap pontos eredete homályba vész, a pogány természetkultusz, a római életszeretet, a népszokások és a keresztény hit hagyománya egyaránt nyomot hagyott benne. A korai társadalmakban a termékenység ünnepe szorosan kötődött a természeti jelenségekhez. Február közepe a madarak párosodási időszakának kezdete a mérsékelt égövön, talán ez a megfigyelés szolgálhatott a hiedelem alapjául, hogy ez a nap kedvez a házasságjóslatoknak és a szerelmi varázslatoknak. Az ókori Rómában február 15-én tartották a Lupercaliát, a mezőkön legelésző nyáj istenének szentelt termékenységi, engesztelési és tisztulási ünnepet.
A katolikus egyház legalább három különböző Bálint (Valentin, Valentinus) nevű szent vértanút tart nyilván. A legismertebb Bálint az ókori Rómában volt pap, amikor II. Claudius császár (268-270) megtiltotta a fiatal férfiaknak a házasodást, mert úgy vélte, hogy az egyedülállók a családosoknál jobb katonák. Bálint megtagadta a rendelet teljesítését, titokban továbbra is esketett, amiért kivégezték. Egy másik legenda úgy tartja, azért kellett meghalnia, mert segített a keresztényeknek elkerülni a biztos halált hozó börtönt. A legenda szerint ő küldte az első üzenetet: a börtönben visszaadta a foglár vak lányának látását, majd kivégzése előtt levelet küldött neki ezzel az aláírással: „A Te Valentinod.”
A közhiedelemmel ellentétben egyik Valentinus személye, élete sem hozható közvetlen kapcsolatba a Bálint-napi szokásokkal, az viszont feltehető, hogy megünneplésében szerepet játszhatott a pogány Lupercalia „keresztényesítése”. Bálintot 489-ben Gelasius pápa avatta szentté és tette ünnepét február 14-re, a pápa egyben betiltotta a Lupercaliát, s helyébe Szűz Mária megtisztulása, Gyertyaszentelő Boldogasszony napjának megünneplését rendelte el.)
Bálint napját igazolhatóan először az angol költő, Chaucer (aki nem mellesleg nagyszerű „vaskos” erotikus művet alkotott) kötötte a romantikus szerelemhez 1382-ben, Bolondok parlamentje című költeményében. Néhány évtizeddel későbbről datálódik egy újabb, a Valentin-naphoz kötődő börtönüzenet, ezt a verset a százéves háborúban angol fogságba esett, a londoni Towerben raboskodó Charles orleans-i herceg küldte feleségének 1415-ben. Hat évvel később V. Henrik király már költőt fogadott fel, hogy Bálint napján versbe szedett üzenetet írjon feleségének, Valois Katalinnak. Ezt a napot Angliában 1446-tól széles körben megülték, a lányok szív alakú papírra írták jövendőbelijük nevét, és a szíveket a kiválasztott kabátjára tűzték.
„A valentine-ok anyja”
Az első angol nyelvű Bálint-napi levél 1477-ből származik, és ma a British Library őrzi. Valentin-napra hamarosan verseskötetek jelentek meg, a fiatalok úgynevezett „valentine”-okat, szerelmes levélkéket küldözgettek egymásnak. Ezek tekinthetők a mai Bálint-napi képeslapok és általában az üdvözlőkártyák őseinek, amelyek küldése a 19. századra vált szokássá.
Nagykereskedelmi méretekben elsőként 1840-ben az amerikai Esther Holland dobott piacra e napra szánt képeslapot, ezért nevezik őt „a valentine-ok anyjának”. Az érzelmek kimutatását fölöttébb rosszalló viktoriánus korban a szerelmesek az ilyen előre gyártott kártyákkal üzentek, a szokás elterjedését az alacsony postai tarifák is elősegítették. Hamarosan már a gyerekek is küldtek üzeneteket szüleiknek, tanítóiknak, a felnőttek hozzátartozóiknak, barátaiknak.
Bár a Bálint-napot ma már a világ szinte minden országában megünneplik, legnagyobb kultusza az angolszász és francia nyelvterületen van, ahol Bálintot, avagy Valentint a különböző hiedelmek összemosódása révén a szerelmesek védőszentjének tartják. Ezen a napon Amerikában egymilliárdnál több kártya indul útjára, ez a karácsony utáni második legnagyobb forgalmú időszak a postán. (Érdekesség, hogy az üzenetek többségét a tanárok kapják tanítványaiktól.) Ezen a napon számtalan ajándék is gazdára talál, a legnépszerűbb a virág, a csokoládé szív alakú dobozban és az ékszer. Az internet elterjedésével természetesen már digitális üdvözlőlapok és kuponok millióit is küldik az emberek szeretteiknek.
A szerelmesek napjáról szerte a világon megemlékeznek. A legnagyobb kultusza az angolszász és francia nyelvterületen van, bár ma már a világ szinte minden országában kapcsolódik hozzá valamilyen hagyomány. Dél-Koreában és Japánban például csak a nők adnak ajándékot, a férfiak mindezt a „Fehér napon” viszonozzák. 2011-ben Peruban munkaszüneti nappá nyilvánították február 14-ét. Az olaszországi Terni városában hagyomány, hogy a szerelmesek napjának előestéjén egész Itáliából érkeznek ide párok, és a város bazilikájában, San Valentino sírjánál jelentik be nyilvánosan jegyességüket. Ám ami világszerte hasonló: a szerelmesek ünnepén a virágárusok és az ajándéktárgy-kereskedők engesztelhetetlen harcot vívnak a vevők pénztárcájáért.
